Büntetőfeljelentést tett az Országos Cigány Önkormányzat hivatalának átadás-átvétele kapcsán feltárt hiányosságok miatt Farkas Flórián, a szervezet elnöke.
Összesen 20 hónap börtönre ítélte a bíróság Békéscsabán azt a három nőt, akiket több százezer forintos bolti lopás miatt fogtak el a rendőrök. A nők salgótarjániak és az országban utazgatva lopásokból tartották fenn magukat.
Sátrat bonthatnak a Tahrir téri tüntetők: Omár Szulejmán a hallgatóság üdvrivalgása közben bejelentette, hogy Hoszni Mubarak elnök távozik a posztjáról. Pénteken, a tüntetések 17. napján szintén kiélezett helyzet uralkodott az országban: szögesdrótkerítés mögött álló tankok őrzik az egyiptomi kormányzati épületeket, El-Arishban pedig tűzpárbajról számoltak be.
Életveszélyes az olvadó jég a Balatonon, annak ellenére, hogy van, ahol még pénteken is 16-17 centiméteres jégvastagságot mértek - közölte a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyettes vezetője.
Éjszakánként 22 helybéli vigyáz Sárkeresztúrra. Az intézkedésre azért van szükség, mert nagy a munkanélküliség a faluban, sokan a megélhetési problémáikon éjszakai betörésekkel próbálnak segíteni - mondta a Független Hírügynökségnek Csutiné Turi Ibolya polgármester.
A kormányváltás után a miniszterek és az eddig soha nem látott számú új államtitkár eszközbeszerzésére 1,5 milliárd forintot költöttek el. A kormánytagok egyre nagyobb luxusban élnek, miközben a másik oldalon azt látni, hogy egyre több a munkanélküli, de akinek van állása, a kormány új adópolitikája miatt azt is havonta 5-6 ezer forinttal kevesebbet visz haza - közölte pénteken Török Zsolt, az…
Jobbikos javaslat volt a magzati élet védelmének alkotmányba kerülése, ezt az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban nyújtották be korábban - mondta pénteken Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője.
A szaktárca érintett államtitkárságai haladéktalanul megkezdik az M6/M60 autópálya Szekszárd - Bóly - Pécs közötti szakaszának teljes műszaki felülvizsgálatát, kiemelt figyelemmel az alagutak műszaki állapotára és a jelenlegi hibák okaira - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Nem jogerősen összesen csaknem 40 évnyi fegyház- és börtönbüntetést szabott ki egy hattagú kábítószer-kereskedő bandára pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság. A drogkereskedők éveken át Hollandiából csempészték be a marihuánát, amit Debrecenben és Budapesten adtak el. Fényűzően éltek, a drogért kapott pénzből nagy értékű autókat, motorokat vettek és gyakran fizettek be luxusutazásokra is. Ám egy…
Kövér László szerint kormányoknak nem szokás és nem illendő alkotmányozni, ezért az Országgyűlés elnöke maximálisan egyetért azzal, hogy az új alaptörvény normaszövegére a képviselőcsoportok tegyenek javaslatokat.
Nem indulhat a helyhatósági választásokon Sztálin Oroszországban: Hanti-Manszijszk szibériai város választási bizottsága elutasította Dmitrij Sztálin képviselőjelöltként való nyilvántartásba vételét.
A sebességmérők befolyásolására alkalmas eszközök tilalmára nyújtott be törvénymódosító javaslatot pénteken az LMP. Az ellenzéki párt a közúti közlekedésről szóló törvény módosításához nyújtott be javaslatot, a közlekedés biztonsága érdekében.
Már csak Hevesben nincs látogatási tilalom, a többi megyében összesen 70 kórházban van részleges vagy teljes zárlat az influenzajárvány miatt. A korábbi 58 intézményen kívül egy hét alatt 12 kórházban tiltották meg a hozzátartozók látogatását főleg a szülészeti-, nőgyógyászati, csecsemő-, gyermek- és intenzív osztályokon.
Az esztergomi Fidesz-csoport nevében kiadott közlemény bűncselekmény elkövetésével vádolja a város hivatalban lévő polgármesterét, a hamis állítások személyiségi jogokat is sértenek - figyelmeztette az önkormányzat a helyi Fidesz-frakciót.
Két kispuskalőszert küldtek borítékban "BM országos rendőrparancsnok" címzéssel a Belügyminisztériumba. A borítékot a minisztérium belvárosi postabontójában találták meg, a címzés nem pontos, de a feliratból sejthető, hogy a főkapitánynak szánták.
Két kispuskalőszert küldtek borítékban "BM országos rendőrparancsnok" címzéssel a Belügyminisztériumba. A borítékot a minisztérium belvárosi postabontójában találták meg, a címzés nem pontos, de a feliratból sejthető, hogy a főkapitánynak szánták.
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán.
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán.
Az Európai Parlament (EP) jövő szerdán Neelie Kroes médiaügyi uniós biztossal tart vitát a magyar médiatörvényről. Ez lesz az első alkalom, hogy a EP egésze hivatalosan is napirendjére tűzi a törvényt.
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán.
Első fokon elvesztette a magyarországi kiadatás ellen indított jogi harcát Francis Ciarán Tobin, a két kisgyermek halálát okozó, több mint egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelőse, aki azonban fellebbez a dublini felsőbíróság pénteki, nem jogerős végzése ellen.
A társadalmi béke megteremtését segítheti elő a Balsai István által a héten benyújtott úgynevezett semmisségi törvényjavaslat a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) szerint. Ennek lényege, hogy a 2006. szeptember 17. és október 24. között a fővárosban a tömegoszlatások idején rendőri eljárás alá vont civilek elleni ítéleteket megsemmisítenék, ha az Országgyűlés elfogadja a…
Első fokon elvesztette a magyarországi kiadatás ellen indított jogi harcát Francis Ciarán Tobin, a két kisgyermek halálát okozó, több mint egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelőse, aki azonban fellebbez a dublini felsőbíróság pénteki, nem jogerős végzése ellen.
Budapest 66 évvel ezelőtti fasizmus alóli felszabadulására, az 1945-ben, a budapesti harcokban hősi halált halt katonákra és a polgári áldozatokra emlékeztek ma több helyen is a fővárosban. Az 50 napos ostrom során 25 ezer polgári személy vesztette az életét és 52 ezren sebesültek meg.
Bárki kezdeményezheti majd az abortusztörvény megsemmisítését az Alkotmánybíróságnál, ha érvényesül a Fidesz és a KDNP által benyújtott alkotmánykoncepció - közölte pénteki közleményében Lendvai Ildikó. Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának szocialista tagja szerint az elképzelés alapján az esemény utáni tabletták betiltását is bárki felvetheti majd.