Az oktatási jogok biztosának hivatala több évig tartó országos vizsgálatot indít a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatási helyzetének felmérésére; Aáry-Tamás Lajos ombudsman ezt azzal indokolta hétfői, Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországon folyamatosan növekszik az ilyen gyermekek száma.
A Fidesz nem tűr "lófráló" újságírókat a parlamentben - legalábbis ezt jelzi, hogy teljesen átszabták a tudósítókra vonatkozó szabályokat. Az Országgyűlés hivatala korlátozta a sajtó munkatársainak mozgását, emiatt karzaton nyomorognak a fotósok, az újságírók pedig akkor is részt vesznek a sajtótájékoztatón, ha nem akarnak.
Miután a tüntetők két legfőbb követelését – a parlament feloszlatását és az alkotmány felfüggesztését – teljesítette, a hadseregnek fogalma sincs hogyan tovább – mondta Nógrádi György.
A Wall Street Journalból többet lehetett megtudni a kormány által tervezett reformokból, mint a miniszterelnök mai, parlamenti beszédéből. Orbán Viktor ugyanis most nem mondott konkrétumot. Arról beszélt például, hogy Matolcsy György kidolgozza majd az ország átfogó újraszervezési programját. A cél, hogy a munkaképes lakosságnak legyen munkája.
A miniszterelnök fokozatosan akarja megértetni az emberekkel, milyen helyzetben van az ország, és ebből milyen intézkedéseknek kell következniük - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elemzője.
Az LMP minden eszközzel elhatárolódik attól, hogy Magyarországon bűnbakokat képezzünk, és bűnbakokat keressünk - mondta Vágó Gábor, a párt képviselője az Országgyűlésben. A képviselő a szintén LMP-s Osztolykán Ágnessel a cigánysággal kapcsolatban elhangzott kijelentésekre reagált.
Az MSZP szerint parasztvakítás az alkotmányozásról szóló kérdőív, melybe gumicsontként tették bele a gyerekek után járó szavazati jogról szóló kérdést.
Velünk nem fogják feltörölni a padlót, mint ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették - mondta szezonkezdő parlamenti beszédében Orbán Viktor. A piac által várt miniszterelnöki bejelentések ezúttal is elmaradtak, Orbán általánosságban értékelte kormánya munkáját.
Megszakította a parlament ülését és rendkívüli házbizottsági tanácskozást hívott össze az Országgyűlés levezető elnöki posztját hétfő késő délután átvevő Ujhelyi István, amiért Vona Gábor, a Jobbik elnöke a betiltott Magyar Gárda mellényében tartózkodott az ülésteremben. Kövér László házelnök ezt megelőzően úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy "sajnos a házvezetés nem rendelkezik ezzel kapcsolatban…
Orbán Viktor a parlamentben, napirend előtt elmondott beszédében közölte: senki, így a magánszférában dolgozók sem járhatnak rosszabbul az egykulcsos adórendszerrel. A nemzetgazdasági minisztert felkérte, hogy dolgozza ki az ország újjászervezésének programját.
Leginkább a vidéken élők tapasztalhatják, hogy javult a közbiztonság, de a kereskedelmi kamara jelentése szerint a nagyvárosokban is negyven százalékkal csökkent a bolti lopások száma - mondta a belügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Pintér Sándor arról is beszélt, hogy a kormány a ciklus végéig ki kívánja dolgozni a rendőri életpályamodellt.
Hétfő éjszaka megkezdődik az M6-os autópálya "C" jelű alagútjának vizsgálata, amelynek ideje alatt a teljes alagútláncon forgalomkorlátozások várhatóak - közölte a Mecsek Autópálya Koncessziós (MAK) Zrt.
Az Infiniti ma közzétette az első képeket új tanulmányautójáról, amely márciusban a Genfi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség előtt. Az ETHEREA névre keresztelt kompakt luxusmodell bepillantást nyújt a jövőbeni Infiniti alapmodellek formájába.
Pályafutása első világbajnoki futamán, a hétvégi Svéd Ralin a negyedik helyen végzett a vadonatúj DS3 WRC. Sébastien Ogier és Julien Ingrassia szép eredményét csapattársaik, a címvédő világbajnok Sébastien Loeb és Daniel Elena egy hatodik helyezéssel egészítették ki. Ráadásul a két DS3 WRC nyerte a „Power Stage”-et, a verseny utolsó, szuperspeciál szakaszát, amiért pluszpontokat gyűjthettek be a…