2011. február 24. csütörtök

febr. 24
12:53
Életet mentett a pizzafutár (ATV)
Az idős nő több mint két napig feküdt a földön, amikor - munkaidőn kívül - felkereste a pizzás.
febr. 24
12:55
Beismerő vallomást tett az újévi gázoló (Alternatív Energia)
Beismerő vallomást tett hétfőn az cserbenhagyó autós, aki január elsején, hajnalban gázolt el egy nőt Budapesten, a Damjanich és a Dózsa György út sarkán. A férfi kezdetben nem beszélt, ám az elétárt bizonyítékok miatt végül elmondta: valóban ő sodorta el a gyalogost.
febr. 24
12:55
LMP: Magyarországnak meg kell szakítania a diplomáciai kapcsolatokat Líbiával (ATV)
Ha jelenleg nem Magyarország lenne az elnök, akkor is ezt javasolnák .
febr. 24
13:09
A magyarok bíznak az EU-ban, de borúlátóak a gazdasági helyzetet illetően (ATV)
Az Európai Unióba vetett bizalom uniós összehasonlításban kiemelkedően erős Magyarországon; a hazai gazdasági helyzetet illetően azonban továbbra is rendkívüli borúlátás jellemzi a lakosságot - derült ki a 2010 novemberi adatfelvétel alapján készült, csütörtökön ismertetett Eurobarometer-jelentésből.
febr. 24
13:11
Íme az új Chevy Cruze képei (ATV)
A Chevrolet díjnyertes – sőt már túrakocsi-világbajnok (WTCC) – Cruze típusa hamarosan újabb formát is ölt, amikor tavasszal megjelenik az új lejtős hátú változat. Világpremierjére a 81. Genfi Autószalonon, március 3. és 11. között kerül sor.
febr. 24
13:27
Megszűnt az útzár a 43-ason (Alternatív Energia)
Megszűnt kora délután az útzár a 43-as főúton, Deszknél, ahol korábban halálos baleset történt.
febr. 24
13:29
Az egészséges táplálkozás 12 pontja (Alternatív Energia)
12 pontban hívják fel a fogyasztóvédők a fiatalok figyelmét az egészséges táplálkozás fontosságra, illetve tanácsokat is adnak tudatos táplálkozáshoz. Március 15-ig elektronikus úton juttatják el ezeket az ajánlásokat az általános- és középiskolákba, az intézményeken keresztül pedig a diákokhoz.
febr. 24
13:45
Összehangolt akció fatolvajok ellen Borsodban (Alternatív Energia)
Összehangolt akció kezdődött a fatolvajok ellen csütörtökön délelőtt Borsod megyében. A programban rendőrök, természetvédelmi őrök, valamint az Északerdő Zrt. munkatársai vesznek részt.
febr. 24
13:45
Újabb gólyahír: nagy meglepetésre apa lesz a magyar férfisztár (ATV)
Másfél évvel a házasságkötés után születik a gyerek.
febr. 24
13:47
Kétnapos ülést tart jövő héten a parlament (Alternatív Energia)
Két napon keresztül - hétfőn és kedden - ülésezik jövő héten a parlament - mondta el a Független Hírügynökségnek a csütörtöki házbizottsági ülés után Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke. A képviselők tárgyalnak majd a médiatörvényhez benyújtott módosításokról, a Monetáris Tanács négy tagjának megválasztása azonban csak később várható.
febr. 24
14:03
Magára hagyta az autós az elütött, sérült gyalogost Miskolcon (Alternatív Energia)
Elütötte, majd magára hagyott egy sérült, 67 éves asszonyt egy miskolci autós.
febr. 24
14:21
Eddig nőtt, most csökkent a kitelepítettek száma (Alternatív Energia)
Eddig nőtt, szerdán azonban csökkent a belvíz miatt kitelepítettek száma az országban - derült ki az OKF csütörtöki közleményéből. Bács-Kiskun megyében két ember lakhatása vált végleg megoldottá, az egyik ingatlant helyre is kellett állítani. A kitelepítettek száma ezzel 361. Közben kevesebb lett a belvízzel borított terület is, az utolsó adatok szerint 239 ezer hektár áll víz alatt.
febr. 24
14:21
MNB: Meglepetésre szigorítottak hitelezésükön a bankok (ATV)
Miközben a bankok forrásellátottsága kielégítő, mégis szigorodott a hitelezés - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése. A bank szerint ez a várakozással ellentétes, és ahhoz vezethet, hogy még kevesebb vállalat juthat hitelhez. A jegybank úgy vélte, a lakossági jelzáloghitelek átstrukturálásának köszönhetően csak kis mértékben romlott a lakosság hitelportfóliója.
febr. 24
14:23
24 éves nő gázolt egy idős asszonyt, majd elhajtott (ATV)
A rendőrség elfogta azt a 24 éves nőt, aki autójával szerdán elgázolt, majd cserbenhagyott egy idős asszonyt Miskolcon - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
febr. 24
14:25
BM: aktiválták az EU polgári védelmi mechanizmusát Líbia miatt (ATV)
Martonyi János külügyminiszter szerda délután úgy döntött, aktiválják az EU polgári védelmi mechanizmusát a konzuli segítségnyújtás támogatására, az uniós polgárok hazaszállításának megkönnyítésére, mivel az elmúlt napokban Líbiában kialakult válsághelyzet miatt több mint ötezer uniós polgár rekedt az országban - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel.
febr. 24
14:27
Rakétatámadás Gázából: Izraelt támogatja a lengyel kormányfő (ATV)
Donald Tusk lengyel kormányfő találkozott izraeli kollégájával, ahol egyetértettek abban, hogy nem engedhetnek az erőszaknak és azoknak a törekvéseknek, amelyek tagadják Izrael jogát a létezéshez. A lengyel kormányfő szerint veszélyes az Iránnal szemben tanúsított képmutató magatartás.
febr. 24
14:29
Mesterlövészek vadásznak az emberekre, Kadhafi tovább mészárol (ATV)
Barack Obama nemzetközi szankciókkal fenyegette meg Moammer Kadhafit a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt – a washingtoni vezető félti az amerikai állampolgárokat, és együtt érez a líbiai emberekkel: szerinte Kadhafi lépései "felháborítóak és elfogadhatatlanok".
febr. 24
14:31
Zrínyi-ügy: mesék és bizonyítékgyár - az ügyvéd szerint (ATV)
Felmentést kért Szabó Jánosnak, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hivatali befolyással való üzérkedés és rágalmazás miatt megvádolt egykori rektorának ügyvédje védőbeszédében csütörtökön a Fővárosi Bíróságon (FB).
febr. 24
14:39
Videó: Benzema góljára a szemfüles Gomis válaszolt (ATV)
1-1-es döntetlent játszott a Lyon a Real Madriddal.
febr. 24
14:57
Elsikált szabálysértés? - Határozottan cáfol, és feljelentéseket tesz Demszky Gábor (Alternatív Energia)
Határozottan cáfolja Demszky Gábor, hogy ő, vagy a felesége bármilyen közlekedési szabálysértése kapcsán a Főpolgármesteri Hivatal, vagy ő maga megkereséssel fordult volna a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz. Szerdán a Blikk írt arról, hogy egy bíróság előtt lévő ügyben két rendőrt szabálysértések "elsimításával" gyanúsítanak.
febr. 24
15:12
A volt rektor felmentését kérte az ügyvéd (Infostart)
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hivatali befolyással való üzérkedéssel vádolt volt rektorának felmentését kérte az ügyvéd a Fővárosi Bíróságon. Szabó János jogi képviselője védőbeszédében úgy fogalmazott: a hatóságok nem gyűjtötték, hanem gyártották az ügyben a bizonyítékokat.
febr. 24
15:15
Berki Krisztián 1 euróért vette meg a Fradit (ATV)
A visszatérő Berki cége lett a Ferencváros futballcsapatának többségi tulajdonosa.
febr. 24
15:17
Líbia: olajválság, zuhanó árfolyamok (ATV)
Tovább emelkedett a nyersolaj ára csütörtökön, miközben folytatódott a részvényárak csökkenése az európai tőzsdéken a líbiai válság miatt, tovább erősítve azokat a véleményeket, hogy mindez az infláció növekedését, és a gazdaság bővülésének a lassulását okozhatja.
febr. 24
15:30
Budapest az év végén kilép a TÖOSZ-ból (Infostart)
Budapest az év végén kilép a legnagyobb magyarországi önkormányzati érdekvédelmi szervezetből, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéből.
febr. 24
15:32
A hazaszeretet napjává nyilvánítaná július 22-ét a KDNP (Infostart)
A hazaszeretet napjává nyilvánítaná a nándorfehérvári diadal napját, július 22-ét a KDNP.
febr. 24
15:33
Koszovói háborús bűnökért elítéltek egy volt szerb belügyi vezetőt (ATV)
Huszonhét év börtönre ítélte a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék szerdán Vlastimir Djordjevic volt szerb belügyminiszter-helyettest 1999-ben Koszovóban elkövetett bűnökért – számol be a kronika.ro oldal.
febr. 24
15:34
Kedden ismerteti a kormány a strukturális reformokat (Infostart)
A legújabb bejelentés szerint kedden ismerteti a kormány a strukturális reformokat. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: szombaton kerül a kabinet elé a változtatásokkal összefüggő végleges előterjesztés. Korábban több különböző időpont is szóba került a reformok bejelentéséről.
febr. 24
15:36
Szijjártó Péter: Az ország eladósítása az egyik legnagyobb politikai bűn (Infostart)
Vizsgáló albizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz Magyarország eladósításának kivizsgálására - jelentette be az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának fideszes alelnöke.
febr. 24
15:51
Hoffman: még várhatnak a tanárok a 200 ezres fizetésre (ATV)
Az államtitkár szerint amúgy sem az oktatásügy dolga a fizetésemelés, hanem a gazdaságé.
febr. 24
15:53
Schmitt Pál: közösségi elvárás az új alkotmány (ATV)
Nem kényszer, hanem közösségi elvárás, hogy új alkotmánya legyen az országnak - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön Veszprémben, újságíróknak.
febr. 24
16:09
Újabb titkos nukleáris létesítményt fotózott egy műhold Szíriában (ATV)
Egy amerikai kutatóintézet szerdai jelentése szerint a felvételeken olyan nukleáris létesítmények láthatók, amelyeket egy 2007-es, állítólag izraeli rajtaütés lerombolt. A fényképeken uránium dúsító telep látható.
febr. 24
16:24
Fellebbezést nyújt be a Hospinvest ügyben az OÉP (Infostart)
Fellebbezést nyújt be a Hospinvest ügyben hozott elsőfokú ítélet ellen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Az OEP azért kifogásolja a Fővárosi Bíróság tegnapi határozatát, mert annak értelmében csaknem másfél milliárd forintot kellene fizetnie a Hospinvest Zrt. és a Hatvani Kórház Kft. számára.
febr. 24
16:26
Kigyulladt egy szauna kora délután a XII. kerületben (Infostart)
Kigyulladt a szauna kora délután egy XII. kerületi sportlétesítményben.
febr. 24
16:27
Meglepetés: elvált a magyar püspök (ATV)
Az ítélet meglepte az ex-feleséget.
febr. 24
16:42
Kedden jelenti be a kormány a strukturális reformokat (Infostart)
Kedden jelenti be a kormány a strukturális reformokat. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: a bejelentésben várhatóan Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter fog "főszerepet vállalni".
febr. 24
16:45
Elhunyt Baranyi Laura újságíró, filmes (Alternatív Energia)
Csütörtök reggel rövid betegség után elhunyt Baranyi Laura. A Rádió C, valamint a Független Médiaközpont weboldala, a sosinet.hu munkatársa volt.
febr. 24
16:45
Hangtompítós fegyvert és lőszert tartott: a rendőrség lecsapott (ATV)
Pisztolyt, hangtompítót, fegyveralkatrészeket és 120 lőszert foglaltak le a nyomozók a héten egy tóalmási házban.
febr. 24
16:47
A hétvégén kerülnek a kormány elé a strukturális reformok (ATV)
Kedden jelenti be a kormány a strukturális reformokat. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: a bejelentésben várhatóan Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter fog "főszerepet vállalni".
febr. 24
16:49
Kadhafi: "olyan vagyok, mint az angol királynő" (ATV)
Ahogy egyre csúszik ki az irányítás a líbiai ezredes kezéből, a "vezető testvér" ismét beszédet intézett a néphez. Most azonban vélhetően nem az előző helyszínről beszélt, mert a televízió rádióüzenetet sugárzott: a különös tartalmú beszédben azt állítja, hogy Oszama Bin Laden és hallucinogén tudatmódosítók állnak a tüntetések mögött.
febr. 24
16:51
A vállalkozások igyekeznek a 4-6 százalékos bérfejlesztésen (ATV)
A vállalkozások igyekeznek minél hamarabb bevezetni az OÉT-ben elfogadott 4-6 százalékos bérfejlesztést, de kényszeríteni nem lehet őket - mondta Zs. Szőke Zoltán, az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) munkaadói oldalának soros elnöke azután, hogy csütörtökön egyeztetett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.
febr. 24
17:18
A közmédiát is érintik a takarékossági intézkedések (Infostart)
Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett 250 milliárd forintos takarékossági intézkedés érinti a közmédia költségvetését is. A Népszabadság Online úgy értesült: a stabilizációs tartalékterv részeként ötmilliárd forintot zárolnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap idei költségvetéséből.
febr. 24
17:21
Orbán Viktor: A cél 300 ezer munkahely megteremtése 2014-ig (Alternatív Energia)
A cél 300 ezer munkahely megteremtése 2014-ig - írja Orbán Viktor a Facebook közösségi portálon található oldalán. A miniszterelnök csütörtökön ezen a fórumon kezdte a válaszadást azokra a kérdésekre, amelyeket az országértékelő beszéde előtt kapott az emberektől. Orbán Viktor elsőként a munkahelyekről és a megélhetésről írt és ismét hangsúlyozta: "mindenkit vissza akarunk hozni a legális munka…
febr. 24
17:21
Bizottság áll fel a "legnagyobb politikai bűn" okainak feltárására (ATV)
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Fidesz-KDNP-frakció, hogy felderítse a "legnagyobb politikai bűnnek", Magyarország eladósításának okait - mondta Szijjártó Péter csütörtökön.
febr. 24
17:23
Aggódik a piac: ki jöhet Kadhafi után (ATV)
Negatív hatást gyakorolhat az észak-afrikai és a közel-keleti megmozdulások esetleges elhúzódása a térségben aktív nagy európai olajipari társaságok adósprofiljára - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban kiadott elemzésében. Egy másik elemző attól tart, hogy míg Egyiptomban, Tunéziában és Bahreinben legalább valamilyen formában eddig is működtek politikai pártok, velük ellentétben Líbiában még…
febr. 24
17:36
"Magyarország nem működik olyan jól, mint ahogy működhetne" (Infostart)
Két éve működik az "Új reformkor" elnevezésű szellemi műhely, Hankiss Elemér, Miszlivetz Ferenc és Manchin Róbert programja. A társadalomért tenni akaró önkénteseket összefogó kezdeményezés eredményeit egy csütörtöki konferencián vitatják meg Budapesten.
febr. 24
17:39
Szijjártó: megkeresik a "legnagyobb politikai bűn" felelőseit (Alternatív Energia)
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Fidesz-KDNP-frakció, hogy felderítse a "legnagyobb politikai bűnnek", Magyarország eladósításának okait - mondta Szijjártó Péter csütörtökön. A miniszterelnök szóvivője közölte azt is: az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága hozza létre az albizottságot.
febr. 24
17:39
Nemi erőszak botrány: engedélyezték Assange kiadatását (ATV)
Az illetékes brit bíróság csütörtökön engedélyezte Julian Assange kiadatását Svédországnak. Felröppent a hír, hogy az Egyesült Államoknak köze lehet a döntéshez, Washington azonban cáfol: a WikiLeaks-alapító kiadatásának engedélyezése Nagy-Britannia és Svédország ügye, és az Egyesült Államok "nem érintett benne" - fogalmazott az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
febr. 24
17:41
Videó: arcba vágta magát az ellenfél kezével (ATV)
A trükk ellenére kikapott csapata.
febr. 24
17:43
Egymásnak ugrott Lázár és Navracsics (ATV)
A frakciókormányzás birkózik a totyogó minisztériumokkal.
febr. 24
17:45
2 hónap alatt 19 kilót fogyott, majdnem meghalt a magyar zenész (ATV)
Akár meg is halhatott volna a zenész, aki hosszú és kegyetlen szenvedések közepette két hónap alatt 19 kilót fogyott.

Keresés