Egy osztrák séthajó és egy német vontatóhajó ütközött Pozsony alatt a Dunán, Somorjánál. A baleset szerdán hajnalban történt. A vontatót orral kapta el a sétahajó, ám az embereket már kimentették róla - tájékoztatta a Paramétert a dunaszerdahelyi tűzoltóság.
A hirado.hu-tól azt várja az MTI, hogy lenyomja a piacvezető Indexet és Origót. A távirati iroda híreinek ingyenességét azonban piaci szereplők súlyosan piactorzítónak tartják, ezért bírósághoz fordulnak - írta az Index.
A tadzsikisztáni Ulémák Tanácsa rövidesen hivatalosan is megtiltja, hogy a házastársak sms-üzenetben mondják ki a válást - jelentette be az ország vallásügyi kormánybizottságának elnöke. Abdurahim Holikov szerint a nők megérdemelnek annyi tiszteletet, hogy szemtől szembe álljanak férjükkel, amikor az bejelenti a válást.
Elfogultságot jelentett be a romák elleni támadássorozat tanácsvezető bírája, Miszori László ellen az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád és védője szerdán a Pest Megyei Bíróságon, a tárgyalás elején.
A Főtáv Zrt. márciustól már nem ad gigajoule-onként átlagosan 200 forint kedvezményt a lakossági fogyasztóinak, mert a Budapesti Erőmű Zrt. január 1-től a hődíj-kedvezmény fedezetét már nem folyósítja a távhőszolgáltatónak - közölte a cég.
Lemondott szerdán minden politikai tisztségéről az osztrák pénzügyminiszter. Josef Pröll egészségügyi okokkal indokolta visszavonulását. "Ez nem politikai döntés, hanem az egészségem és a családom érdekében hozott döntés" - fogalmazott bécsi sajtótájékoztatóján a miniszter.
Tetten értek egy besurranó tolvajt kedden Újfehértón. A 43 éves nőről kiderült: mielőtt elkapták, már pár házat meglátogatott: egyik helyről két órát lopott - egyiket a kocsmában eladta - másik helyről 60 ezer forint értékben fülbevalókat és aranyláncot. Utóbbiakat saját szomszédjától csente el úgy, hogy nem szégyellte megkérdezni annak hároméves gyerekét, hogy szülei hol tartják az ékszereket -…
A dúcolás ugyan elkészült a Nefelejcs utcai házban, mostanra azonban kiderült, az épületben nincs villany, gáz és víz sem, így a lakók nem költözhetnek vissza lakásaikba. Ráadásul 18 lakónak szerdán el kell hagynia azt a panziót is, ahol eddig meghúzhatták magukat, estétől a polgári védelem befogadó szállására mehetnek, ha nem találnak más megoldást.
A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa perceken belül és minden előjel nélkül következett be, a tározót kilencven perccel a gátszakadás előtt ellenőrizték - mondta a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója az ajkai képviselő-testület rendkívüli ülésén szerdán.
Rágalmazás miatt feljelenti Budai Gyula az MSZP szóvivőjét, Török Zsoltot. Mindezt Budai Gyula jelentette be szerdán azon a tájékoztatón, ahol újabb konkrétumokat hozott nyilvánosságra a Honvédelmi Minisztérium korábbi "maffiaszerű lakásértékesítési rendszerével" kapcsolatban. Az MSZP-s Török Zsolt a hét elején azt mondta: Budai Gyula eljátszotta a becsületét", mert kiderült, hogy az…
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai hagyják el a várost - ezt kérte szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Tasó László, hajdúhadházi fideszes országgyűlési képviselő. A helyi romáktól pedig önmérsékletet kért a politikus.
Kibővítették, a kistérségi feladatok ellátására is alkalmassá tették a veresegyházi polgármesteri hivatalt, megújult az épületet körbeölelő főtér is – közölte Pásztor Béla, a város független polgármestere szerdán.
Tíz ember életét vesztette szerdán az Afganisztán keleti felén fekvő Kunar tartományban, amikor öngyilkos merénylő robbantotta fel a testére erősített pokolgépet a törzsi vezetők gyűlésén - közölte Zemarai Basari, a belügyminisztérium szóvivője.
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai hagyják el a várost - ezt kérte szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Tasó László, hajdúhadházi fideszes országgyűlési képviselő. A helyi romáktól pedig önmérsékletet kért a politikus.
Karambolozott, majd lopott autóval menekült tovább egy pápai férfi szerdán reggel az M0-ás autóúton. A sofőr néhány perccel később a szalagkorlátnak csapódott, ekkor egy teherautót próbált megszerezni, de ekkor már elfogták a rendőrök.
Arra kérik a hajdúhadházi polgármestert a helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviselői, hogy tegyen valamit az áldatlan állapotok megváltoztatása érdekében - tudta meg a Roma Sajtóközpont (RSK). Hétfő este óta "járőrszolgálatot" tart a településen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület kétszáz tagja.
Rágalmazás miatt feljelenti Budai Gyula Török Zsoltot, az MSZP szóvivőjét. Mindezt Budai Gyula jelentette be szerdán azon a tájékoztatón, ahol újabb konkrétumokat hozott nyilvánosságra a Honvédelmi Minisztérium korábbi "maffiaszerű lakásértékesítési rendszerével" kapcsolatban.
Kész önként távozni a hatalomból Moammer Kadhafi líbiai vezető, ha ellenzéke teljesíti három feltételét - írta szerdán az as-Sark al-Avszat című arab napilap saját, a felkelők kezén lévő líbiai Bengáziban lévő forrásaira hivatkozva.
A szabályoknak megfelelően zajlott az a mentési akció, amely során a liftbe szorult beteget szabadítottak ki a tűzoltók a Borsod Megyei Kórházban április hatodikán - áll a kórház, valamint a megyei katasztrófavédelem által kiadott közös közleményben. A kórház igazgatója elnézést kért a tűzoltóktól az esemény után tett esetleg bántó kijelentéseiért, de hozzátette: akkor is az életmentést tartotta a…
A világűr meghódításában szerzett érdemeiért érdemrenddel tüntette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő Farkas Bertalan magyar űrhajóst kedden, Jurij Gagarin űrutazásának 50. évfordulóján a moszkvai Kreml Katalin termében.
Mit képzel magáról Gyurcsány Ferenc? - teszi fel a kérdést a Fidesz frakció szerdán nyilvánosságra hozott nyílt levelében, amelyet a "bukott miniszterelnöknek" címeztek. A párt képviselő-testülete azután tette közzé az MSZP politikusának írt levelét, miután Gyurcsány Ferenc kedden szintén nyílt levélben Schmitt Pál államfőt kérte számon amiatt, hogy a kormánypártot azonosnak tekinti a nemzettel és…
A Közös ügy civil mozgalom mintegy 250 ezer aláírást gyűjtött össze Viktor Janukovics ukrán államfő leváltására és a parlament hatáskörének csökkentésére.
Többször megütött és lábon rúgott egy 10 és egy 11 éves gyerek egy 12 éves iskolást Salgótarjánban, akitől a pénzét és mobiltelefonját követelték. A gyerekkorú rablókat egy arra járó, a kutyáját sétáltató asszony ijesztette el. A megtámadott gyerek édesanyja pár nappal az eset után tett feljelentést
Lemondott tisztségéről Vitus Örs, a marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör elnöke és egyik alapítója. Lapunknak döntését részben családi okokkal, részben pedig azzal magyarázta, nem ért egyet azzal, ahogy a budapesti politikusok az erdélyi magyar közösséghez viszonyulnak.
Többször megütött és lábon rúgott egy 10 és egy 11 éves gyerek egy 12 éves iskolást Salgótarjánban, akitől a pénzét és mobiltelefonját követelték. A gyerekkorú rablókat egy arra járó, a kutyáját sétáltató asszony ijesztette el. A megtámadott gyerek édesanyja pár nappal az eset után tett feljelentést.
A hazai nagyvállalatok többsége nem készült fel az informatikai katasztrófákra, így nem tudják miként birkózzanak meg az esetleges rendszerleállásokkal, amelyek átlagosan 4,5 millió forint veszteséget okoznak óránként.
Foglalja le időben a nyaralás, mert az arab világ lázadásai miatt kevesebb helyszínre sokkal több ember jut, mint tavaly. Emiatt akár el is tűnhetnek a last minute lehetőségek - figyelmeztetett az Online Utazásszervezők Szövetsége. És mivel az irodák bevezették a kerozin-pótdíjat, még drágulnak is az utazások - mondta el az InfoRádiónak a szervezet alapítója.
Két feljelentés alapján magánvádas rágalmazási per kezdődött Andrassew Iván publicista és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője ellen szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A két újságírót a Gój Motoros Egyesület és Pörzse Sándor, a Jobbik országgyűlési képviselője jelentette fel Andrassew írása miatt. A feljelentők a Népszava 2008. április 17-én megjelent "Jönnek a Gój Motorosok" című…
A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) felmérése szerit a rendőrök 40 százaléka elhagyná a rendőri pályát, ha a kormány megvonja a nyugdíj korkedvezményt. A számokból kiderül, a hivatásos szolgálatban biztosan maradók aránya alig haladta meg a 15 százalékot.
Április 17-én időközi választást tartanak Győr negyedik választókörzetében. A helyi szocialisták szerdán bejelentették: visszaléptetik jelöltjüket, és arra kérik szavazóikat, hogy az össszefogás jegyében a helyi lokálpatrióta egyesület színeiben induló politikust támogassák.
Nem javul a gyerekek ellátása Tiszaburán. A fűtés hiánya miatt kimaradt tanítási időt valószínűleg nyáron pótolják, de főtt ételt sem az óvodákban, sem az iskolákban nem kap a település 600 gyereke. Jászladányban jobb a helyzet, ott szombatonként pótolják a meghosszabbított téli szünet miatt kimaradt iskolai időt.
A tavaly nyáron beígért életpályamodell bevezetését követelik a börtönőrök, amely politikától mentesen alakítaná a rendvédelmi dolgozók jövőképét, biztosítva az illetmények mellett a nyugdíjszabályokat, a képzést és az egyéb szociális juttatásokat is.
Olaszország az Európai Unió (EU) belügyminisztereinek az olasz vízumpolitikát elutasító magatartása dacára határozott időre szóló vízumot ad egy héten belül tízezer tunéziai menekültnek, amivel a schengeni övezetben utazhatnak.
Napokon belül kialakítja hivatalos jogi álláspontját a Heves Megyei Kormányhivatal a gyöngyössolymosi "nemkívánatos" személyek ügyében. Azt azonban már most szeretnék hangsúlyozni, hogy a szabad mozgás és a tartózkodási hely megválasztásának joga alkotmányos alapjog.
Jövőre 3,5 százalékos, majd 3-4 százalékos, illetve alternatív 4-6 százalékos gazdasági növekedéssel készül a benyújtandó új konvergenciaprogram, s mindkét esetben Magyarország tartja a strukturális deficit csökkentő pályát - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy folytatódnak a most már hivatalos tárgyalások a bankszövetséggel a…
A kormány átalakítja a gyógyszerkasszát 2012-től, és a MÁV 300 milliárd forintos adósságát államadóssággá konvertálja, majd a közösségi közlekedés költségeit reform keretében, több lépcsőben kívánja csökkenteni 2014-ig - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere a törvényben előírt módon eleget tesz a 98 százalékos különadó-fizetési kötelezettségének, s a korábbi években megállapított külön pénzbeli juttatásait egy alapítványnak utaltatta át - közölte a város polgármesteri hivatala.
Befizeti a tavalyi év után, szabadságmegváltásként megkapott összeget terhelő különadót Lázár János, hódmezővásárhelyi polgármester. Ez valamivel több mint 1,2 millió forintot jelent. A politikus korábbi évek után már befizetett 865 ezer forintnyi különadót.