Garancsi a természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és közlekedés fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott lesz április 18-i hatállyal egy évi időtartamra. Orbán Viktor kormányfő miniszterelnöki megbízottat nevezett ki Garancsi István személyében. Garancsit a közvélemény a Videoton labdarúgócsapatának tulajdonosaként ismerhette meg, noha székesfehérvári színre lépésekor az a hír…
A magyar Külügyminisztérium megdöbbenéssel vette tudomásul a német külügyminisztérium államminisztere, Werner Hoyer állásfoglalását a magyar alkotmány elfogadásáról - közölte kedden Németh Zsolt, a minisztérium államtitkára, hozzátéve, hogy a német politikus észrevételei "alapvetően magyar belpolitikai folyamatokat értékelnek".
Élesen bírálta a kisebbségi ombudsman a rendőrséget és a Belügyminisztériumot, mert szerinte késve avatkoztak bele a gyöngyöspatai eseményekbe. Kállai Ernő úgy véli, hogy az "egyenruhások" bevonulása előtt nem volt jelentősebb feszültség Gyöngyöspatán a romák és a nem romák között, viszont a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, illetve a Jobbik megjelenése után kiéleződtek az ellentétek.
Ferge Zsuzsa szociológus, akadémikus és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is az Európai Polgár Díj kitüntetettje lett idén - derül ki az Európai Unió Hivatalos Lapjából.
A szellőztetés, a légszűrés és a kijelölt dohányzóterületek alkalmazása (akár külön szellőztetőrendszerrel) a száz százalékban füstmentes környezethez képest hatástalan megoldások - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
Nem kérheti a Pécsi Vízművek Zrt. a Tettye Forrásház Zrt. cégbejegyzésének törlését - állapította meg a Legfelsőbb Bíróság (LB), amely mint felülvizsgálati bíróság járt el ebben az ügyben. A keddi ítélet szerint az LB egyetért az első, valamint a másodfokú bíróság döntésével, amely egyaránt kimondta: a Pécsi Vízművek azért nem kérheti a Tettye Forrásház törlését a cégjegyzékből, mert nem fűződik…
A mindennapokra is számos hatása lesz az új alkotmánynak, mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Példaként említette, hogy szociális segélyt csak az kaphat, aki dolgozik.
A korkedvezményes nyugdíj megtartását és kiszámítható, tisztes megélhetést biztosító életpályamodell kialakítását kérte a fegyveres és rendvédelmi dolgozók demonstrációs bizottsága az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.
A szíriai kormány szerint az ország harmadik legnagyobb városában, Homszban és az ország északi városában, Banijaszban a nyugtalanság fegyveres felkeléssé terebélyesedett.
Az első kapavágás 2011. április 15-én, a márka Volkswagennel fennálló kapcsolata 20. évfordulójának hivatalos ünnepsége keretében Az Octavia és a Fabia mellett egy további modell gyártása Az Octavia termelése napi 1.200 darabra nő Fontos lépés a ŠKODA növekedési stratégiájában
Ma volt a teljesen új Chevrolet Malibu világbemutatója, egyszerre az Egyesült Államokban és Kínában – két országban a közel száz közül, ahol kapható lesz. A Chevrolet első globális középméretű szedánja kifejező designt, fejlett technikát, komfortot és takarékos hajtóműveket kínál vásárlóinak.
Az Európa Tanács közgyűlése kérte az alkotmányos kérdésekben tanácsokkal szolgáló Velencei Bizottság véleményét az új magyar alkotmányról a bizottság köreiből származó keddi értesülés szerint.
Élesen bírálta a kisebbségi ombudsman a rendőrséget és a Belügyminisztériumot, mert szerinte késve avatkoztak bele a gyöngyöspatai eseményekbe. Kállai Ernő úgy véli, hogy az "egyenruhások" bevonulása előtt nem volt jelentősebb feszültség Gyöngyöspatán a romák és a nem romák között, viszont a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, illetve a Jobbik megjelenése után kiéleződtek az ellentétek.
A szolgáltató kikapcsolta a gázt kedden az olaszliszkai közintézményekből - közölte a Független Hírügynökséggel Kerekes Attila polgármester. Hozzátette: a település pénzügyi nehézségei miatt hárommillió forint adósságot halmozott fel, a Kossuth-házban pedig már áram sincs. Vagyis másfelé is vannak tartozásai az önkormányzatnak. A polgármester azt mondta: ezt követően az eddiginél sokkal jobban…
Teljesen elpusztult egy keddi tűvészben Vlagyimir Putyin orosz kormányfő egyik kedvenc étterme egy feltételezett gyújtogatásban - közölték helyi tisztségviselők. A Szentpétervárhoz közel található étterem vendége volt több magas rangú külföldi politikus, világhíres művész és sportoló is.
Politikai okokat sejt Ármós Sándor volt Pest megyei rendőrfőkapitány menesztésének hátterében a megyei közgyűlés MSZP frakciója. A szocialisták az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben egyebek mellett azzal támasztják alá véleményüket, hogy sem a nagykátai, sem korábban a nagykőrösi rendőrkapitány beszámolóját nem fogadta el a két város képviselő-testületének fideszes többsége, holott – mint…
Ismét jár a 3-as metró a Lehel tér és Újpest városközpont között, a Forgách utcánál azonban nem állnak meg a szerelvények - közölte Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere kedd este. A kora délután kiégett metrókocsit éjszaka vontatják el, addig a kihúzóvágányon áll.
Tábi László egészségügyi okokkal indokolta távozását, amely összefügghet a településen kialakult feszült helyzettel. Közben Kállai Ernő Kisebbségi ombudsman szerint indokolatlan volt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület demonstrációja, ezért a szabályok szigorítása mellett a szervezet feloszlatását kezdeményezi. Lázár János korábban bejelentette, heteken belül szigorítanak az idevonatkozó…
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka közintézményeiben - tájékoztatott a település független polgármestere.
A versenyszférában a béremelés eddig körülbelül ötven százalékban valósult meg - mondta Rogán Antal, bérmonitoring bizottság fideszes vezetője, miután átadta a bérkiegészítésről szóló összefoglalót a kormányfőnek.
Magyarországon nem állt fenn alkotmányozási kényszer, az új alaptörvény megalkotása azonban a kétharmados többséget szerzett Fidesz-KDNP pártszövetség számára kötelezettség volt, hiszen egy ideiglenes alkotmányt "váltottak le", amelynek preambulumában is szerepelt, hogy az Országgyűlésnek majd újat kell alkotnia - hangoztatta Salamon László KDNP-s országgyűlési képviselő kedden Szombathelyen.
A Kecskemét hazai pályán fölényes, 5-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg felett a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén, ezzel nagyon közel került a fináléhoz.
Tétényi Éva hisz abban, hogy egy női politikus jelenthet alternatívát Magyarországnak - ezt válaszolta Esztergom független polgármestere arra a kérdésre, kellő támogatás esetén lenne-e Orbán Viktor kihívója 2014-ben.
A BKV Zrt. a hatóságokkal karöltve vizsgálja, mi okozhatta a tüzet kedden a 3-as metró vonalán; a kigyulladt metrószerelvény 35 éves, a tervezett élettartamát öt évvel meghaladó, túlfuttatott jármű - közölte a társaság késő este
Újra nemzetközi össztűz zúdul hazánkra az Orbán-kormány tevékenysége miatt. Ezúttal a hétfőn, minden hazai és külföldi tiltakozás és kritika ellenére elfogadott alkotmány miatt telt be a pohár. A médiatörvény után ismét magyar-német diplomáciai konfliktus kezd kialakulni, és éles vita bontakozott ki a magyar alkotmányról az Európai Parlament szakbizottságában is.
Tíz év alatt "hozta össze" Meggyes Tamás volt fideszes polgármesterrel az élén Esztergom önkormányzata azt a 24,9 milliárd forintnyi adósságot, melyet a jelek szerint 2045-ig "nyöghet" a város.
Leállítja a Fővárosi Állat- és Növénykert az állatok "kitelepítésének" előkészítését a Margitszigetről, mivel az ott működtetett kisállatkertet mégsem kell bezárni.
Továbbra sem világos, mi a szándéka Budapest új vezetésének a főváros jelképeivel, például miként és mikortól változtatná meg az önkormányzat zászlaját.
Súlyos ellentmondásokba keverte magát bírósági meghallgatásán a roma gyilkosságok koronatanújaként ismert F-né Ny. Éva; a debreceni Perényi1 klub vádlottakat közelről ismerő vezetője visszakozott a nyomozáskor tett, főként Kiss Árpádra nézve terhelő, komoly fenyegetésekről beszámoló vallomásától. A bíró többször figyelmeztette a hamis tanúzásra.
Megvonnák az állami támogatást és megrendeléseket azoktól a cégektől, amelyek nem emelnek bért. A fideszes Rogán Antal így ösztönözné a cégeket az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlásainak betartására. Az érintettek rendkívül rossz és barátságtalan üzenetnek vették Rogán ötleteit. Szerintük a magyar vállalkozások sok esetben már így is erejükön felül teljesítenek. Ha még bért is kell emelniük,…
Szinte "futószalagon" tárgyalja a bíróság a tavaly őszi iszapkatasztrófával kapcsolatos - jellemzően kártérítési - pereket. Ezek közt vannak igen érdekesek is: az egyik tegnapi tárgyaláson egy károsult a MAL Zrt. kiszakadt tározójának felszámolását követeli, egy borász pedig ötmilliárd forint kártérítésért perli a timföldgyárat a helyi borágazat ellehetetlenülése miatt. Eközben a katasztrófa…
A vádirat legsúlyosabb állításaival, vagyis a gyanú szerint értéken aluli ingatlaneladásokkal kapcsolatban továbbra is ártatlannak vallotta magát Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere.
Az állami tulajdonban lévő Diákhitel Központ (DK) Zrt. az alapítói céloknak megfelelően nullszaldóval zárta a tavalyi évet: a 2009. évi 3 millió forint után 2010-ben 9 millió forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el 237,2 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett - derül ki a társaság BÉT honlapján kedden közzétett éves jelentéséből.
Legkésőbb ősszel a Parlament elé kerül az új választási törvény - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Részletekről azonban még nem tudott beszámolni, mivel még nem kezdődött meg a törvény vitája.
A Népszabadság fideszes forrásokra hivatkozva arról ír, hogy vegyes, de egyfordulós választási rendszer lenne a megfelelő megoldás 2014-től. A lap megjegyzi: már "határozott kontúrt" öltött az az elképzelés, hogy a sarkalatos jogszabályok között ennek megfelelően módosulhat a választójogi törvény.
A sajtónak köszönhetően élő célponttá vált. Ezt mondta a koronatanú a romák elleni támadássorozat elkövetőinek perén a bíróságon. A nő a négy férfi munkáltatója volt azon a debreceni szórakozóhelyen, ahol elkapták őket. A vádirat szerint a tiszalöki gyilkosság után segített a gyilkosoknak. Azt mondta, valóban hívták, de csupán az elakadt autóról tudott. Azt állította: nem hiszi, hogy a…
Ellentmondásosan fogadták külföldön az új magyar alkotmányt. A német Deutsche Welle berlini kormányzat fenntartásait emelte ki és idézte a német külügyi államminisztert, aki szerint aggodalommal figyelik a magyarországi fejleményeket. A Financial Times brit gazdasági lap ugyanakkor kiemeli, hogy a pénzügyi körök jól fogadták az államadósság csökkentésére kötelező passzust.