2011. április 22. péntek

ápr. 22
5:25
Figyeljenek a motorosokra is (Alternatív Energia)
Sokan nem ültek a volán mögé a téli hónapokban, de akik a hideg napokon is vezettek, azoknak is érdemes időt, energiát és pénzt is áldozni a gépkocsik tavaszi "szemléjére". A ködös, zúzmarás, fagyos időt meleg tavasz váltotta fel, ami a korábbitól eltérő vezetési stílust követel és a jármű műszaki állapotát is érdemes ellenőrizni.
ápr. 22
5:27
Élő helyett vegyen inkább plüss csibét! (Alternatív Energia)
Közeleg a húsvét, a gyermekek számára várva várt ünnep. Ugyanakkor sok, húsvéti ajándékként gazdát cserélő nyúl, csibe vagy kiskacsa halálát hozza el ez a néhány nap.
ápr. 22
5:27
Nemi erőszak miatt derékba törhet a sztárfocista karrierje (ATV)
A West Ham tehetsége a jelek szerint megerőszakolt egy 16 éves lányt. Most kötötte élete első profi szerződését a 17 éves játékos, ám lehet, hogy karrierje félbetörik.
ápr. 22
5:29
Hunvald szerint "zavar van a vádban" (Alternatív Energia)
"Zavar van a vádban" - jelentette ki Hunvald György a bíróságon, amikor részletesen ismertette az erzsébetvárosi ingatlanértékesítések gyakorlatát. Az ingatlanügy perének újabb tárgyalásán a volt MSZP-s politikus a bíróság kérdéseire vázolta az értékesítések folyamatát.
ápr. 22
5:29
Családiasan osztották egymás között a bérlakásokat VII. kerületi frakciók + videó (ATV)
Az Erzsébetvárosi ingatlaneladások célja az épületek állagának megóvása, a bérlők helyzetének rendezése, illetve a lerobbant épületek felújítása volt, mondta Hunvald György abban a perben, melynek vádirata szerint a volt erzsébetvárosi polgármester társaival együtt mintegy 600 millió forintos kárt okozott. Az eladott 42 épültből egyébként csak 6 esetében vádolja Hunvaldot az ügyészség. Többek…
ápr. 22
5:31
Negyven bérlőt tesznek utcára Debrecenben (Alternatív Energia)
Negyven önkormányzati lakás bérlőit lakoltatják ki heteken belül Debrecenben - tudta meg a hajdupress.hu. Ők már csak a végrehajtó által kitűzött időpontig maradhatnak otthonaikban. További 100 család ügye bírósági szakaszban jár.
ápr. 22
5:33
Keresztelő-csomag Tarlóstól (Alternatív Energia)
Huszonöt közterületet nevez át Tarlós István főpolgármester javaslatára következő ülésén a fővárosi közgyűlés, továbbá javaslatot tesznek a földrajzi név-bizottságnak a Lágymányosi híd Rákóczi hídra keresztelésére is.
ápr. 22
6:30
Mosonyi György: Atomerőművek nélkül a világ energiaszükségletei nem fedezhetők (Infostart)
Technológiai forradalom nélkül lehetetlen teljesen megújuló energiaforrásokkal helyettesíteni a fosszilis alapanyagokat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Mol vezérigazgatója. Mosonyi György beszélt arról is, hogy milyen következménye lesz annak, ha elhúzódik az észak-afrikai válság.
ápr. 22
6:39
Szociológus: a Jobbik az egész országot igyekszik destabilizálni (ATV)
Krémer Ferenc szerint a kétharmaddal azonnal fel lehetne oszlatni a masírozó csapatokat.
ápr. 22
6:48
Államadósságot csökkentenének az egyházmegyék - lapszemle (Infostart)
Valamennyi keresztény egyházat foglalkoztatja, miképp segíthetnék az államadósság csökkentését, van ahol konkrét döntés is született - olvasható a Magyar Nemzetben.
ápr. 22
6:57
Csalás miatt ítélték el a legendás sportolót (ATV)
Nem vámolta el Dubaiból hozott luxusruháit.
ápr. 22
7:06
Rövidebb türelmi idő, több kilakoltatás? (Infostart)
Növelheti az újraindult kilakoltatások számát, hogy július 1-től a jelenlegi 90 napról 60 napra csökken az a türelmi idő, amíg az áram- és gázszolgáltatók a szolgáltatás felfüggesztése nélkül várják a lejárt tartozások kifizetését - írja a Népszabadság.
ápr. 22
7:15
Két gyilkosság: a polgármester Orbán rendjét bírálja + videó (ATV)
Meggyilkoltak egy idős házaspárt Szikszón: a 79 éves nő és a 83 éves férfi holttestére a szomszédjuk talált rá tegnap este, miután több napig nem látták őket. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkozik, így azt sem tudni, a tettesek elvittek-e valamit a házból. Csak annyit tudni, hogy sorra érkeztek a rendőrautók a szikszói utcába, a helyszínelés késő éjszaka is tartott.
ápr. 22
7:17
Kadhafi sajnálja, de a gránátok nem szűnnek + videó (ATV)
Több hét után először értek el katonai sikert a líbiai felkelők: a Kadhafi ellen fellázadt erők elfoglalták az egyik legfontosabb tunéziai-líbiai határátkelőt. Közben ötvenedik napja dúlnak a harcok a harmadik legnagyobb líbiai város, Miszrátá birtoklásáért. Az ostromban már több száz ember meghalt, köztük számos civil lakos is. Hogy a város még mindig állja a rohamokat, a NATO-légitámadásoknak…
ápr. 22
7:33
Szijjártó: nem félünk senkitől, pláne nem a szakszervezetektől + videó (ATV)
A miniszterelnök szóvivője sietett hangsúlyozni: a kormány nem veszi semmibe a szakszervezeteket, sőt vannak olyan követelések, amelyeket támogatni tudnak. Szerinte egyébként az érdekképviseletek tisztában vannak a kormány célkitűzéseivel, ezért a konvergenciaprogramot nem kellett velük egyeztetni.
ápr. 22
7:45
Szemétháború Józsefvárosban (Alternatív Energia)
Vizsgálatot indított a VIII. kerületi, kukázást tiltó rendelet kapcsán Budapest Főváros Kormányhivatala. A kukázók érdekében fellépő Új Szemlélet Csoport közben petíciót akart átadni csütörtökön az önkormányzat képviselő-testületi ülésén Kocsis Máté józsefvárosi polgármesternek, de ő nem vette át és azonnal zárt ülést rendelt el. A rendeletet ellenző, szociális munkásokból és szociális…
ápr. 22
7:51
600 ezer támogató távozott: a Fideszben nincs pánik (ATV)
Nincs pánikhangulat és nincs drámai helyzet a Fideszben és a KDNP-ben amiatt, mert a közvélemény-kutatások szerint az elmúlt egy évben csaknem 600 ezer szimpatizáns pártolt el tőlük, és a megkérdezettek kormánypárti politikusok szerint a gazdasági növekedés beindulásával a folyamat megfordulhat - írja a Népszabadság.
ápr. 22
8:00
Gyurcsány és Mesterházy együtt ünnepelhet május elsején (Infostart)
Együtt ünnepelheti május elsejét Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, mert várhatóan mindketten beszédet mondanak majd a munka ünnepén, s ezzel a párt egységét is demonstrálni kívánják - írta a Magyar Nemzet.
ápr. 22
8:03
Gyurcsány és Mesterházy együtt ünnepel (Metropol)
Együtt ünnepelheti május elsejét Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, mert várhatóan mindketten beszédet mondanak majd a munka ünnepén, s ezzel a párt egységét is demonstrálni kívánják - írta a pénteki Magyar Nemzet.
ápr. 22
8:03
Mégis veszélyben a védett állatok? (Alternatív Energia)
A Vidékfejlesztési Minisztérium ugyan azt közölte, hogy nincs napirenden a vadászati törvény módosítása, természetvédők szerint mégis fennáll a veszély, hogy háttérbe szorulnak a természetvédelmi érdekek. Vadászati szakmai és érdekvédelmi szervezetek ugyanis továbbra is kiállnak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a Magyar Vadászati Védegylet elnökeként megfogalmazott javaslatához, mely…
ápr. 22
8:05
Félmilliárdért leveleztünk az alkotmányról (Metropol)
Bár a választásra jogosult 8 millió ember közül csak 920 ezren válaszoltak a kormány alkotmányügyi kérdőívére, a levelezés és az űrlapok feldolgozása így is több mint félmilliárd forintba került.
ápr. 22
8:09
Feltételesen volt szabadlábon, agyonverte az anyját (ATV)
Állítólag már ölt embert.
ápr. 22
8:11
Katolikusok százai sanyargatják magukat, kezdődnek a keresztre feszítések (ATV)
Fülöp-szigeteki katolikus hívők százai kezdték nagypénteken "újrajátszani" Jézus Krisztus szenvedéseit: többségük önkorbácsolással emlékezett a kétezer évvel ezelőtti eseményekre, míg a szélsőségesebb hívek idén is felkészültek arra, hogy keresztre feszíttessék magukat.
ápr. 22
8:18
Az ellenzék is támogathatja a dohányzási tilalmat (Infostart)
A tervek szerint már kedden elfogadhatja az Országgyűlés a nem dohányzók védelméről szóló törvényjavaslatot. Az egyik beterjesztő, a fideszes Heintz Tamás szerint akár még a szocialista és a jobbikos képviselők többsége is igennel szavazhat.
ápr. 22
8:27
Nagy a baj: külföldi kézbe kerülhetnek önkormányzati vagyonok (ATV)
Miután a központi források elapadtak, az illeték- és az egyéb saját bevételek csökkentek, ráadásul hitelfelvételre és kötvénykibocsátásra alig van lehetőség, a finanszírozási gondokkal küzdő megyei önkormányzatok ismét a vagyonértékesítés felé fordultak - írja a pénteki Napi Gazdaság.
ápr. 22
8:36
Hol, mi olcsóbb? - Itt az utolsó nagy húsvéti akciókörkép (Infostart)
Sokan az utolsó pillanatra hagyják az ünnepi bevásárlást. A legnagyobb áruházláncok akciós kínálatából szemezgetve egyértelmű: karácsony után a húsvét tűnik a legnagyobb üzletnek. A Pénzcentrum.hu utánanézett, hogy milyen csábító ajánlatokkal várják a húsvéti sonka, csokitojás és egyéb, ilyenkor nélkülözhetetlen termékek reményében a különböző áruházakba betérőket.
ápr. 22
8:39
Feltételes szabadlábon volt a dejtári gyilkos (Alternatív Energia)
Börtönbüntetéséből előzőleg feltételesen szabadult az a 43 éves dejtári férfi, aki szerdán agyonverte 71 éves édesanyját, és több családtagját, közte 96 éves nagymamáját is bántalmazta, a kiérkező rendőrökre pedig baltával támadt rá.
ápr. 22
8:45
Meg akart halni a magyar sztár, és nem örül, hogy túlélte (ATV)
Az egykori reality-szereplő kétszer próbált öngyilkos lenni az elmúlt hetekben, sikertelenül. Állítása szerint ezeket most tényleg, igazán elkövette, és nem azért, mert szereplésre vágyik, hanem azért, mert tönkrement a kapcsolata Bea asszonnyal. Gáspár Győzőt elhagyták a barátai, nem érdekli, ki, mit gondol róla, a pánikbetegség viszont nem gyerekjáték.
ápr. 22
8:47
Vona: nem szerencsés diktátorokat emlegetni (ATV)
Nem szerencsés XX. századi diktátorokat emlegetni híradókban, mert összekeveredhet a közélet és a történelem - írja Facebook oldalán Vona Gábor, a Jobbik elnöke annak kapcsán, hogy az N1 online híradóban szerdán Adolf Hitlert méltatták. Vona Gábor ezzel Karácsony Gergely LMP-s politikusnak válaszolt, igaz, ő azt kérdezte, hogy milyen kapcsolat van a Jobbik és az N1 Híradó között.
ápr. 22
8:54
Máma már nem tüntet tovább - felfüggesztik demonstrációjukat a rendvédelmi dolgozók (Infostart)
Demonstrációs moratóriumot hirdetnek péntek délben és felfüggesztik a Parlament előtti tüntetésüket a fegyveres és rendvédelmi dolgozók - közölte a demonstrációs bizottság.
ápr. 22
8:57
Felfüggesztik a tüntetést a rendvédelmisek (Metropol)
Demonstrációs moratóriumot hirdetnek péntek délben és felfüggesztik a Parlament előtti tüntetésüket a fegyveres és rendvédelmi dolgozók - közölte a demonstrációs bizottság.
ápr. 22
8:57
Csalás az Üdülési Alapítványnál? (Alternatív Energia)
Várhatóan feljelentést tesz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál (MNÜA) folytatott pazarló vagyongazdálkodás miatt - értesült a Magyar Nemzet.
ápr. 22
8:59
Meg kell törni az „ördögi kört” (Metropol)
Ki számít romának? Mit takar az aktivitást serkentő ajánlat? Mi az a krízistérkép? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekről beszélt Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Magyar Politikatudományi Társaság Nemzetközi és Európai Politikai Szakosztályának vendégeként.
ápr. 22
9:12
Humanoid pásztázza a túl hangos reklámokat (Infostart)
Az év első két hónapjában ötszáz esetben követtek el jogsértést öt televíziónál a túl hangos reklámokkal - mondta Kiricsi Karola, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság szóvivője pénteken a Magyar Televízió reggeli műsorában.
ápr. 22
9:15
Itthon tartanák az orvosokat (Metropol)
Az egészségügyi dolgozók itthon tartása és pályaelhagyásuk arányának csökkentése a célja annak az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló rendeletmódosításnak, amelynek előterjesztését szerdai ülésén fogadta el a kormány – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyért felelős államtitkársága.
ápr. 22
9:21
Fukusima: a robot szaunaszerű körülményeket talált a sérült reaktornál (ATV)
Az atomerőmű üzemeltetőjének beszámolója szerint a reaktort vizsgáló robot szaunaszerű körülményeket, ugyanakkor a többi sérült egységnél alacsonyabb sugárzást talált a fukusimai 2-es számú reaktorépületben.
ápr. 22
9:23
Vigyázz, kész, rajt! – Indul a Rallycross OB (ATV)
Az idő repül, a rajongók egyre türelmetlenebbek, a versenyzők az utolsó napok hajrájában égnek. Április 24-25-én indul a Rallycross Országos Bajnokság a máriapócsi pályán, a Rabócsi Ringen. És nem egyedül… A hangzatos „Húsvéti Fesztivál” keretében több kategóriában indul meg a magyar élmezőny: a rallycross mellett a quad ás az autocross királyai is tövig nyomják a gázpedált. A Hell Racing Team…
ápr. 22
9:25
Videó: a Real játékosa széttörte a kupát (ATV)
Aztán egy érdekes történettel állt elő.
ápr. 22
9:39
A húsvét miatt felfüggesztik a tüntetést a rendvédelmi dolgozók (ATV)
Demonstrációs moratóriumot hirdetnek péntek délben és felfüggesztik a Parlament előtti tüntetésüket a fegyveres és rendvédelmi dolgozók - közölte a demonstrációs bizottság az MTI-vel.
ápr. 22
9:41
Év végén már teljes gőzzel fog gyártani a Toyota (ATV)
A Toyota pénteki bejelentése szerint várhatóan az év közepén növekedhet gépkocsijaik előállítása, és az év végére térhet vissza a normális szintre a gyártás.
ápr. 22
9:43
Négy emeletet zuhant a gyerek - elkapták (ATV)
Egy turista mentette meg azt a kisgyereket, aki kizuhant egy floridai szálloda negyedik emeleti erkélyéről - közölte csütörtökön a rendőrség. Helen Beard az Econo Lodge Inn & Suites szálloda medencéjében fürdött, amikor észrevette, hogy egy kisgyerek lóg az egyik szoba erkélyének korlátján.
ápr. 22
9:51
Döntött a bíróság: Hajdúhadházon nem követtek el szabálysértést a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület aktivistái (Alternatív Energia)
Nem minősül garázdaság szabálysértésnek - ezt állapította meg pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Hajdúhadházon múlt pénteken szabálysértési őrizetbe vett öt aktivistájának ügyében. Mint arról beszámoltunk, a településen akkor már közel egy hete járőröző polgárőrök öt aktivistája aláírást gyűjtött a városban azoktól, akik azt szerették volna, ha marad a…
ápr. 22
9:53
Félmilliárdért leveleztünk az Alkotmányról (Alternatív Energia)
Bár a választásra jogosult 8 millió ember közül csak 920 ezren válaszoltak a kormány alkotmányügyi kérdőívére, a levelezés és az űrlapok feldolgozása így is több mint félmilliárd forintba került - tudta meg a Blikk.
ápr. 22
9:57
Szili: ha a szegénységgel gyűlölet társul, jönnek a „rendpárti erők” (ATV)
„Ha háttéralkut kötöttünk volna, csak beemelte volna egy-két javaslatunkat a Fidesz az alkotmány tervezetébe” – Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke az ágy szélén kuporgó országról, és a kétharmaddal is gyáva kormánypártról.
ápr. 22
10:06
Óriási számlagyárat buktatott le a NAV (Infostart)
Újabb számlagyárra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói. Az ügyben harmincnégy helyszínen, például Szentendrén tartottak házkutatást, s tetemes mennyiségű számlát, két éles lőfegyvert és jelentős összegű készpénzt is találtak - közölte a NAV bűnügyi szóvivője.
ápr. 22
10:08
Húsvéti forgalom az utakon - torlódás és ellenőrzés várható (Infostart)
Húsvétkor fokozott ellenőrzést tartanak az ittas járművezetők kiszűrésére a rendőrök. Néhány útvonalon (M1, M0, M5) a külföldi vendégmunkások utazása miatt nagyobb forgalomra, összefüggő kocsisorokra kell számítani. A határforgalomban is torlódás várható - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
ápr. 22
10:09
Fokozott ellenőrzést tartanak a rendőrök (Metropol)
Húsvétkor fokozott ellenőrzést tartanak az ittas járművezetők kiszűrésére a rendőrök; egyes útvonalakon (M1, M0, M5) a külföldi vendégmunkások utazása miatt nagyobb forgalomra, összefüggő kocsisorokra kell számítani; a határforgalomban is torlódás várható - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken.
ápr. 22
10:09
Meghamisította a tanulói létszámadatokat az igazgató (Alternatív Energia)
Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folytattak nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói egy borsod megyei oktatási intézmény vezetője ellen. Az iskolaigazgató a 2007-2008-as tanévben normatív támogatást igényelt az intézmény nevében, ám a hozzá szükséges - tanulói létszámról szóló - statisztikai…
ápr. 22
10:11
Felmentették a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület aktivistáit (Metropol)
Hatályosnak mondta ki a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület öt aktivistájának felmentő végzését pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, ezzel jogerőre emelkedett a Debreceni Városi Bíróság döntése, miszerint nem követtek el garázdaságot a Hajdúhadházon aláírásokat gyűjtő aktivisták - tájékoztatott Figula Ildikó bíró, megyei bírósági szóvivő.
ápr. 22
10:11
Tűz ütött ki egy szolnoki faipari üzem telephelyén csütörtökön este (Alternatív Energia)
Tűz ütött ki egy szolnoki faipari üzem telephelyén csütörtökön az esti órákban. Az üzemben egy fűrészport gyűjtő kamra kapott lángra, közölte a tűzoltóság pénteken.

Keresés