Hódvalóságshow indul a hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján: néhány hónapon belül bárki, bárhonnan, egyetlen kattintással betekintést nyerhet majd egy hódcsalád életébe.
Nem kell érdekeinket vagy jó közérzetünket egymástól féltenünk, bátran hozhatunk áldozatot egymásért, ennél értékállóbb befektetés nem létezik földi életünk számára - mondta Erdő Péter az esztergomi Bazilikában tartott, húsvétvasárnapi szentmiséjén.
Nem érdekli, ezért nem nézi meg a televízióban a váaszadók 77 százaléka, ahogy a köztársasági elnök hétfőn aláírja az új alkotmányt. A Független Hírügynökség internetes oldalán szombaton feltett kérdésre 11,4 százalék válaszolta azt, hogy nézni fogja az eseményt, és ugyanennyien azt, hogy inkább a locsolkodással foglalkoznak majd.
Legyen a múlté a szégyen, a megaláztatás és az az indulat, ami keresztre vitte Jézust; húsvét üzenete az újrakezdés, ez Isten valódi alternatívája - mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke vasárnap a debreceni Református Nagytemplomban tartott ünnepi istentiszteleten.
Lelőtték hétvégi házában a romániai Gyergyóalfalu alpolgármesterét, Csala Zsoltot - jelentette szombaton késő este a Transindex. A 42 éves férfit három lövéssel ölték meg, a Hargita megyei Bozontban.
Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk húsvét vasárnap. A húsvét a keresztény vallás legnagyobb ünnepe, ebből az alkalomból miséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. Az ezt megelőző Nagyhét Jézus szenvedéseinek stációit járja végig. Ez az időszak a segít a vallásos embereknek, hogy fel tudjanak készülni a halálra és a feltámadásra.
Magánlaksértés miatt szabálysértési eljárás indult egy férfi ellen, aki ittas állapotban egy bekerítetlen telekre ment be vasárnapra virradó éjjel Gyöngyöspatán. A rendőrség úgy tájékoztatott, hogy atrocitás nem történt, a férfi csak bement és kijött a portáról. Korábban Csemer László, volt kisebbségi önkormányzati képviselő a Független Hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a betyársereg nevű…
Cápa harapta meg egy 17 éves fiatal lábát Ausztrália nyugati részén, miután egy döglött hallal felingerelte az egyméteres ragadozót - jelentette vasárnap az ausztrál sajtó. A fiút, akit még szombaton este támadt meg a cápa, vasárnap műtétre Perth városában szállították.
Magánlaksértés miatt szabálysértési eljárás indult egy férfi ellen, aki ittas állapotban egy bekerítetlen telekre ment be vasárnapra virradó éjjel Gyöngyöspatán. A rendőrség úgy tájékoztatott, hogy atrocitás nem történt, a férfi csak bement és kijött a portáról.
Egy ENSZ-tanulmány szerint az úgynevezett kiégés (burn out) szindróma húsz éven belül első helyre kerül a vezető halálokok között, megelőzve a szívinfarktust és az AIDS-et is. Ehhez képest a legtöbben még csak fel sem ismerik ezt a betegséget, és a tüneteket külön-külön igyekeznek kezelni. Pedig a kiégés gyógyítható, sőt megelőzhető. A HETEK összeállítása.
Több mint 1,9 milliárd forint van a vörösiszap katasztrófa után létrehozott Kármentő Alapban a pénteki, legutolsó adatok szerint. Az Alapot tavaly októberben hozták létre, azóta mindössze 155 milliót fizettek ki belőle az érintett önkormányzatoknak. A károsultak két hete petíciót adtak át a kormánynak, amelyben sérelmezik, hogy kártalanításra nem kaphatnak a pénzből.
Betonkeverőt, fúrót, de négyszázezer forintot érő porcelán dísztárgyakat is loptak a hétvégén Pécsett. Harkány és Drávaszabolcs között pedig egy 70 éves, erősen ittas asszonyt húztak ki az árokból a rendőrök.
Rejtélyes robbanás rázta meg vasárnap az Oroszországban is nagyon népszerű televíziós valóságshow helyszínét. A Való Világhoz vagy a Big Brotherhez hasonló játék stúdiójánál egy biztonsági őr megsérült.
A menyasszony falujának hentesmestere jelen lesz Vilmos brit trónörökös esküvőjén, a két előző brit miniszterelnök, Gordon Brown és Tony Blair azonban lemaradt a vendéglistáról.
"Flóri takarodj" így fogadták Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőt a romák Gyöngyöspatán. A roma politikus ráadásul - a Független Médiaközpont videofelvételének tanúsága szerint - a kormányzati kommunikációnak megfelelően, provokációról beszélt Gyöngyöspata kapcsán, de gyorsan belefojtották a szót a helyi romák. Az itt és most blog közben a Szijjártó Péter által emlegetett húsvéti…
Több mint 40 zsák törölköző gyűlt össze a Menhely Alapítvány "Hozz törölközőt!" akciójában. A hajléktalanokat segítő kampány március 1-én indult és húsvétig tartott, a nagy siker miatt valószínűleg ősszel és karácsonykor újabb gyűjtést indul - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tóth Zelma, a Menhely Alapítvány munkatársa vasárnap.
Isten húsvét hajnalán igent mondott az emberiségre és az életre; húsvét, Jézus feltámadása óta tudjuk, hogy a halál nem az élet vége, hanem része az életnek - mondta Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök húsvétvasárnapi prédikációjában Budapesten a Deák téri evangélikus templomban.
Pályázatot ír ki a főváros a Petőfi Csarnok hasznosítására. Ha a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén jóváhagyja a javaslatot, július 1-től tíz évre bérbeadnák az ingatlant, úgy, hogy a közművelődési funkciót megtartanák.
Megszűnnének a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok, de lesznek tűzoltóőrsök. A parancsnokokat a katasztrófavédelmi főigazgató nevezné ki, a megyei igazgatókat pedig a belügyminiszter - írja a lánglovagok.hu. A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvény módosításának társadalmi vitára bocsátott tervezetét április 28-ig lehet véleményezni, a jogszabaly@bm.gov.hu…
"Flóri takarodj" így fogadták Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőt a romák Gyöngyöspatán. A roma politikus ráadásul - a Független Médiaközpont videofelvételének tanúsága szerint - a kormányzati kommunikációnak megfelelően, provokációról beszélt Gyöngyöspata kapcsán, de gyorsan belefojtották a szót a helyi romák. Az itt és most blog közben a Szijjártó Péter által emlegetett húsvéti…
Meghalt egy 31 éves ausztrál, akit magára hagytak társai miután leesett egy kisteherautó platójáról - közölte az ausztrál rendőrség. Arra azonban volt idejük, hogy a férfival együtt leesett alkoholos üvegeket összegyűjtsék, és magukkal vigyék.
Nemcsak Richard Field amerikai üzletember javasolta a Magyar Vöröskereszt igazgatójának a gyöngyöspatai roma asszonyok és gyermekek kimenekítését. Hasonló véleményen volt a humanitárius szervezet roma-ügyi tanácsadója, az egyébként gyöngyöspatai származású Mezei István roma vezető is - derül ki a nol.hu Fielddel készített interjújából.
Az áldozathozatalnál nem létezik értékállóbb befektetés földi életünk számára - mondta Erdő Péter bíboros az esztergomi Bazilikában. Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök a debreceni református nagytemplomban azt mondta, hogy a húsvét alternatíva a bűnre, a halálra és az indulatokra. Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök pedig a Deák téri evangélikus templomban úgy fogalmazott, hogy Isten húsvét…
Legalább hárommillió brit állampolgár utazik külföldre a Vilmos herceg és Kate Middleton április végi esküvőjére időzítve - közölte vasárnap az AFP francia hírügynökség. Egyesek az esküvő miatti hatalmas felhajtást akarják elkerülni, de sokan csak a húsvét és május elsejei hosszú hétvégéket kapcsolják össze, egy több mint egyhetes nyaralásra.A brit utazási irodák szövetségének (ABTA) adatai…
Az új alaptörvény megváltoztatása alapvető politikai célkitűzésünk - írja Mesterházy Attila, az MSZP elnöke húsvéti levelében. A Magyar Szocialista Párt vezetője szerint a politikai életben nem ellen-Fideszt hoznak létre. A szocialista politikus demokratikus ellenzéket ígér szimpatizánsainak.
A csillebérci táborból vasárnap 4 órakor visszaérkezett Gyöngyöspatára azoknak a roma asszonyoknak és gyerekeknek az első csoportja, akik pénteken hagyták el a települést.
A munkanélküli ellátás időtartamának csökkentése az egyik konkrét eleme a februárban bejelentett Széll Kálmán Tervnek. Jelenleg Magyarországon 270 napig kaphat valaki álláskeresési járadékot, majd segélyt, amennyiben a szükséges jogszabályi feltételeknek megfelel. Ezt akarja a kormány január 1-től lecsökkenteni 90 napra, a tervek szerint az intézkedés célja, hogy minél többen menjenek vissza a…
A hetedik és a nyolcadik helyen ért célba Michelisz Norbert a Túraautó Világbajnokság második fordulójának futamain a belgiumi Zolderben. A Zengő Dension Team pilótája az első futam végén a szervókormány hibája miatt csak nagy erőfeszítések árán tudta teljesíteni a versenytávot. A második futamon a mezőny végéről indulva szerzett pontokat, első BMW-s futamain mindkét alkalommal a legjobb három…
A francia kormány "a nagyobb válságok esetére egy vészféket" szeretne beépíteni a schengeni rendszerbe, amellyel abban az esetben visszaállíthatók a belső határok, ha az Európai Unió külső határainál a migránsok tömeges beáramlása fenyeget.
Megöltek egy idős nőt Budapesten a IX. kerületi Ernő utcában, holttestét egy hozzátartozója fedezte fel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján.
Nem volt telitalálatos szelvény a hatos lottón sem. Az öttalálatos szelvények (40 db) 378 260 forintot, a négytalálatosok (2 288 db) 6 615 forintot, a háromtalálatosok (40 246 db) pedig 1 315 forintot érnek.
Hazatért a romák egy csoportja Gyöngyöspatára. Csillebércről érkezett meg az első csoport, a szolnokiakat még várják. Több tucat rendőr van a településen. Atrocitás is történt, egy roma asszony megtámadott egy nem roma helybelit.
A 267 nőt és gyermeket azt követően szállították el Csillebércre, illetve egy szolnoki táborba, hogy a Véderő elnevezésű szervezet honvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett meg a község határában április 22-e és 24-e között.
Mentőautóval szállítottak a hatvani kórház traumatológiai osztályára egy idős gyöngyöspatai nőt, akit a faluba vasárnap délután hazatérő egyik roma asszony ismeretlen okból megütött. Hétfőn kiengedték a Véderő tagjait
Az MSZP számára fontos a közrend és a közbiztonság helyreállítása, a párt meg akarja tenni azokat a lépéseket, amelyekkel ezt elősegítheti. Az MSZP parlamenti frakciója keddi ülésén beszél majd a részletekről - mondta a Független Hírügynökségnek a Gyöngyöspatán történtek kapcsán Kormos Kata, az ellenzéki párt szóvivője.
Előállították a rendőrök és eljárás is indul az ellen a nő ellen, aki Gyöngyöspatán, Csillebércről hazatérve, megütött egy másik asszonyt. A bántalmazott 48 éves asszonyt könnyű sérülésekkel Hatvanba szállította kórházba a mentő.
A biciklisek alig 10 százaléka köt felelősségbiztosítást magára és járművére, miközben már kétszer annyian kerekeznek a hétköznapi forgalomban is, mint négy évvel ezelőtt. A szakértők szerint a kifejezetten a kerékpárosokra szabott hazai felelősségbiztosítási kínálat egyelőre elmarad a nemzetközi gyakorlattól.
Holtpontra jutott a török-örmény viszony a 96 évvel ezelőtti örmény népirtás évfordulóján. A dél-kaukázusi országban vasárnap emlékeztek meg az ottomán birodalom idején megölt százezernyi örményről.Az örmények szerint az első világháború idején a törökök népirtást követtek el, ezt Törökország a mai napig tagadja, emiatt még most is feszült a viszony a két ország között.
Egyértelmű, hogy megölték azt az idős asszonyt, akinek holttestét vasárnap találták meg egy IX. kerületi társasházban. A rendőrség emberölés miatt indított eljárást és nyomozást.
Egyértelműbben kellene elhatárolódnia a kormánynak az extrémista csoportoktól és egyértelműbben kellene elítélnie őket - írja honlapján a gyöngyöspatai események kapcsán a magyarországi gyűlöletcsoportok feltérképezésével foglalkozó Athena Intézet.
Világszerte Jézus Krisztus feltámadását ünnepelte a keresztény világ - Kínában és a Közel-Keleten üldözések közepette. XVI. Benedek pápa húsvéti beszédében a líbiai béke megteremtését sürgette.
Március 15-én sem a közszolgálati, sem a kereskedelmi tévék nem hangosították fel reklámjaikat a műsorok szünetében - derül ki a Médiatanács honlapjáról. A nemzeti ünnepet megelőző hosszú hétvégén viszont csaknem 130 jogsértés történt. A hatóság ősztől már bünteti a hangosabb reklámokat.