Jövő vasárnap, pedagógusnapon tüntetnek a szféra dolgozói Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) épülete előtt annak érdekében, hogy a kormányzat tárgyaljon velük a közoktatás változásairól. Mindezt Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke jelentette be.
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság Josef Rohac előzetes letartóztatását. A férfit előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztálya. A bíróság a kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzéssel, a bizonyítási eljárás megnehezítésével valamint a bűnismétlés lehetőségével indokolta. A május 16-án született…
Három hónappal meghosszabbította az adócsalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Koltai Gábor filmproducer és társainak házi őrizetét a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Az olasz kormány 35-40 milliárd eurós megszorító csomagot tervez, a takarékossági intézkedések bevezetését pedig előrehozzák, hogy megnyugtassák a piacokat.
Kidőlt egy fa Budapest XIV. kerületében, az Állatkerti sétánynál. Ez több trolibuszjáratot is érintő felsővezeték-szakadást okozott. Van, ahol pótlóbuszok szállítják az utasokat.
A Fővárosi Bíróság (FB) hétfőn a honlapján azt közölte: a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélyére való tekintettel hosszabbították meg Josef R. előzetes letartóztatását. A május 16-ai döntés értelmében az előzetes letartóztatás addig tart, amíg az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során határozatot hoz, de legfeljebb augusztus 20-ig. A…
Szakmunkásképzőbe járó diákok verték meg péntek délelőtt a szombathelyi Premontrei Gimnázium előzőleg Cooper-tesztet futó diákjait, a támadókat még aznap elfogták a rendőrök; a városban elterjedt szóbeszéddel ellentétben az esetnek nincs semmiféle rasszista motívuma - közölte Hollósi Gábor, Szombathely rendőrkapitánya hétfőn.
Többségében a jobboldalhoz köthető személyek a legesélyesebbek idén a Budapest Díszpolgára címre. Az elismerés odaítéléséről szerdán, zárt ülésen dönt a Fidesz-KDNP-s többségű közgyűlés. Úgy tudjuk, az új díszpolgárok közé választhatják idén Mádl Ferenc korábbi államfőt, Egerszegi Krisztina úszónőt, Eperjes Károly színművészt, Papp Lajos szívsebészt, továbbá Lech Walesa volt lengyel államfőt és…
Az izlandi vulkánkitörés ellenére zavartalan a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma, és egyelőre az európai légtérben sem kell korlátozásokra számítani. Bár a Grimsvötn nevű tűzhányó hamufelhője nagyobb, mint a tavaly egész Európa légiforgalmát megbénító Eyjafjallajökullé volt, egyelőre nincs szükség a 2010 áprilisában alkalmazott légtérzárra.
Közeledtek az álláspontok a belügyminiszter és a rendészeti szervek érdekképviseletei között - jelentette be a hétfői tárgyalások után Kónya Péter, a sztrájkbizottság vezetője.
2011. május 23. hétfő: Közzétettek a világhálón egy olyan felvételt, amelyen az látható, hogy egy férfi megrongálja az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) budapesti székházának a falát. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a szervezet korábbi elnöke, Kolompár Orbán, az ORÖ-ben ellenzékbe szorult MCF Roma Összefogás Párt elnöke.
Réthelyi Miklós vizsgálatot indított a Nemzeti Színházat vezető Alföldi Róbert múlt heti kijelentései miatt - ezt a nemzeti erőforrás miniszter jelentette be hétfőn a parlamentben, amikor a jobbikos Pörzse Sándor azonnali kérdésére válaszolt.
Az LMP tíz kérdésben kezdeményez népszavazást, az MSZP pedig fontolgatja, hogy hasonlóan tesz. Kumin Ferenc politológus az InfoRádiónak azt mondta: ez egy ellenzéki házi bajnokság kezdete. A Századvég Alapítvány vezető elemzője nem tartja meglepőnek, hogy ezzel az eszközzel él az ellenzék, de kérdéses, hogy ez még egyszer sikeres lehet-e.
Demonstrációt hirdet május 30-ára a Parlament elé a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) - jelentette be Székely Tamás elnök a VDSZ országos titkári értekezlete után. A VDSZ közleménye szerint a vegyipari szakszervezet ezúttal is a kedvezményes nyugdíjak megvonása, a Munka törvénykönyve tervezett változtatásai és az érdekegyeztetés megszüntetése ellen tiltakozik majd.
Jövő vasárnap, pedagógusnapon tüntetnek a tanárok Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) épülete előtt annak érdekében, hogy a kormányzat tárgyaljon velük a közoktatás változásairól - jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.
A heves zivatarok miatt, amelyeket jégeső, valamint viharos szél is kísérhet, a Nyugat-Dunántúlt leszámítva az ország egész területére kiadta a citromsárga riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) - közölte Fehér Tamás, az OMSZ veszélyjelző munkatársa.
Barack Obama csütörtöki, valamint vasárnapi beszédére mind a Hamasz, mind pedig a Palesztin Hatóság reagált. A Hamasz terrorszervezet elítélte az amerikai elnök javaslatait - a frakció vezetői szerint Barack Obama amerikai elnök a „palesztinok szabadsága árán” támogatja Izraelt. A mérsékeltnek tartott Palesztin Hatóság pedig támogatja a Hamaszt: Abbász szerint a terrorszervezet lehet a palesztin…
Jövő vasárnap, pedagógusnapon tüntetnek a szféra dolgozói Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete előtt annak érdekében, hogy a kormányzat tárgyaljon velük a közoktatás változásairól - jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Közzétettek a világhálón egy olyan felvételt, amelyen az látható, hogy egy férfi megrongálja az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) budapesti székházának a falát. Ezzel összefüggésben ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a szervezet korábbi elnöke, Kolompár Orbán, az ORÖ-ben ellenzékbe szorult MCF Roma Összefogás Párt elnöke, aki a képsorokat levetítette sajtótájékoztatóján.
A korkedvezményes nyugdíjért tüntet mintegy ötszáz volt és jelenlegi rendvédelmi dolgozó a Parlament előtti Kossuth téren, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének szervezésében.
Ismét indokolni kell a kormánytisztviselők és a köztisztviselők felmentését, akik méltatlanságra és bizalomvesztésre hivatkozva is meneszthetők lesznek. Az Országgyűlés döntött arról is, hogy adókedvezmény jár azoknak, akik befizetnek az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba: a befizetett összeg csökkenti a személyijövedelemadó-alapot, a vállalkozások pedig költségként számolhatják el azt.
A parlament hétfői döntése alapján adókedvezmény jár azoknak, akik befizetnek az Összefogás az Államadósság Elleni Alapba: a befizetett összeg csökkenti a személyijövedelemadó-alapot, a vállalkozások pedig költségként számolhatják el azt.
Ismét indokolni kell a kormánytisztviselők és a köztisztviselők felmentését, akik méltatlanságra és bizalomvesztésre hivatkozva is meneszthetők lesznek. A jogvitákról a jövő év januárjától kormánytisztviselői döntőbizottság határozhat.
Ismét teljes vonalukon járnak azok a trolibuszok, amelyek korábban egy kidőlt fa által okozott felsővezeték-szakadás miatt nem közlekedtek - közölte a BKV fődiszpécsere hétfő kora este az MTI-vel.
Közeledtek az álláspontok a belügyminiszter és a rendészeti szervek érdekképviseleteinek hétfői tárgyalásain - jelentette be Kónya Péter, a sztrájkbizottság vezetője a rendészeti érdekegyeztető fórum ülése után, Budapesten.
A parlament hétfői döntése alapján adókedvezmény jár azoknak, akik befizetnek az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba: a befizetett összeg csökkenti a személyijövedelemadó-alapot, a vállalkozások pedig költségként számolhatják el azt.
Nem okoz fennakadást az izlandi vulkánkitörés a Budapesti Liszt Ferenc Repülőtér forgalmában - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Budapest Airport. Egyelőre az európai légtérben sem kell korlátozásokra számítani.
Kiraboltak egy patikát Budapesten, az V. kerületben hétfő délután. Az Irányi utcában egy férfi feltehetően fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottakat és készpénzt rabolt el.
A DNS-vizsgálatok igazolták, hogy Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap volt vezetőjének a spermáját találták meg annak a szobalánynak a ruháján, akit a francia politikus állítólag megerőszakolt.
A Ford modellek, építve a márka nem mindennapi motorsportos hagyományaira, népszerű szereplői a különböző autós video- és számitógépes játékoknak: 1998 óta mintegy 20 videojátékban eddig több mint 40 Ford modell szerepelt, melyek közül a Focus és a Mustang bizonyultak legnépszerűbbnek.
Hatszáz munkavállalót érintő csoportos létszámleépítést jelentett be Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója. A tájékoztatás szerint az üzemi tanácsot tájékoztatták, így rövidesen megkezdődnek az egyeztetések.
Rogán Antal szerint az Állami Számvevőszékről szóló sarkalatos törvény véget vet a következmények nélküli ellenőrzés gyakorlatának, és súlyos szankcióval sújtja, ha az ellenőrzött szervezet megtagadja az együttműködést vagy semmibe veszi a számvevőszék megállapításait.
Hatszáz munkavállalót érintő csoportos létszámleépítés szándékát jelentette be Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója hétfőn az alap üzemi tanácsának, érdekképviseleteinek és az állami foglalkoztatási szerveknek - közölte az MTVA szóvivője.
Hatszáz munkavállalót érintő csoportos létszámleépítés szándékát jelentette be Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója hétfőn az alap üzemi tanácsának, érdekképviseleteinek és az állami foglalkoztatási szerveknek - közölte az MTVA szóvivője.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nem érti miért Hódmezővásárhelyre szervezte háromnapos demonstrációját a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet.
A rendészeti szervek érdekképviseleteinek több elképzelése is bekerült abba a javaslatba, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter kedden terjeszt a kormány elé - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő. Nagy Anna közölte: az a kérdés, hogy mivel lehet vonzóvá tenni a rendőri vagy a tűzoltói pályát - de ez ne a korai nyugdíjba vonulás legyen.
Elfogadta a kormány- és köztisztviselők felmentésére vonatkozó új szabályozást az Országgyűlés. A döntés értelmében a felmentéseket ismét indokolni kell, a kormány- és a köztisztviselők pedig méltatlanságra és bizalomvesztésre hivatkozva is meneszthetők lesznek.
Az oktatási államtitkárság szerint érdekes, hogy az elmúlt nyolc évben a pedagógusok érdekvédelmi szervezetei nem hoztak létre sztrájkbizottságot és nem szerveztek közös demonstrációt, amikor 163 iskolára került lakat, amikor több mint tízezer pedagógust bocsátottak el, amikor elvonták a pedagógusok 13. havi fizetését, de a közoktatás támogatásának 100 milliárd forintos megkurtítása ellen sem…