2011. május 5. csütörtök

máj. 5
13:17
"Gondnokság" alá helyezik a kórházakat (ATV)
Az állami egészségügyi intézményeknek külön felügyeletére létrehozzák az Állami Egészségszervezési Központot – jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön.
máj. 5
13:24
"A kormány felelősségét is vizsgálni kell Gyöngyöspatával kapcsolatban" (Alternatív Energia)
Az MSZP részt vesz a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló parlamenti eseti bizottság munkájában, de csak addig, amíg valódi vizsgálat folyik és nem a kormánypártok koncepciós eljárásává alakul át a munka - mondta el a Független Hírügynökségnek Harangozó Tamás, a párt országgyűlési képviselője, reagálva a hírre, hogy a Fidesz csütörtökön benyújtotta a parlamentnek a bizottság felállításáról szóló…
máj. 5
13:26
Halott csecsemőt találtak Budapesten (Alternatív Energia)
A holttestet a III. kerületben, az Ország úton, egy konténerben találták.
máj. 5
13:33
Japán erőmű: munkások léptek be az egyik reaktorépületbe (ATV)
A március 11-i földrengés és az azt követő robbanások óta először léptek be munkások a fukusimai atomerőmű egyik reaktorépületébe - közölte csütörtökön a létesítményt üzemeltető TEPCO vállalat szóvivője. Vatanabe Szatosi szerint a két dolgozó védőruhában és oxigénmaszkkal hatolt be az egyes reaktorba, ahol sugárméréseket végeznek.
máj. 5
13:42
Hunvald György előzetesben marad (Metropol)
Sebes Péter, a vádlott védője - aki szerdán kapta kézhez a táblabíróság határozatát - elmondta: védence egészségi okokra hivatkozva kérte a kényszerintézkedés megváltoztatását.
máj. 5
13:42
Fordulat az eljárásban: elhalasztották a fegyelmi tárgyalást (Alternatív Energia)
Elhalasztotta a fegyelmi tárgyalást a szegedi Móra Ferenc Múzeum ügyében a fegyelmi tanács. A Csongrád Megyei Közgyűlés rendkívüli ülésén a képviselők ugyanis úgy döntöttek, hogy a múzeumnál korábban elvégzett beruházások kapcsán az ügy szélesebb körű ismeretéhez szükséges még két szakértői vélemény. Az ügyben május 11-re tűzték ki az új tárgyalást.
máj. 5
13:44
Félelmetes: betonkeverővel ügyeskedtek volna a tolvajok (Alternatív Energia)
Ausztriában ellopott, kb. 35 millió forint értékű mixert találtak a gárdonyi rendőrök Kápolnásnyéken.
máj. 5
13:46
Szörnyű körülmények között találtak rá az emberekre (Alternatív Energia)
Jövedéki ellenőrzést tartottak, de közben egy teherautó rakterében az országba csempészett külföldieket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az M1-es autópályán, Bábolnánál.
máj. 5
13:51
"Lerobbantam" Súlyos beteg a fiatal magyar színésznő (ATV)
Már a harmadik antibiotikum-kúrát csinálja.
máj. 5
13:53
"A tűztől sem félünk, a politikusoktól sem riadunk vissza" Tüntetnek a tűzoltók (ATV)
Már biztos, hogy megtartják a pénteki rendvédelmi demonstrációt a résztvevők. A rendvédelmi tüntetést szervező demonstrációs bizottság korábbi álláspontja az volt ugyanis, hogy ha legkésőbb csütörtökig nem születik érdemi megegyezés a kormánnyal, akkor újabb demonstrációt tartanak május 6-án. Erre már több civil szervezet, közöttük a Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom (LÁJM), valamint…
máj. 5
14:00
Érdekes felmérés Japánról (Alternatív Energia)
A magyarokat leginkább Japán kultúrája, művészete és tájai érdeklik, de a tudomány és technika területén elért eredményeiket is elismerik - derül ki az Ipsos elemzéséből. A szigetország lakóit szorgalmas és becsületes embernek tartjuk, illetve a japán cégeket is pozitívan ítéli meg a köztudat.
máj. 5
14:02
Újabb ötlet a trükkös tolvajoktól: több mint 20 ezer forintot csaltak ki (Alternatív Energia)
Kórházba szállítás címén csaltak ki pénzt egy idős asszonytól Kunszentmártonban. A trükkös tolvajok azt állították, vizsgálatra kell mennie a nőnek, de a mentő szállítási díját előre kell kifizetnie.
máj. 5
14:18
Szörnyű tűz pusztított Kazáron - Fotók! (Alternatív Energia)
Kisállatok, bútorok és egy személygépkocsi égett meg egy családi háznál csütörtökön keletkezett tűzben a Nógrád megyei Kazáron. Az égő melléképület padlásáról egy 11,5 kg-os PB gázpalackot is eltávolítottak a tűzoltók.
máj. 5
14:27
Fordulat: a jeruzsálemi palesztinok többsége Izraelben lakna (ATV)
A palesztin állam szeptemberre tervezett kikiáltásával és az izraeli főváros jövőbeni státuszával kapcsolatban a Pechter Közvélemény kutató Intézet, valamint az izraeli külügyi intézet a napokban közös felmérést készített. A kutatás szerint a kelet-jeruzsálemi - többségében palesztin - lakosok 35 százaléka inkább izraeli állampolgár maradna, míg 40 százalékuk Izraelbe is költözne, ha a város a…
máj. 5
14:36
Ömlött a gáz Kunmadarason (Alternatív Energia)
Megrongált egy gázvezetéket egy munkagép Kunmadarason csütörtökön délelőtt. Emiatt ömlött a gáz a vezetékből, a veszélyt tűzoltók hárították el, közölte a rendőrség.
máj. 5
14:38
Peres eljárások a tartozó családok miatt (Alternatív Energia)
Sopronban az önkormányzati lakásban élő családokkal tartozás miatt nyolcvannégy peres ügy van folyamatban. Ezek lezárultáig a soproni önkormányzat nem tud érdemben nyilatkozni arról, hogy lesznek-e a városban kilakoltatások.
máj. 5
14:45
Merkel előtt a Hertha focicsapatát kereste fel Orbán Viktor Berlinben (ATV)
A hivatalos program, az Angela Merkel kancellárral kitűzött, csütörtök déli találkozó előtt Dárdai Pál futballcsapatát, a Hertha BSC-t, illetve a híres berlini Olimpiai Stadiont kereste fel Orbán Viktor.A magyar miniszterelnök, aki kétnapos látogatásra érkezett Németországba, a berlini klub ügyvezetőjét, illetve menedzserét, Michael Preetzet a felcsúti Puskás Akadémia nevében - az Aranycsapat…
máj. 5
14:47
Ismeretlen tettes bénította meg rövid ideig a gázszolgáltatást (ATV)
Megrongált egy gázvezetéket egy munkagép Kunmadarason csütörtökön délelőtt. Emiatt ömlött a gáz a vezetékből, a veszélyt tűzoltók hárították el, közölte a rendőrség.
máj. 5
14:49
Videó: leteperték a pályára rohanó részeget (ATV)
A jelenet egy rögbi meccs képsoraiba is beillene.
máj. 5
14:51
Al-Kaida, Hamasz párhuzam: halálos ellenséggel békítene Obama? (ATV)
Ahogy az amerikaiak is jól tudják: az olyan ellenségekkel szemben, mint amilyen az al-Kaida, az egyetlen megoldás az önvédelem. Kérdés, hogy a terroristákkal szembeni izraeli fellépés esetén hasonlóan vélekedne-e Obama? A palesztin Hamasz, amely részvétét fejezte ki bin Laden halálát követően, a politikai térképen és módszereiben nem áll távol az al-Kaidától.
máj. 5
14:53
Le ne maradjon: 4,2 milliárdot fizet az állam anyatehén tartóknak (ATV)
Összesen több mint 4,2 milliárd forintot fizet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) annak az 5.311 gazdálkodónak, aki még tavaly nyújtottak be anyatehén-tartásra támogatási kérelmet - közölte az MVH csütörtökön.
máj. 5
14:54
Baka András: Bizonytalanság és elkeseredettség a bírói karban (Infostart)
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szerint bizonytalanság és elkeseredettség tapasztalható a bírói karban a nyugdíjkorhatár nyolc évvel történő csökkentése miatt, de - miután a döntés megszületett -, most a legfontosabb feladat enyhíteni annak következményeit.
máj. 5
14:54
Megkezdik az integrációt az állami egészségügyi intézményeknél (Alternatív Energia)
Megkezdődik az integráció az állami egészségügyi intézményeknél, első körben az országos intézetekben. Az egységes közbeszerzést, az egységes telekommunikációt, a betegutak összecsiszolását végigvezetik az állami intézményeknél - közölte Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár újságírók előtt csütörtökön, egy egészségügyi konferencia szünetében.
máj. 5
14:56
A Jobbik nemzetbiztonsági válsághelyzetet emleget (Infostart)
A Jobbik szerint nemzetbiztonsági válsághelyzet állt elő azzal, hogy az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) az ungvári főkonzulátus biztonsági kamerái által készített felvételekkel rendelkezik a magyar állampolgárságot kérelmező kárpátaljaiakról, és ezek alapján zaklatja őket.
máj. 5
15:03
A tömeg élén táncolt az elnök neje + videó (ATV)
Nyilvánosan tartott testedzést az amerikai elnök felesége, Michelle Obama.
máj. 5
15:05
Lázárral tárgyalna az FDSZ a felsőoktatási törvény koncepciójáról (ATV)
A Fidesz frakcióvezetőjével tárgyalna az új felsőoktatási törvény koncepciójáról és az intézményrendszer tervezett átalakításáról a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ).
máj. 5
15:12
Kritikus köszönet Hatala Józseftől (Alternatív Energia)
Levélben mondott köszönetet a szakszervezetnek, de egyben éles kritikát fogalmazott meg Hatala József országos rendőrfőkapitány a Tettrekész Magyar Rendőrség szakszervezete gyöngyöspatai ételosztása kapcsán. A főkapitány szerint ugyanis az előírásokat betartva és megfelelően élelmezték a rendőröket.
máj. 5
15:21
Jobbikos polgárőrökkel "csalogatta" a faluba a rendőröket a polgármester (ATV)
Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere segélykiáltásként hirdette meg, hogy megalakítják a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület helyi szervezetét. A rendőrök jöttek is: házkutatást tartottak a polgármesteri hivatalban.
máj. 5
15:23
Több ezer szíriai fegyveres rohanta meg a tüntetőket (ATV)
Kétezer fegyveres biztonsági rohanta le azt a Damaszkusz melletti kisvárost, ahol múlt pénteken több ezren tüntettek a rezsim ellen. A tüntetések kezdete óta jogvédők szerint már vagy nyolcezer ellenzékit tartóztattak le.
máj. 5
15:30
Keményebb piaci versenyre számítanak a magániskolák (Infostart)
Keményebb lesz a verseny a nem állami felsőoktatási intézmények számára is, ha a kormány csökkenti az egyetemek számát, mondta Vass László, a Budapesti Kommmunikációs és Üzleti Főiskola rektora. Az intézmény most ünnepli alapításának tizedik évfordulóját, amelyen a Superbrands díját is elnyerte.
máj. 5
15:30
Képíró Sándor ártatlannak vallja magát (Alternatív Energia)
Képíró Sándor ártatlannak vallotta magát a Fővárosi Bíróságon csütörtökön kezdődött tárgyaláson. Az egykori csendőr századost háborús bűntett elkövetésével vádolják, mert az ügyészség szerint 1942 januárjában az újvidéki razzia alkalmával közreműködött emberek törvénytelen kivégzésénél.
máj. 5
15:32
Megalakult a közoktatási sztrájkbizottság (Alternatív Energia)
A közoktatásban érintett szakszervezetek tegnap ágazati sztrájkbizottságot hoztak létre - jelentette be Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke több pedagógus szakszervezetek közös sajtótájékoztatóján.
máj. 5
15:34
Az MTV-t még az Aranyág is húzza? (Alternatív Energia)
Szinte az utolsó pillanatban, négy nappal az adásba kerülés előtt mondta le a Magyar Televízió (MTV) intendánsa, Rákay Philip az Aranyág jótékonysági gálaest közvetítését. A beteg gyermekeket gyógyító kórházak számára műszerek és berendezések vásárlására adományt gyűjtő Aranyág Alapítvány másfél évtized alatt több mint félmilliárd forintot juttatott céljaira.
máj. 5
15:36
Budapest titkait kutatják a diákok (Alternatív Energia)
"Budapest titkai - a múlt útvesztői" címen elkezdődött a fővárosi és városkörnyéki iskolák legnagyobb szabású, uniós támogatással megvalósuló idei rendezvénysorozata. A Városliget kulturális emlékeivel különleges tájékozódási verseny keretében ismerkedett több száz diák, köztük hallás-, látás- és mozgássérült tanulók is.
máj. 5
15:39
"Spekuláció" - cáfol a Nabucco kozorcium vezetője (ATV)
Spekulációnak nevezte Reinhard Mitschek, a Nabucco konzorcium ügyvezető igazgatója azokat a török forrásból felröppent híreket, amelyek szerint az eredetileg tervezett 7,9 milliárd euró helyett drágábban, 12-15 milliárd euróból épülne meg a Nabucco földgázvezeték.
máj. 5
15:41
"Akció lesz" - neheztel a kormányra a Liga + videó (ATV)
Akkor lesz helyzet, ha a Munka Törvénykönyve módosításait anélkül terjesztik be a Parlament elé, hogy egyeztettek volna a Liga Szakszervezetekkel – ezt Gaskó István a szervezet elnöke mondta az Egyenes Beszédben azzal kapcsolatban, hogy mikor készülnek sztrájkra.
máj. 5
15:43
Itáliai csillag előtt tisztelgett fél Hollywood (ATV)
Sophia Loren színésznőt ünnepelte Hollywood: John Travolta a "legfinomabb" dolognak nevezte, ami Olaszországból érkezett, Roberto Benigni az O Sole Mióval szerenádozott neki, Billy Crystal pedig elárulta, ő volt első nagy szerelme.
máj. 5
15:48
Így lehet vezetés közben spórolni a benzinnel (Infostart)
A vezetési stílus megváltoztatásával lehet csökkenteni, hogy mennyi üzemanyagot fogyasszon az autó. Kőrös András vezetéstechnikai instruktor közölte a sebességfokozatok helyes használatával és a motorfék gyakoribb alkalmazásával fél vagy egy liter benzint is lehet spórolni.
máj. 5
15:48
Takarékosabb lenne új kormányt fogadni (Alternatív Energia)
A szocialisták szerint takarékosabb lenne olyan kormányt fogadni, amelyik nem azzal kezdi, hogy kirúgja a közszférából a legjobb szakembereket, aztán a saját pártkatonáit ülteti a helyükre, majd a szaktudás hiányára hivatkozva "tanácsadói szerződésekkel tömi a haverokat".
máj. 5
15:50
Gyurcsány: "tettemet előre megfontolt szándékkal követtem el" (Alternatív Energia)
Több mint 30 nagykövetet és vezető diplomatát tájékoztatott a magyarországi állapotokról Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő az új alkotmány elfogadása utáni helyzetről, a demokratikus ellenzék állapotáról és az MSZP általa elképzelt átalakításáról is beszélt, valamint rövid angol nyelvű összefoglalót adott át a Sukorói ügy állásáról, és ügyészségi meggyanúsításáról -írja a Facebookon közölt…
máj. 5
15:57
Kadhafi számláiról támogathatják a lázadókat? (ATV)
Megegyezés született egy a líbiai felkelőket segítő pénzügyi alap létrehozásáról - jelentette ki csütörtökön az olasz külügyminiszter, a római nemzetközi találkozó előtt tartott sajtótájékoztatóján. Az olasz fővárosban a líbiai nemzetközi egyeztető csoport (ICG) képviselői tartanak megbeszélést, amelyen részt vesz a líbiai lázadók tanácsának vezetője is. A megbeszéléseken a lázadóknak adandó…
máj. 5
15:59
Képviselők segítenek az MSZP eltartásában, így is 500 millió a hiány (ATV)
Pénzügyi kihívásokkal szembesült a jelek szerint az MSZP, immár a második veszteséges évét zárja a párt: 2009-ben 1,3 milliárdos bevétele mellett 1,67 milliárdot költött, 2010-ben pedig 1,05 milliárdot szedett össze, ám kiadásai 1,56 milliárdra rúgtak – azaz tavaly már több mint 500 millió hibádzott az egyensúlyhoz. (És hivatalosan nem a választási kampány ütött lyukat a pártbüdzsén, ugyanis a…
máj. 5
16:06
Az Európai Csalás Elleni Hivatal jogi osztályának vezetője dicsérte a magyar változásokat (Infostart)
Üdvözölte az Európai Csalás Elleni Hivatal jogi osztályának vezetője, hogy Magyarországon életbe léptek a korrupció felszámolásához szükséges jogszabályi változtatások.
máj. 5
16:06
Raffael bemutatta, hogyan szúrta meg Cozmát (Metropol)
A Cozma-gyilkosság elsőrendű vádlottja, Raffael Sándor csütörtökön a Veszprém Megyei Bíróságon bemutatta, hogyan szúrt meg egy csíkos pólós embert 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt.
máj. 5
16:08
Angela Merkel köszönetet mondott Orbán Viktornak (Infostart)
Köszönetet mondott a magyar uniós elnöki tevékenység eddigi munkájáért és a kétoldalú kapcsolatokat jónak minősítette a német kancellár.
máj. 5
16:08
Sportfinanszírozás: jöhet a társaságiadó-kedvezmény (Metropol)
Június 15-én léphet életbe a magyar sportot érintő társaságiadó-kedvezményről szóló törvény, amely a jövő héten kerül az országgyűlés elé.
máj. 5
16:15
Szamurájkarddal szúrta halálra 2 éves kislányát (ATV)
A napokban volt annak az őrült férfinek a tárgyalása, aki tavaly november 17-én kivégezte saját kislányát.
máj. 5
16:17
Ruttner: "nem követett el semmit a kettős gyilkosság vádlottja" (ATV)
Deme Gábor ellen csak feltételezések szólnak a csepeli kettősgyilkosság ügyében, konkrét bizonyíték viszont gyakorlatilag semmi – ezt a másodrendű vádlott ügyvédje, Ruttner György mondta az Egyenes Beszédben.
máj. 5
16:19
1 milliárd eurós maffiavagyont foglaltak le az olasz hatóságok (ATV)
Az olasz rendőrség nagyjából egymilliárd euró értékben foglalt le vagyontárgyakat a Polverino nevű bűnszervezet tagjaitól - jelentette be csütörtökön az olasz rendőrség.
máj. 5
16:21
Szebb Jövősök is részt vesznek a pénteki rendvédelmi demonstráción (ATV)
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai is részt vesznek a rendvédelmi dolgozók pénteki demonstrációján.

Keresés