Meglepetésre Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája nyerte a Formula-1 Török Nagydíjának első szabadedzését Isztambulban. A második és a harmadik helyen egyaránt Mercedes végzett, Nico Rosberg csapattársát Michael Schumachert előzte meg az eső áztatta pályán. Csúnyán összetörte viszont autóját a világbajnok Sebastian Vettel.
A Fatah-Hamasz paktum nem fogja előmozdítani Izrael és Palesztina egységét – a két állam ilyen formában nem fog békében élni egymás mellett. Amit ez igazából megtestesít, az egy újabb próbálkozás Izrael eltörlésére, kevésbe rejtett módon - olvasható a Jerusalem Post legfrissebb elemzésében. Azok, akik szerint ez mégis pozitívum, gyakran elfelejtik, hogy a palesztin államot már 1947-ben létrehozta…
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat negyedrendű vádlottja édesanyjának és édesapjának tanúmeghallgatásával folytatódik az emberölés és más bűncselekmények miatt indított büntetőper pénteken a Pest Megyei Bíróságon.
Dárdai Pál futballcsapatát, a Hertha BSC-t, illetve a híres berlini Olimpiai Stadiont is felkereste németországi útján Orbán Viktor. A stadionban a miniszterelnök kipróbálta a klub kék-fehér labdáját.
Az államok kötelességének tartja a területén élő nemzeti közösségek jogainak biztosítását a magyar köztársasági elnök. Schmitt Pál erről szerbiai látogatásának második napján, Újvidéken beszélt, miután tárgyalt a vajdasági tartományi parlament elnökével.
Az Alkotmánybíróság május 6-án hozott határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. Eddig 1,08 milliárd forint különadót fizettek be a végkielégítések után.
A fiatalokon is múlik, hogy az újságírók lesújtóan negatív önképe megváltozzon - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke pénteken Budapesten, a 18. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált megnyitó beszédében.
Az Alkotmánybíróság 2011. május 6-án hozott határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1. után megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.
A Tesco a Magyar Nemzet pénteken megjelent cikkére reagálva cáfolja, hogy egyes áruházaikat egerek lepték volna el, a hipermarketekben ugyanis szerintük folyamatos rágcsálóirtást és fertőtlenítő takarításokat végeznek.
Ma újra utcára vonulnak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók, a kormány pedig éppen ezt a napot találta alkalmasnak arra, hogy egyeztessen a demonstrációs bizottsággal. A testület elnöke, Kónya Péter nem utasította vissza a meghívást, de mint lapunknak adott interjújában fogalmazott: szerencsétlennek és cinikusnak tartja az időpontválasztást. Kijelentette azt is, nem lát esélyt a megegyezésre, így…
Tarlós István főpolgármester szerint nagy a valószínűsége annak, hogy új tendert írnak ki a budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeire. Az Alstom nem nyilatkozik a bírósági döntésig.
Az Alkotmánybíróság (Ab) május 6-án hozott határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.
A Hamasz szerint a Palesztin Hatóság több követőjét is letartóztatta Ciszjordániában – a Fatah azonban azzal vádolja az iszlamistákat, hogy nem engedik a Gázában tartózkodó vezetőiknek az övezet elhagyását.
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat negyedrendű vádlottjának édesanyja szerint fia, miután szerződéses katonaként leszerelt, 2009 tavaszától elfogásának napjáig "teljesen kifordult magából, olyan volt, mint egy űzött vad", és el akart menni Debrecenből, de a viselkedésében történt változásra nem adott magyarázatot.
Néhány európai uniós tagállamban, így Magyarországon is a nyugdíjrendszert az elöregedő társadalomhoz kell igazítani, ahhoz a helyzethez, hogy míg a járulékfizetők száma csökken, addig a nyugdíjasoké nő - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter egy budapesti konferencián pénteken.
Üdvözlik a szakszervezeti szövetségek vezetői az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken nyilvánosságra hozott határozatát, amelyben megsemmisítette a 98 százalékos különadó visszamenőleges hatályát.
Néhány európai uniós tagállamban, így Magyarországon is a nyugdíjrendszert az elöregedő társadalomhoz kell igazítani, ahhoz a helyzethez, hogy míg a járulékfizetők száma csökken, addig a nyugdíjasoké nő - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter egy budapesti konferencián pénteken.
Várhatóan 2012 januártól kötelező biztosítást kell kötniük a veszélyes anyagokat kezelő cégeknek, a környezetvédelmi hatóság a biztosítás meglétéhez köti majd az egységes környezethasználati engedély kiadását - közölte Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár sajtótájékoztatón pénteken Kolontáron. Janez Potocnik, az Európai Unió környezetvédelmi biztosa szerint Az Európai Uniós környezetvédelmi…
A főváros vezetése komolyan mérlegeli, hogy rágalmazás és hatóság félrevezetése miatt büntetőfeljelentést tesz a francia járműgyártó cég, az Alstom ellen, a le nem szállított budapesti metrószerelvények bankgaranciájának lehívása kapcsán indított perben tett kijelentések miatt.
Tarlós István főpolgármester szerint nagy a valószínűsége annak, hogy új tendert írnak ki a budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeire. A főpolgármester pénteken sajtótájékoztatón elmondta, hogy szerdán a versailles-i bíróság másodfokon is meghallgatta a gyártó Alstomot és a BKV-t a metrókocsi-szerződés bankgaranciájának lehívása ügyében.
Várhatóan ősszel módosul a végrehajtási törvény - közölte a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője. Nagy Kálmán a társasházak jogi szabályozásának problémáiról tartott budapesti konferencián hangsúlyozta: a változtatás célja a végrehajtási határidők lerövidítése.
Mintegy 20 százalékkal (187-ről 150-re) csökkent a halálos közúti balesetek száma az év első négy hónapjában 2010 azonos időszakával összehasonlítva - közölte Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján a fővárosban.
A "legmesszemenőbbig" üdvözli az MSZP az Alkotmánybíróság határozatát, amellyel megsemmisítette a 98 százalékos különadó törvénynek azt a szabályát, amely szerint azt 2005-től kell alkalmazni.
Egy ÁVH-n tett vallomás az egyik bizonyíték a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor büntetőperében. Az erről készült jegyzőkönyvet pénteken ismertette Varga Béla bíró a Fővárosi Bíróság tárgyalásán. A volt csendőrszázados ügyében a Független Hírügynökség értesülése szerint május 18-án vagy 19-én várható ítélet.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és Nicolas Sarkozy francia államfő egyetértett: a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt. Az izraeli kormányfő úgy véli, hogy a békefolyamatban kulcsfontosságú a felek közötti párbeszéd.
Gyülekeznek a rendvédelmi dolgozókat képviselő szakszervezetek és a hozzájuk csatlakozó érdekképviseletek pénteki tüntetésének résztvevői a fővárosban, az V. kerületi Kossuth Lajos téren.
A Ringier Axel Springer Media AG két tulajdonosa, a Ringier AG és az Axel Springer AG, visszavonta a két cég magyarországi tevékenységének fúziójára vonatkozó versenyhivatali kérelmét.
A roma- és a Duna-stratégia, úgy néz ki, tényleg révbe ér a magyar uniós elnökség féléve alatt - az április ilyen szempontból abszolút siker. Ebben a hónapban azonban volt még ETUC-tüntetés, visszaállították a határellenőrzést a schengeni övezet egy részén, ráadásul – nem kis megdöbbenésre – kiderült, Arnold Schwarzenegger szívesen lenne az EU elnöke.
A Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel szövetséges iráni vezetőket azzal vádolják, hogy természetfölötti erőt használnak ahhoz, hogy támogassák az elnök politikáját – mindezt teszik a közte és az ország legfőbb vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah között dúló, egyre kiélezettebb hatalmi harcban. Többeket letartóztattak az elnök és kabinetfőnöke, Eszfender Rahim Masaj környezetéből: őket azzal…
Nyomozást indított a rendőrség a csütörtöki, Jánoshidán történt pofozkodás miatt. Egy orvost ütöttek meg egy beteg családtagjai, mondván, hogy nem őt, hanem a mentőket kérték.
Eddig körülbelül kétezren gyűltek össze, de folyamatosan érkeznek a résztvevők a Kossuth térre, ahol ismét demonstrációt tartanak a rendvédelmi dolgozók, akik a többi közt a korkedvezményes nyugdíj tervezett eltörlése ellen tiltakoznak. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a tűzoltók közül most valamivel kevesebben viselnek védőruházatot, mint a három héttel ezelőtti…
Május 5-ig magánszemélyek 1,08 milliárd forint különadót fizettek meg az adóhatóság részére és 481 magánszemély nyújtott be a különadóról szóló bevallást - mondta el az InfoRádiónak Honyek Péter, a Nemzeti Adó és Vámhivatal adószakmai szóvivője. Az adóhivatal a különadót az Ab-döntés nyomán visszatéríti, az eljárás módjáról a későbbiekben tájékoztat.
A Közép- és Nyugat-Európa fölött húzódó, január óta tartó anticiklonhelyzet "igen stabil, és még hetekig, akár hónapokig eltarthat" – olvasható a Meteorológiai Világszervezet (WMO) pénteki közleményében.
Eddig körülbelül kétezren gyűltek össze, de folyamatosan érkeznek a résztvevők a Kossuth térre, ahol ismét demonstrációt tartanak a rendvédelmi dolgozók, akik a többi közt a korkedvezményes nyugdíj tervezett eltörlése ellen tiltakoznak. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a tűzoltók közül most valamivel kevesebben viselnek védőruházatot, mint a három héttel ezelőtti…