2011. augusztus 4. csütörtök

aug. 4
12:56
The Sun: karlendítéses buli a Jobbik-szigeten (ATV)
A brit lap munkatársai alapvetően a "sieg heilező" Brit Nemzeti Párt egyik vezetőjére vadásztak, közben zengett a sieg heil, és pólón árulták Auschwitzot. A fesztiválon fórumot tart Vona Gábor és Zagyva György Gyula, illetve a Jobbik több politikusa is.
aug. 4
13:09
LMP: az új felsőoktatási koncepció fiatalok tömegét zárná ki a felsőoktatásból (Alternatív Energia)
A kormány nyilvánosságra került felsőoktatási koncepciója fiatalok tömegeit zárná ki a felsőoktatásból, ráadásul a tervezett intézkedések élesen szemben állnak Magyarország európai uniós kötelezettségeivel és az ország érdekeivel - áll az LMP csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben Osztolykán Ágnes országgyűlési képviselő azt írja: "ha a Fidesz végrehajtja, amit tervez, akkor…
aug. 4
13:45
Hibrid meghajtású buszt tesztel a BKV (Infostart)
Hibrid meghajtású buszt tesztel egy héten keresztül a BKV a 8-as vonalon. A gyártó szerint egy ilyen jármű használata 35 százalékkal csökkentheti az üzemeltetési költséget.
aug. 4
13:45
Postákat ellenőriztek a munkaügyi felügyelők (Alternatív Energia)
A postai tevékenységet ellátók, valamint e munkáltatók személy- és vagyonvédelmét biztosító vállalkozások foglalkoztatási gyakorlatát ellenőrizték a munkaügyi felügyelők; az akció összesen 96 foglalkoztató 1.646 munkavállalóját érintette az ország területén, és az ellenőrzött munkáltatók 69 százalékánál állapítottak meg szabálytalanságot - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi…
aug. 4
14:24
KFOR: „mesterlövészek gyilkolhatják a békefenntartókat” (ATV)
A KFOR értesülései szerint Koszovó északi részén mesterlövészek és más felfegyverzett személyek készülnek leszámolni a békefenntartó erők katonáival. Ezért Erchard Bühler tábornok, a KFOR parancsnoka erősítést kért a NATO-tól. A szerb kormány képviselői várhatóan szerdán folytatják a tárgyalásokat Robert Cooperrel, az Európai Unió közvetítőjével.
aug. 4
14:26
25 évet kapott a magyar politikus gyilkosa (ATV)
Huszonöt éves szabadságvesztésre ítélte a bazini Különleges Büntetőbíróság K. Istvánt, aki tavaly júliusban meggyilkolta Basternák László szlovákiai magyar politikust, Ógyalla főellenőrét és volt polgármesterét - közölték csütörtökön Pozsonyban.
aug. 4
14:28
Válságalap növeléssel mentené meg Itáliát Barroso (ATV)
Az Európai Bizottság elnöke szerint növelni kell az európai válságalap forrásait, hogy a válság ne terjedhessen át olyan országokra, mint Olaszország és Spanyolország. A jelenlegi 440 milliárd eurós hitelkeret az MTI által idézett, meg nem nevezett európai elemzők szerint nem elég ahhoz, hogy hatékonyan lehessen használni az alapot.
aug. 4
14:30
Heves eső: Győrben embereket kellett evakuálni (ATV)
Két utcát le kellett zárni csütörtökön Győrben, mivel nagy mennyiségű víz gyűlt össze az utakon az éjszaka óta tartó esőzés miatt. A legmélyebben fekvő házból két embert kimenekítettek a tűzoltók - mondta Sallai Péter alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.
aug. 4
14:39
Új Tisza-híd épül (Infostart)
Új híd épül a meglévő, rossz állapotú kiváltására a Tiszán Vásárosnaménynál; a nettó 4,2 milliárd forintos költségből felépülő új folyami átkelőt várhatóan jövőre adják át a forgalomnak.
aug. 4
14:42
Volt CIA ügynök: Irán egy bombával térdre kényszerítheti az USA-t (ATV)
Miközben az Egyesült Államok belső problémáira és háborúira figyel, a világ pedig a gazdaság globális alakulása miatt aggódik, Irán három veszélyes területen is nagy lépést tett előre: az atomfegyverek, a harcászati rakéták és a haditengerészet terén – írja egy volt CIA hírszerző a Washington Times hasábjain. Az egykori titkos ügynök szerint az iráni hadiflotta hamarosan nukleáris töltetű…
aug. 4
14:57
Két nap ünnepli az ország az államalapítást (Infostart)
A kormány ismét Együtt az ország! szlogennel rendezi meg az államalapítás ünnepét. A programok már augusztus 19-én várják azokat, akik a fővárosba látogatnak - hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
aug. 4
15:00
Magyar aranyak az ifjúsági öttusázók Európa-bajnokságán (ATV)
Aranyérmet nyert Földházi Zsófia egyéniben, illetve Zics Adrienn-nel és Józan Beátával csapatban az ifjúsági korú öttusázók székesfehérvári Európa-bajnokságán.
aug. 4
15:02
A szomáliai kalózpartoknál hajózik a 14 éves világkerülő lány (ATV)
Laura Dekker édesapja bízik benne, hogy a tengeri rablók nem támadnak meg egy kislányt.
aug. 4
15:04
Leváltották Orbán Viktor volt tanácsadóját (ATV)
Rendkívüli, zárt ülésen a város képviselő-testülete úgy határozott, hogy visszavonja Doncsev András alpolgármester megbízatását. Doncsev András a legutóbbi helyhatósági választások után úgynevezett külsős, társadalmi megbízású alpolgármesterként látta el a tisztséget. A hivatalos indoklás szerint Doncsev, aki korábban Orbán Viktor szövegírója és tanácsadója volt, "nem tudott megfelelően működni a…
aug. 4
15:15
Víz alá került utcákat zártak le Győrben (Infostart)
Két utcát le kellett zárni csütörtökön Győrben, mivel nagy mennyiségű víz gyűlt össze az utakon az éjszaka óta tartó esőzés miatt. A legmélyebben fekvő házból két embert kimenekítettek a tűzoltók - mondta Sallai Péter alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-nek.
aug. 4
15:15
Tizenkét állami vezető kapott hivatali lakást vagy lakásfenntartási térítést (Alternatív Energia)
Hivatali lakás használatát négy, lakásfenntartási térítés igénybevételét nyolc állami vezető számára engedélyezte a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az ezzel kapcsolatos kiadások összesen havonta mintegy kétmillió forintot tesznek ki - derül ki abból az írásbeli válaszból, amelyet Navracsics Tibor a szocialista Nyakó István "Mibe kerül az állami vezetők hivatali lakása?" címmel feltett…
aug. 4
15:18
Megkapta a csekket: 1,6 milliárd forintra bírságolták (ATV)
Engedélye nem volt rá, mégis fémkereskedő tevékenységet folytatott egy győri vállalkozó, ezért 1,6 milliárd forintos bírsággal sújtotta a pénzügyőrség.
aug. 4
15:51
Négy nyugdíjpénztárt újraszámolásra kötelezett a PSZÁF (Infostart)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete arra kötelezett négy magánnyugdíjpénztárat, hogy számítsák újra a tagi kifizetéseket az állami rendszerbe visszalépett pénztártagok egy szűk körénél.
aug. 4
15:54
Vizsgálja a minisztérium a Malév megvételére tett cseh ajánlatot (ATV)
Az MTI kérdésére csütörtökön adott írásbeli válasza szerint "a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz megérkezett a javaslat, amelynek értékelése folyamatban van".
aug. 4
15:56
Niedermüller: nem vesszük komolyan a szélsőjobboldali veszélyt (ATV)
A magyar társadalom nem veszi eléggé komolyan azt a veszélyt, amit a Jobbik és az általa képviselt szélsőjobboldali ideológia jelent, mondta Niedermüller Péter az ATV Start című műsorában.
aug. 4
16:12
Délután ismét megemelkedett a svájci frank (ATV)
Röviddel 16 óra előtt a svájci frankot 247,84 forinton jegyezték, a délelőtti 245,66 forint után.
aug. 4
16:30
Nem volt ittas a magyar műsorvezető - 3 autó tört össze (ATV)
A 70-es fõút budapesti szakaszán karambolozott, ám a helyszínre érkezõ mentõknek szerencsére nem volt sok dolguk, két könnyebb sérültet kellett ellátniuk, akik megúszták kisebb horzsolásokkal.
aug. 4
16:32
"The Republic of Honduras" - így gratuláltak a magyaroknak (ATV)
Tévedésből hondurasi oklevelet kapott a sanghaji vizes világbajnokságon negyedik helyen végzett magyar férfi vízilabda-válogatott. A magyar szövetség tiltakozik az eset miatt.
aug. 4
16:45
Csaknem 870 millió a szociális konzultációra (Infostart)
A szociális konzultáció pénzügyi fedezetének biztosítása érdekében 867,9 millió forint átcsoportosítását rendelte el a kormány - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
aug. 4
16:45
KIM: szükségtelen esztergomi kormánybiztos kinevezése (Alternatív Energia)
Az esztergomi polgármester, Tétényi Éva és a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Czunyiné Bertalan Judit között folyamatos a párbeszéd, így nem indokolt kormánybiztos kinevezése - közölte az MTI érdeklődésére a közigazgatási tárca csütörtökön.
aug. 4
16:48
Éles szögben, nagy sebességgel vágódtak a földbe - meghaltak (ATV)
A helyszíni vizsgálat első megállapításai szerint a Siófok-Kilitinél balesetet szenvedett motoros sárkányrepülőgép nagy sebességgel, meredek szögben, járó motorral, orral ütközött a földnek - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóvivője csütörtökön.
aug. 4
17:03
Árverésen értékesítik a 900-as frekvenciasávot (Infostart)
Árverést hirdet a 900-as frekvenciasáv értékesítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala. A tender kiírását az teszi lehetővé, hogy a héten hatályba lépett az elektronikus hírközlési törvény módosítása, ami az európai uniós előírások jogharmonizációját jelenti.
aug. 4
17:06
Éhínség pusztít Szomáliában + videó (ATV)
Egyre inkább akadályozzák a segélyszervezetek munkáját a Szomália fővárosában, Mogadishuban kialakult harcok. A múlt hét végén légihíd segítségével kezdték a fővárosba juttatni a legfontosabb élelmiszereket, ám a Shabab-milícia és az Afrikai Unió küzdelme miatt a segélyszervezetek munkatársai is életveszélyes körülmények között kénytelenek dolgozni.
aug. 4
17:08
Ügyészségi eljárást vár a tibeti tüntetők ügyében az LMP (ATV)
Az LMP azt várja az ügyészségtől, hogy Szabó Máté ombudsman csütörtökön közzétett vizsgálati jelentése nyomán hivatalból indítson eljárást a tibeti tüntetők elleni júniusi fellépés ügyében - mondta az MTI-nek Schiffer András.
aug. 4
17:21
Átvállalja az állam a MÁV és a BKV adósságát (Infostart)
Átvállalja az állam a MÁV 300 milliárd forintos és a BKV 78 milliárd forintos adósságát - derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányrendeletből. Ebben a kabinet elrendeli a PPP-beruházások felülvizsgálatát azzal, hogy azok megszüntetésére, állami tulajdonba vételére 2011-ben kerüljön sor legfeljebb 200 milliárd forintos összeghatárig.
aug. 4
17:24
Tóba dobta megfojtott áldozatát - most 3 ezer eurót kaphat (ATV)
Élénk felháborodást váltott ki Németországban a frankfurti tartományi bíróság csütörtöki határozata, amellyel egy hidegvérű gyermekgyilkosnak 3000 eurós kártérítést ítélt meg.
aug. 4
17:39
Navracsics lesz az első vendég Felcsúton (Infostart)
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert fogadja először Orbán Viktor miniszterelnök Felcsúton. A pénteken kezdődő beszélgetés-sorozat vége egy januári kormányátalakítás is lehet.
aug. 4
17:42
Riadó az egyetemen: fegyveres miatt zárták le az intézményt (ATV)
A Virginia Tech egyetemen 2007-ben volt egy lövöldözés, amelyben 32 ember vesztette életét. Csütörtökön állítólag ismét fegyverest láttak az intézményben, ezért riasztották a rendőrséget, és lezárták az épületeket.
aug. 4
17:57
Narancssárga riasztás az eső miatt (Infostart)
Narancssárga riasztást adott ki a Dél-Dunántúlra a várhatóan nagy mennyiségű eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
aug. 4
18:15
Tízmilliós zajszigetelés Rákosmentén (Infostart)
A lakosság tájékoztatásával elkezdődött a Budapest Airport önkéntes zajszigetelési programjának negyedik, Budapest XVII. kerületét érintő szakasza. A Liszt Ferenc Repülőteret üzemeltető cég önkéntes kezdeményezése ezúttal hozzávetőleg százötven ingatlant érint, a program tervezett összköltsége várhatóan megközelíti a 30 millió forintot.
aug. 4
18:15
Átvállalja az állam a MÁV és a BKV adósságát (Alternatív Energia)
Átvállalja az állam a MÁV 300 milliárd forintos és a BKV 78 milliárd forintos adósságát - derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányrendeletből. Ebben a kabinet elrendeli a PPP-beruházások felülvizsgálatát azzal, hogy azok megszüntetésére, állami tulajdonba vételére 2011-ben kerüljön sor legfeljebb 200 milliárd forintos összeghatárig.
aug. 4
18:18
Sikkasztással gyanúsítják Strauss-Kahn utódját (ATV)
Vizsgálatot rendelt el a francia köztársasági bíróság (CJR) csütörtökön, hogy tisztázza Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap jelenlegi főigazgatója szerepét egy üzletembernek, Bernard Tapie-nak 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében.
aug. 4
18:20
Gyengyült a forint, 251 felett a svájci frank (ATV)
Gyengült a forint árfolyama csütörtökön 18 óra körül az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt a devizapiacon.
aug. 4
18:22
Videó: Történelmi repülőút: bioüzemanyaggal az óceánon át (ATV)
Sikeresen földet ért Madridban az első bioüzemanyaggal közlekedő transzatlanti repülőjárat. Az Aeromexico forradalmi jelentőségűnek nevezett járata 11 órás utat tett meg Mexikóból a spanyol fővárosba.
aug. 4
18:54
„Ne levelezgessen a kormány!” Felháborodtak a szakszervezetek (ATV)
Tiltakozás, felháborodás, fizetéscsökkenéstől való félelem: a szakszervezetek és a szocialisták is élesen bírálják a kormány Munka törvénykönyvével kapcsolatos terveit.
aug. 4
19:27
Estére gyengült a forint (Infostart)
Gyengült a forint árfolyama csütörtökön 18 óra körül az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt a devizapiacon.
aug. 4
19:30
A Moody's megerősíti Csehországot, nem tart eurójárványtól (ATV)
Megerősítette Csehország elsőrendű befektetői adósosztályzatait csütörtökön a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő szerint korlátozott annak a kockázata, hogy az euróövezeti periféria adósságválsága átterjed a cseh gazdaságra.
aug. 4
19:32
Kínát gyanítják a gigászi hackertámadás mögött (ATV)
72 kormány, nagyvállalat és jelentékeny szervezet honlapját hackelték meg, a szakemberek szerint az információéhes Kína irányíthatta hackereket.
aug. 4
19:48
Világháborús úszóaknát hatástalanítanak a Balatonban (ATV)
Egy 250 kilogrammos, II. világháborús úszóaknát hatástalanítanak a Magyar Honvédség tűzszerészei a Balaton vizében; a tavon a vízi forgalmat a hatástalanítás idejére Sajkod körzetében mintegy 3 kilométeres sugarú körben lezárják - közölte a Honvédelmi Minisztérium Sajtóirodája csütörtökön.
aug. 4
20:03
Az amerikaiak nem csak szalámit vesznek (Alternatív Energia)
Az elsősorban amerikai piacra termelő NABI autóbuszgyárnak elkészült a legújabb elővárosi-helyközi jármű prototípusa. A legújabb, 40-50 millió forintba kerülő modellt azonban már a magyar utasoknak tervezték, s várhatóan a Kapos Volánnál teljesít majd szolgálatot.
aug. 4
20:05
Szünet elrendelésével kezdődött meg a testületi ülés Esztergomban (Alternatív Energia)
A helyi Fidesz-frakció javaslatára 25 perc "olvasásszünetet" rendeltek el csütörtök délután az esztergomi képviselő-testület rendkívüli ülésének megkezdése után, mivel a képviselőcsoport indoklása szerint későn kapták meg az előterjesztéseket.
aug. 4
20:39
Negyedtonnás aknát találtak a balatoni horgászok (Infostart)
Egy 250 kilogrammos, II. világháborús úszóaknát találtak horgászok a balatoni nádasban Sajkod közelében.
aug. 4
20:42
Szeptemberben tárgyalhatja a kormány a felsőoktatási törvény koncepcióját (ATV)
A kormány második félévi munkaterve szerint szeptemberben tárgyalják a felsőoktatási törvény koncepcióját - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkársága csütörtökön.
aug. 4
20:44
"Jól dolgozott" - mégis lemondot a magyar miniszter (ATV)
Benyújtotta lemondását Cseke Attila romániai egészségügyi miniszter, aki elégedetlen a román kormány legutóbbi költségvetés-kiigazításával, mivel az általa vezetett tárca nem kapott annyi pénzt, amennyit remélt a miniszter.
aug. 4
21:15
Az állam 378 milliárdos adósságot vállal át - a nap hírei (Infostart)
Átvállalja a MÁV 300, és a BKV 78 milliárd forintos adósságát az állam. Négy nyugdíjpénztárnak kell újra számítani egyes kifizetéseit. A várakozásoknak megfelelően nem emelte kamatát a Bank of England és az Európai Központi Bank. A nap legfontosabb hírei augusztus 4-én.

Keresés