Czeglédy Csaba négy órát töltött a Nyomozóiroda budapesti központjában. Megerősítette terhelő vallomását Lazáry Viktor ellen. A Blikk szerint a rendőrség számára nem kérdés, hogy a rejtett kamerás felvételen a szombathelyi alpolgármester szippant valamit az orrába.
Nem használják többé a cigánypecsenye elnevezést a németországi Hannoverben az önkormányzati fenntartású étkezdékben, a városvezetés ezzel egy helyi civil szervezet kezdeményezésére reagál.
A görög ügyészség három újabb Arany Hajnal-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte a parlamenttől hétfőn, miközben a neonáci párt három másik, szabadlábon védekező tagja részt vett a törvényhozás ülésén.
Összehangolt robbantások rázták meg hétfő este az iraki fővárost, legalább 38 ember meghalt. A merényleteket eddig egyetlen csoport sem vállalta magára, de a támadás mögött az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szárnyát sejtik.
Három napig tartó, háromsávos forgalomlassító tiltakozásra készül a hétvégén a Washington körüli körgyűrűn egy kamionos érdekvédelmi csoport - közölte hétfőn a US New & World Report online magazin.
Akisz Cohacopulosz volt görög védelmi miniszter 55 millió euró (16,5 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el korábban. Húsz évre ítélték, az ügyben 16 rokona is érintett volt.
Miközben az Egyesült Államok masszívan a fizetésképtelenség felé tart, vezető politikusok a médiában üzengetnek egymásnak. Barack Obama nem tárgyal, a republikánusok pedig nem szavazzák meg az államadósság-plafon megemelését. Szakértők szerint mindkét fél részéről kompromisszumra lenne szükség a történelmi válság elkerüléséhez. Kilenc napjuk maradt.
Strandpapucsban, törülközővel a vállukon tiltakoztak a Kaposvári Egyetem művészeti karának hallgatói. A diákok ellenállását az váltotta ki, hogy az egyetem rektora rendeletet hozott az öltözködési szabályokról. A hallgatói önkormányzat várja a javaslatokat, de egyelőre semmilyen hivatalos jelzést nem kaptak a hallgatóktól, így nem tudják az érdekeiket képviselni.
Az észak-koreai hadsereg teljes készültségben van, és azonnal elfojt minden provokációt, amely esetleg az amerikai-japán-dél-koreai haditengerészeti gyakorlat idején történik - jelentette kedden a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
Teljes szélességében lezárták az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalát kedden nyolc órától egy a pálya somogyi szakaszán kora reggel történt balesetet követő műszaki mentés idejére - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Továbbra sem találják a rendőrök az ároktői banda tagjait, akik megszöktek a házi őrizetből. A sorozatgyilkossággal vádolt férfiaknál a bíróság nem alkalmazta a nyomkövetőt, mert ahhoz a vádlottak hozzájárulására lett volna szükség és a szökésben lévő férfiak ezt nem engedték meg. A rendőrök szerint ők nem hibáztak, mert a bíró nem mondta meg nekik, hogy hogyan felügyeljék az ároktői bandatagok…
A Mol Nyrt. megállapodást írt alá a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséggel (MSZKSZ), valamint az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel a stratégiai gáztárolót tulajdonló MMBF Zrt.-ben lévő tulajdonrészének eladásáról - közölte az olajcég a BÉT honlapján kedden.
Az idén augusztusban az előzetes adatok alapján az ipari termelés 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint ugyanakkor 0,9 százalékkal emelkedett, szezonálisan és munkanappal korrigálva 0,7 százalékkal bővült egy hónap alatt - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A közvetlen életveszély elhárítása érdekében amputálni kellett Akeem Adams bal lábát. A Ferencváros trinidadi futballistájának - aki szeptember 25-én kapott szívinfarktust - állapota továbbra is súlyos.