Közel-keleti útjának első napján Martonyi János külügyminiszter Rámalláhban Rijád al-Malki palesztin külügyminiszterrel a békefolyamatról és más közel-keleti témákról tárgyalt.
A dizájnerdrogok veszélyeire és azok bizonytalan összetételére hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság kábítószer szakértője. Csákó Ibolya elmondta: sokszor a Kínából érkező szintetikus szerekről a dílerek sem tudják pontosan, milyen összetételűek.
Rasszista Twitter-üzenetek miatt átmenetileg őrizetbe vették a börtönbüntetését töltő szélsőjobboldali tömeggyilkos, Anders Behring Breivik egyik követőjét - közölte hétfőn a norvég rendőrség.
Hétfőn tartott meghallgatást az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága annak a magyar beadványnak az ügyében, amelyet a Születésház Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és az Alternatal Alapítvány nyújtott be, mert úgy vélik, hogy a Magyarországon alkalmazott gyakorlat sérti a szakmai képesítések elismeréséről szóló uniós irányelvet.
Foglalkoztatási jogviszonnyá válik a nevelőszülői, hivatásos nevelőszülői tevékenység, miután az Országgyűlés hétfőn 246 igen szavazattal, 7 nem ellenében és 75 tartózkodás mellett elfogadta a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosítását.
Az MSZP szerint a kormány tévesen állítja be sikertörténetként az új uniós költségvetést, a szocialista kormányok ugyanis hasonló helyzetben mintegy 1400 milliárd forinttal több forrást tudtak kiharcolni hét éve.
Az Országgyűlés több mint harminc törvénymódosítást fogadott el hétfőn a jövő évi költségvetés végrehajtásának megalapozásaként. A képviselők bevezették a kiemelt ápolási díjat, amelyet a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók igényelhetnek, továbbá döntöttek arról is, hogy csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától.
Az eredetileg javasolt 4 helyett 64 milliárd forintot szavazott meg az Országgyűlés a jövő évi költségvetésben a települési önkormányzatok adósságrendezésére. A parlament további 14 milliárd forintot különített el a fővárosi közösségi közlekedés támogatására, így erre 24 milliárd forint jut a büdzsében.
A franciák 42 százaléka nem zárja ki, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) listájára szavaz a négy hónap múlva esedékes önkormányzati választásokon - derül ki a Polling Vox közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.
Az LMP adatigényléssel fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, hogy adja ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkáját érintő nyilatkozattal kapcsolatban készült jelentést, ha azt a 15 napos határidőn belül nem kapják meg, bírósághoz fordulnak - mondta Schiffer András, az LMP társelnöke hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában.
Megjelent az Út a diplomához pályázat, amely ösztöndíjat vagy önköltségtámogatást kínál hátrányos helyzetű, önköltséges képzésben részt vevő hallgatóknak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
Az Országgyűlés hétfőn lehetővé tette, hogy az őrzött szálláshelyekről, közösségi szállásról vagy befogadó állomásról elbocsátott külföldiek is betérhessenek az éjjeli menedékhelyekre és hajléktalanszállókra.
Aláírta a Pedagógusok Szakszervezete és az intézményfenntartó a kollektív szerződést. Elindítja a jogegységi eljárást a Kúria a devizahiteles perek ügyében.
A hajléktalanokat támogató Menhely Alapítványt segítik a budapesti dizájnpiac, a DiP Design Passage és a kézműves gasztronómiai termékeket felvonultató Közös Piac kiállítói: a december 7-i és 21-i vásárukon tombolákat árusítanak, amelyen a kiállítók által felajánlott termékeket lehet megnyerni. A befolyt összeget az alapítvány részére juttatják el a szervezők.