2013. december 27. péntek

dec. 27
4:51
Áron alul árverezték el a tolvajból kioperált gyémántgyűrűt (ATV)
Jócskán a becsült ár alatt árverezték el jótékony célokra azt a gyémántgyűrűt Ausztráliában, amelyet egy tolvaj lenyelt, majd műtéti úton távolítottak el az elkövető szervezetéből.
dec. 27
5:09
Fővárosi rendőrség mellett robbantottak – sérültek (ATV)
Öten sebesültek meg egy pokolgépes merényletben az egyiptomi fővárosban. A bomba egy rendőrőrs közelében robbant, egy nappal az után, hogy az egyiptomi kormány terrorszervezetnek nyilvánította a Muzulmán Testvériséget. Az iszlamista mozgalom soraiból került ki a júliusban leváltott elnök, Mohamed Murszi is.
dec. 27
5:27
Londonból érkezett közlemény cáfolja a fideszes vezetőt? (ATV)
Bár Papcsák Ferenc azt mondta, sem politikusként sem magánemberként nem nyilatkozott az örmény-azeri konfliktusról, egy Londonból érkezett közlemény szerint azonban igen.
dec. 27
6:39
Több mint kilencmilliárd forint vis maior támogatás 2013-ban (Infostart)
Összesen 9 milliárd 240,9 millió forint vis maior támogatásban részesültek az önkormányzatok az idén Pintér Sándor belügyminiszter döntései alapján.
dec. 27
6:57
Hende Csaba: stabil és kiszámítható lesz a katonai pálya (Infostart)
A honvédelmi miniszter a kormányzati ciklus hátralevő részében azt tartja legfontosabb feladatának, hogy stabilizálják a katonai életpályát, kiszámíthatóbbá, és ezáltal még vonzóbbá tegyék a honvédelmi hivatást.
dec. 27
7:15
Hoffmann Rózsa: folytatódik a pedagógusbérek emelése (Infostart)
Folytatódik a pedagógusbérek emelése, az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak. Erről a köznevelési államtitkár beszélt az MTI-nek adott évértékelő interjúban. Arról is szólt, hogy az eddigi tapasztalatok alapján változtatásokat terveznek a tankönyvellátás és a Klik feladatellátási területén.
dec. 27
7:33
Divattá vált a trafikrablás (Metropol)
A támadókat az sem érdekli, ha a helyiségben biztonsági kamera működik.
dec. 27
7:51
Hende: kiszámítható lesz a katonai pálya (Metropol)
A legfontosabb feladatok: stabilizálni a katonai életpályát, vonzóbbá tenni a honvédelmi hivatást.
dec. 27
8:27
700 millió forintba kerülnek az MTK és a Felcsút nézői? (ATV)
Az adófizetőknek átlagosan 700 millió forintjába kerülnek az MTK és a Felcsút nézői. Az összeg úgy jön ki, ha elosztjuk a két futballklub sportlétesítményeinek építésre és korszerűsítésére kapott 9 milliárd adóforintot az átlagos nézőszámmal. Ez a két csapatnál együtt is csak 1500 érdeklődőt jelentett az ősszel. A legtöbb szurkolót idén is a Ferencváros mozgatta meg.
dec. 27
8:29
Hoffmann: folytatódik a pedagógus-béremelés, átalakítás előtt az érettségi (ATV)
Folytatódik a pedagógusbérek emelése, az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak. Erről a köznevelési államtitkár beszélt az MTI-nek adott évértékelő interjúban. Arról is szólt, hogy az eddigi tapasztalatok alapján változtatásokat terveznek a tankönyvellátás és a Klik feladatellátási területén.
dec. 27
8:45
Látta már Orbánék karácsonyfáját? (Alternatív Energia)
Karácsony. Fa.
dec. 27
8:45
Márciusban indul a szerb nácik felkutatása (ATV)
Márciusban indul a Szerbiában rejtőző nácik felkutatása, de ezúttal nem már ismert háborús bűnösöket keresnek, hanem olyanokat, akikről eddig nem tudtak - jelentette ki a 24 Sata nevű internetes oldalnak nyilatkozva Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója.
dec. 27
8:47
Áramszünet bénítja a barabási határátkelőhelyet (Alternatív Energia)
Ukrán tájékoztatás szerint nem lehet megmondani, mikorra áll helyre az áramszolgáltatás.
dec. 27
8:47
Kenya és Etiópia közvetít a szudáni konfliktusban (ATV)
Folytatódtak a harcok csütörtökön Dél-Szudán egyik olajban gazdag körzetében a hadsereg és a lázadók között, miközben kenyai és etiópiai vezetők - elmondásuk szerint sikerrel - közvetítettek a felek között.
dec. 27
8:49
Parragh László az egekig magasztalta a kormányt (Alternatív Energia)
A kamara szeretné, ha ezt a nemzetközi hitelminősítők is elismernék, és felminősítenék az országot - mondta Parragh.
dec. 27
8:51
Rendőrök vitték haza a kerekesszékest (Alternatív Energia)
Lemerült járműve akkumulátora.
dec. 27
8:53
Melegrekord született hajnalban (Alternatív Energia)
Pápán hajnalban 10,2 fokot mértek.
dec. 27
8:55
Kínai koncertkörúton a Kodály Filharmonikusok (Alternatív Energia)
A turné alatt hét helyszínen nyolc koncertet adnak.
dec. 27
8:57
Rendőrségi mérleg karácsony első napján (Alternatív Energia)
Az elmúlt napon a rendőrség 23 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedett.
dec. 27
8:59
Tömeg vár ételre a Blahán ma is (Alternatív Energia)
Évről évre egyre többen állnak sorba ételért, az alapítvány tevékenysége által sok-sok nehéz sorsú családban nevelkedő gyermek, idős, eladósodott, vagy álláskereső ember kerülheti el az alultápláltság, sok esetben az éhezés veszélyét.
dec. 27
9:01
Mozgalmas napja volt a tűzoltóknak karácsony első napján (Alternatív Energia)
Téves riasztás 19, szándékosan megtévesztő hívás 2 esetben érkezett az ügyeletekre.
dec. 27
9:03
Pénteken is elhasalt a tél (Infostart)
Több helyen is megdőlt a napi hajnali melegrekord pénteken, Pécsett mindössze 9,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet.
dec. 27
9:03
Ismét megdőlt a hajnali melegrekord (Alternatív Energia)
Az előrejelzés szerint folytatódik az enyhe idő.
dec. 27
9:03
Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő (Alternatív Energia)
Tizenegy embernek kellett ideiglenesen elhagynia lakását.
dec. 27
9:03
9 fok Pécsett: újabb rekordok dőltek meg (ATV)
Több helyen is megdőlt a napi hajnali melegrekord pénteken, Pécsett mindössze 9,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet.
dec. 27
9:05
Elhunyt az M5-ösön történt baleset egyik sérültje (Alternatív Energia)
A mentők a helyszínről négy embert vittek kórházba.
dec. 27
9:05
Vettel lett Európa legjobb sportolója (Alternatív Energia)
Vettel ezúttal a spanyol Rafael Nadalt előzte meg.
dec. 27
9:07
Karambol, késelés, mérgezés - Háromezer emberen segítettek a mentők két nap alatt (Alternatív Energia)
dec. 27
9:09
Derűlátóak a német cégek (Alternatív Energia)
Az optimizmus ellenére a foglalkoztatási kilátások nem javulnak minden ágazatban.
dec. 27
9:11
Rosszul sikerült karácsony - oszlopra csavarodott (Alternatív Energia)
Valószínűleg emlékezetes lesz az idei karácsony annak a sofőrnek, aki csütörtök délben fejre állt kocsijával a főváros határában.
dec. 27
9:13
Vészesen szennyezett a levegő Dunaújvárosban (Alternatív Energia)
A levegőben szálló por miatt a légzőszervi betegségben szenvedők panaszai jelentősen súlyosbodhattak.
dec. 27
9:15
Elnöki utasításra csökkennek a gázárak (Alternatív Energia)
dec. 27
9:17
Nem vették komolyan a 160 centis rablót (Alternatív Energia)
Cigit és pénzt követelt a késsel fenyegetőző alacsony termetű férfi. Elkergették.
dec. 27
9:19
Orkánt és áradásokat hozott a karácsony (Alternatív Energia)
A legmagasabb riasztást adta ki a brit meteorológiai szolgálat a péntekre várható 150 km/órás szélvész miatt.
dec. 27
9:21
Elhunyt az M5-ösön történt baleset egyik sérültje (Infostart)
A kórházban elhunyt a csütörtökön este az M5-ös autópálya 147-es kilométerénél történt baleset egyik sérültje, egy 51 éves őrbottyáni nő - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
dec. 27
9:21
Ismét megdőlt a hajnali melegrekord (Metropol)
Pécsett mindössze 9,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet.
dec. 27
9:21
Marad a karácsonyi tavasz (Alternatív Energia)
Maradhat a szekrényben a hótaposó, továbbra sincs nyoma a télnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 12 fok között valószínű.
dec. 27
9:21
Pistának jó lesz, UFO-k viszont nincsenek (ATV)
Pistának jó lesz, UFO-t nem látott a Honvédség, trafikgate Szekszárdon és a XXII. kerületben és egyéb nyalánkságok. Összeszedtük néhány olyan írásunkat 2013-ból, amire büszkék vagyunk.
dec. 27
9:23
Tragédia - Betörőnek hitte és agyonlőtte (Alternatív Energia)
dec. 27
9:23
30 fővel gyarapodik az országgyűlési őrség (ATV)
Harminc fővel megemelik jövőre az országgyűlési őrség létszámát – tudta meg a Blikk az Országgyűlés Hivatalától. A lap azt tudakolta: milyen céllal szereztek be november végén 10 millió forintért többfunkciós esővédő szolgálati kabátot és nadrágot, illetve csaknem 6 millió forintért nyári és téli bakancsot.
dec. 27
9:25
A devizapiacon nem volt szünnap (Alternatív Energia)
Ellenben alacsony érdeklődés mellett zajlott a kereskedés.
dec. 27
9:27
Ferenc pápa harmadszor is az év embere (Alternatív Energia)
The Times: Az egyházfő nemcsak a személyes magatartás szintjén, hanem teológiai ügyként is példázza a törődést a szegényekkel és az alávetettekkel.
dec. 27
9:29
Eurómilliókat herdált el Pristina (Alternatív Energia)
A koszovói politikusok a több tucat utazás során repülőjegyre, napidíjakra és hotelszámlákra költöttek el több milliót.
dec. 27
9:31
Az összefogás hasznáról (Alternatív Energia)
Ezrek és ezrek álltak megint sorban az ünnep alatt, hogy valami falat meleg ételhez jussanak.
dec. 27
9:33
Precedens nélküli incidens Spanyolországban (Alternatív Energia)
A katalán köztelevízió bojkottálta a király karácsonyi üzenetét.
dec. 27
9:35
Egy Märklin vasúttal kezdődött minden (Alternatív Energia)
A 80 éves Mécs Imre szerint napjainkra kiüresedett a szabadság, a függetlenség és a demokrácia jelentése.
dec. 27
9:37
Amerikai rakétákat kap az iraki hadsereg (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok robotrepülőgépekkel is felfegyverzi az iraki hadsereget az al-Kaida terrorszervezet ellen.
dec. 27
9:39
Milliárdokba kerül és tovább hízik az országgyűlési őrség (Alternatív Energia)
dec. 27
9:39
Üldözni fogják hazájukban a szerb zsoldosokat (Alternatív Energia)
Az ötletgazda miniszterelnök-helyettest már meg is fenyegették.
dec. 27
9:39
Felrobbantották Libanon volt pénzügyminiszterét (ATV)
Robbanás rázta meg a libanoni fővárost. A detonációban életét vesztette Mohamad Chatah volt pénzügyminiszter és amerikai nagykövet, valamint még négy ember. 71-en megsérültek.

Keresés