2013. május 1. szerda

máj. 1
12:48
Egységes szakszervezeti konföderáció jön létre (Infostart)
A munkavállalók érdekvédelmének fejlesztését szolgáló egységes szakszervezeti konföderáció létrehozását jelentette be az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerdán Budapesten.
máj. 1
12:48
Magyarországon is terjed a garázsvásár (Metropol)
Évente már 400-500 helyen nyílnak meg a kertkapuk, hogy válogathassanak a beeső alkalmi „kincsvadászok”.
máj. 1
12:48
Fel akarta gyújtani a tanyát lakóival együtt (Alternatív Energia)
Benzint locsolt szét egy férfi kedden este, egy kiskunmajsai tanya konyhájában, hogy felgyújtsa a házat az ott lakókkal együtt - értesült a HavariaPress.
máj. 1
12:50
Május 1. - Mesterházy tolvajnak nevezte az Orbán-kormányt (Alternatív Energia)
Tolvajnak nevezte az Orbán-kormányt Mesterházy Attila MSZP-elnök pártja városligeti majálisán.
máj. 1
13:06
Végső búcsút vettek özvegy Horthy Istvánnétól Budapesten (Alternatív Energia)
Végső búcsút vettek özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonától Budapesten.
máj. 1
13:06
Torlódás a röszkei határnál (ATV)
Torlódás alakult ki a röszkei határátkelő belépő oldalán szerdán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
máj. 1
13:08
A komondoros Balogh fia is a trafikpályázat nyertesei között? (ATV)
Fülöpházán Liptai Szabolcs Richárd nyerte a dohánykoncessziós pályázatot. Ahogy Balogh József parlamenthez benyújtott vagyonnyilatkozatából kiderül, a vele élő egyik gyermekét éppen Liptai Szabolcsnak hívják- írja a Hir24.
máj. 1
13:24
A politikusoknak üzent a pápa (Infostart)
A munkahelyteremtés elősegítésére és a hátrányos helyzetűek melletti szolidaritásra szólította fel szerdai audienciáján a politikusokat Ferenc pápa.
máj. 1
13:24
Végső búcsút vettek özvegy Horthy Istvánnétól (Metropol)
A budapesti búcsút követően Horthy Miklós egykori kormányzó menyét Kenderesen helyezik örök nyugalomra.
máj. 1
13:42
Mesterházy kiszélesítené a választási szövetséget (Infostart)
Együttműködésre szólított fel négy demokratikus baloldali erőt a kormányváltás érdekében az MSZP elnöke.
máj. 1
13:42
Szemtől szemben vitázhat Győri Enikő Guy Verhofstadttal (Alternatív Energia)
Győri Enikő, a külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára és Guy Verhofstadt egykori belga miniszterelnök, a liberálisok európai parlamenti (EP-)frakciójának vezetője is beleegyezett, hogy szemtől szemben üljenek le, és vitázzanak a magyarországi alkotmányos helyzetről - tudatta az EurActiv uniós ügyekkel foglalkozó hírportál, amely a vita lebonyolítását, majd közzétételét is vállalta.
máj. 1
13:42
Az LMP elküldte zöldmunkahely-teremtési koncepcióját (Metropol)
Az új munka törvénykönyvére vonatkozó koncepciójukat is eljuttatták a szakszervezeti konföderációknak.
máj. 1
13:42
Leesett lováról az államfő - elkobozták a felvételeket (ATV)
A türkmén államfő egy ünnepi lovasverseny befutójánál leesett lováról, de a bukást nem közvetíthették a helyi televíziók, és a jelen lévő újságíróktól, valamint a nézőktől is elkobozták a felvételeket - számolt be az esetről szerdán a Komszomolszkaja Pravda című orosz napilap internetes változata.
máj. 1
13:44
Gyurcsány: A kormányváltáshoz nem elég egy-két párt paktuma (Infostart)
A kormány leváltásához nem egy-két párt paktumára, hanem széles demokratikus összefogásra van szükség - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti, a Városligetben tartott május elsejei ünnepségén Gyurcsány Ferenc.
máj. 1
13:44
Bajnai szakszerű kormányzást ígért (ATV)
A gyarapodást, a biztonságot és a nyugalmat hosszú távon visszahozó, szakszerű kormányzást ígért Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Magyar Szolidaritás Mozgalom városligeti majálisán.
máj. 1
14:00
A kormány leváltáshoz nem elég egy-két párt paktuma (Metropol)
Széles demokratikus összefogásra van szükség - jelentette ki a Városligetben tartott május elsejei ünnepségen Gyurcsány Ferenc.
máj. 1
14:00
Május 1. - A kormányt bírálták a munkáspártok Pécsen és Budapesten (Alternatív Energia)
A Thürmer Gyula vezette Munkáspárt szimpatizánsai vörös zászlók és pártlogók alatt a Városligeti majálisra vonulva a szocializmust éltették, és a kapitalizmust bírálták. A Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal pedig Pécsen vonult fel a kormányzat szerintük megszorításokon alapuló politikáját bírálva.
máj. 1
14:00
"Most mi jövünk" Ismét találkozott Mesterházy és Bajnai (ATV)
Az MSZP elnöke május elsejei beszédét követően találkozott a Városligetben a szakszervezeti sátornál a volt kormányfővel.
máj. 1
14:02
Götze lemaradhat a BL-döntőről (ATV)
Lemaradhat a Bajnokok Ligája-döntőről Mario Götze, a Borussia Dortmund válogatott labdarúgója, aki kedden a Real Madrid elleni elődöntőben szenvedett combsérülést.
máj. 1
14:18
Szakszerű kormányzást ígért Bajnai Gordon (Alternatív Energia)
A gyarapodást, a biztonságot és a nyugalmat hosszú távon visszahozó, szakszerű kormányzást ígért Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Magyar Szolidaritás Mozgalom városligeti majálisán.
máj. 1
14:20
Kitehetik a Fideszből az élettársát összeverő politikust (Alternatív Energia)
Aki gyermeket, nőt bántalmaz, agresszív cselekedeteket folytat, nincs helye a közéletben - így reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán egy más témában tartott sajtótájékoztatón arra az újságírói kérdésre, hogy sajtóhírek szerint megverte élettársát Balogh József fideszes országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármestere.
máj. 1
14:36
Szakszerű kormányzást ígért Bajnai (Infostart)
A gyarapodást, a biztonságot és a nyugalmat hosszú távon visszahozó, szakszerű kormányzást ígért Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Magyar Szolidaritás Mozgalom városligeti majálisán.
máj. 1
14:36
„Ez egy útonálló, tolvaj kormány” Íme, Mesterházy beszéde (ATV)
Az MSZP elnöke a Városligetben tartott beszédet a munka ünnepe kapcsán. Mesterházy csatlakozásra kérte fel a demokratikus ellenzéki pártokat ahhoz az együttműködéshez, melyről megállapodtak Bajnai Gordonnal a múlt héten.
máj. 1
14:38
A Hamász elutasítja az arab békekezdeményezést Izraellel (ATV)
Határozottan elutasította a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet szerdán, hogy az Arab Liga módosított 2002-es békekezdeményezésén, és immár elfogadja az Izrael és a palesztinok közötti területcsere elvét.
máj. 1
14:54
"Nincs helye a közéletben" Megszólalt a Fidesz Balogh-ügyben (ATV)
Aki gyermeket, nőt bántalmaz, agresszív cselekedeteket folytat, nincs helye a közéletben - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője újságírói kérdésre azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint megverte élettársát Balogh József fideszes országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármestere.
máj. 1
15:48
Így éled újra a repülőnap (Infostart)
A korábbinál sokkal költséghatékonyabban éled újra idén augusztus 3-4-én a nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató.
máj. 1
15:48
Fitch: nem biztos, hogy az olasz kormánynak lesz ideje a reformokra (ATV)
Nem biztos, hogy az új olasz kormánykoalíció a növekedésgyorsító szerkezeti reformok beindításához szükséges ideig fennmarad - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben a Fitch Ratings londoni elemzői.
máj. 1
16:06
Új alapokon folytatódik a kecskeméti repülőnapok hagyománya (Metropol)
A korábbinál sokkal olcsóbban éled újra idén a nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató.
máj. 1
16:06
Goal.com: Mourinho és Falcao megegyezett a Chelsea-vel (ATV)
Sajtóértesülés szerint visszatér korábbi klubjához, a Chelsea-hez José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője, és a rivális Atlético Madrid kolumbiai csatárát, Radamel Falcaót is viszi magával Londonba.
máj. 1
16:24
Győri Enikő vitázhat Verhofstadttal (Infostart)
A tervek szerint szemtől-szemben vitázhat a magyarországi alkotmányos helyzetről Győri Enikő, a külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára és Guy Verhofstadt, a liberálisok európai parlamenti frakciójának vezetője.
máj. 1
16:24
Kamaszokat gyilkolt a mahacskalai pokolgép (ATV)
Két 14-16 év körüli kamasz életét vesztette, ketten megsebesültek a Dagesztán fővárosában, Mahacskalában szerdán történt robbantásos merényletben.
máj. 1
16:26
Fidesz: foglalkoztatottságban Magyarország az uniós tagállamokhoz képest is jobban teljesít (Infostart)
A Fidesz szerint Magyarország a foglalkoztatottságban is jobban teljesít az uniós tagállamok többségéhez képest.
máj. 1
16:42
Selmeczi: Nőket és gyermekeket bántalmazóknak nincs helyük a közéletben (Infostart)
Aki gyermeket, nőt bántalmaz, agresszív cselekedeteket folytat, nincs helye a közéletben - így reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán egy más témában tartott sajtótájékoztatón arra az újságírói kérdésre, hogy sajtóhírek szerint megverte élettársát Balogh József fideszes országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármestere.
máj. 1
17:00
Idén újra lesz repülőnap Kecskeméten (ATV)
A korábbinál sokkal költséghatékonyabban éled újra idén augusztus 3-4-én a nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató - jelentette be szerdán az eseményt népszerűsítő roadshow nyitó rendezvényén a honvédelmi miniszter Kecskeméten.
máj. 1
17:02
Mi lesz a kényszernyugdíjazás előtt álló egészségügyi dolgozókkal? (ATV)
Mindannyian türelmetlenül várjuk, hogy mi lesz a kényszernyugdíjazás előtt álló egészségügyi dolgozókkal, abban bízunk, hogy aki kérte, megkapja majd a felmentést – ezt Velkey György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 1
17:18
Megállapodás a Lufthansánál (Infostart)
A Lufthansa megállapodott szerdán a béremelésről a munkavállalók többségét képviselő szakszervezettel, így nem folytatódik a legnagyobb német légitársaságnál kezdett sztrájksorozat.
máj. 1
17:18
Nyárias meleg záporokkal (Alternatív Energia)
Csütörtökön már nedvesebb, labilisabb légtömegek áramlanak fölénk, így bár marad a nyárias meleg, délutántól az éjszakába nyúlóan egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső. Az éjszakai hőmérséklet 10, 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 32 fok között várható.
máj. 1
17:18
Újabb férfi gyújtotta fel magát Bulgáriában (ATV)
Egy 47 éves ember felgyújtotta magát szerdán Bulgáriában, az Európai Unió legszegényebb országában.
máj. 1
17:54
Megszúrta élettársát egy nő Fóton (ATV)
Veszekedést követően megszúrta élettársát egy nő Fót egyik családi házában szerdán délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
máj. 1
17:56
"Gusztustalan" Élő műsorban akadt ki a trafikpályázatok miatt (ATV)
A Fidesz olyan áron osztja újra az 500 milliárdos dohány üzletet, hogy kereskedők ezrei és alkalmazottak tízezrei kerülnek utcára, ami gusztustalan – ezt Lukács Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 1
17:58
Németh Lászlóné: Hévíznek nemzetközi repülőtérre van szüksége (ATV)
A Hévízhez közeli repülőtér a térségi turizmusra építve növelni tudta a forgalmát, ez azt jelzi, hogy "Hévíz és környéke képes eltartani egy nemzetközi repülőteret, pontosabban szólva: Hévíz és környékének már egy nemzetközi repülőtérre van szüksége" - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Hévízen.
máj. 1
18:12
A kormányt bírálták az ellenzéki pártok a munka ünnepén (Metropol)
Minden ellenzéki párt a Fideszt bírálta május 1-jén. Létrejött az egységes szakszervezeti konföderáció.
máj. 1
18:12
Újabb három gyanúsított a bostoni robbantásban (ATV)
A bostoni rendőrség további három gyanúsítottat vett őrizetbe a város maratoni versenyén elkövetett kettős robbantással kapcsolatban - jelentette be szerdán a helyi rendőrség Twitter-üzenetében.
máj. 1
18:30
Légi parádé és versenyautók Budapest belvárosában (Metropol)
Bessenyei Péter műrepülő és Michelisz Norbert túraautó pilóta is szórakoztatta a közönséget a Nagy Futamon.
máj. 1
19:06
A magyar sajtó besorolása még mindig „részben szabad” (Metropol)
A Freedom House szerint Magyarországon nincs teljes sajtószabadság.
máj. 1
19:24
Nemzetközi repteret kaphat Hévíz (Infostart)
A nemzeti fejlesztési miniszter szerint Hévíznek nemzetközi repülőtérre van szüksége.
máj. 1
19:24
Nőket és gyermekeket bántalmazóknak nincs helyük a közéletben (Metropol)
Selmeczi Gabriella kiemelte, hogy elítélnek minden agresszív cselekményt, és bíznak abban, hogy kiderül az igazság a Balogh-ügyben.
máj. 1
19:26
Foglalkoztatásban jobban teljesít hazánk az EU-nál (Metropol)
Selmeczi Gabriella szerint az ellenzék „üres lufikat eregetett” a majálisokon. Hozzátette, nőtt a foglalkoztatás hazánkban.
máj. 1
20:00
Továbbra is csak "részben szabad" a magyar sajtó a FH szerint (ATV)
Változatlanul a "részben szabad" kategóriába sorolta be a magyar sajtó állapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2012-re vonatkozó, szerdán ismertetett jelentésében a Freedom House (FH) washingtoni központú, független civil szervezet.
máj. 1
20:36
Másodfokú figyelmeztetéseket is kiadtak a várható zivatarok miatt (Infostart)
Csütörtökre a várható heves zivatarok miatt több megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Keresés