Megérkezett a Budakörnyéki Járási Ügyészségre az M3-as autópályán tavaly augusztusban halálos balesetet okozó szlovák nő elleni nyomozás iratanyaga - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Nem kizárt, hogy a Pénzügyminiszterek Tanácsának a Magyarországgal szembeni túlzott deficit eljárás felfüggesztéséről szóló döntését a gazdasági mutatók mellett a kormány politikai megnyilvánulásai is befolyásolják – erről Petschnig Mária közgazdász beszélt az ATV Start című műsorában. Petschnig szerint Magyarországnak eddig is igen rosszul állt a szénája az EU-nál, ezen a helyzeten pedig az…
Szeptember 1-jén minden, állami, önkormányzati köznevelési intézményben pedagógus-munkakörben, közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott a Magyar Pedagógus Kar tagjává válik - többek között ezt tartalmazza az az oktatási saláta-törvénymódosítás, amelyet az emberi erőforrások minisztere nyújtott be az Országgyűlésnek.
Elkezdődött a brutális kegyetlenséggel kivégzett Szita Bence pere - nevelőapja, Gyöngyi Sándor a tárgyalón kívül figyeli az eseményeket, mert őt tanúnak idézték, a kisfiú édesanyja viszont a teremben sírja végig a vallomásokat.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a kelet-líbiai Bengáziban egy kórháznál hétfőn, a támadásban az első információk szerint tizenöt ember meghalt, másik harminc pedig megsebesült – közölte a belügyminiszter-helyettes.
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke a testület napirendjére venné a trafikpályázatok ügyét. Molnár Zsolt hétfői sajtótájékoztatóján közölte: kezdeményezi, hogy a bizottság tagjai megnézhessék a pályázatokat, majd már azok ismeretében meghallgassák Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert és Gyulay Zsoltot, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetőjét.
Megkezdődött a vasárnap délutáni viharban megrongálódott lakóházak helyreállítása hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján - közölte Tisza Sándor, a település független polgármestere. A munkálatokat a Magyar Református Szeretetszolgálat által küldött ácsok is segítik.
Kötelességszegéssel és üzletszerűen, hivatalos személyként elkövetett vesztegetés bűntett vádja miatt állt a bíróság elé két, a beutaltak leszázalékolását végző korábbi orvos szakértő hétfőn Egerben.
A romániai Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi szolgálata korrupció gyanújával őrizetbe vette Borboly Csabát, a székelyföldi Hargita megye önkormányzatának elnökét.
Összesen 235 ezer forint pénzbírságot szabott ki a parlament Karácsony Gergelyre és Szilágyi Péterre, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független képviselőkre.
Összesen 235 ezer forint pénzbírságot szabott ki a parlament Karácsony Gergelyre és Szilágyi Péterre, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független képviselőkre. Kövér László házelnök erről szóló javaslatát hétfőn kormánypárti voksokkal fogadta el az Országgyűlés hétfőn.
Kiskorú prostitúcióra való kényszerítéséért és hivatali hatalommal való visszaélésért összesen hat év börtönbüntetést kért Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnökre Ilda Boccassini ügyész hétfőn a milánói bíróságon zajló Ruby-perben.
Összesen 235 ezer forint pénzbírságot szabott ki a parlament Karácsony Gergelyre és Szilágyi Péterre, a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló független képviselőkre. Kövér László házelnök erről szóló javaslatát kormánypárti voksokkal fogadta el az Országgyűlés.
Az orosz regionális fejlesztés minisztériumának javaslata szerint nem tölthetnének be az országban állami tisztséget az idegengyűlölők - írta hétfőn az Izvesztyija című orosz napilap.
A félreértésen, téves fordításon alapuló sajtóhírekkel szemben a Magyar Posta Zrt. sem Azerbajdzsán budapesti nagykövetségével közösen, sem önállóan nem bocsátott ki bélyeget, emlékívet Hejdar Alijev születésének 90. évfordulója alkalmából - közölte a cég.
A 14 külön kezelt kistelepülés kisegítésével befejeződtek az önkormányzati adósságátvállalásról szóló tárgyalások a helyhatóságok és a kormány között. Csak azokat a településeket nem érintette az intézkedés, amelyek felelősen gazdálkodtak vagy már korábban csődbe mentek.
A vádirat szerint P. Erika felbérelte a két férfit, hogy öljék meg a fiút, mivel úgy vélte, a gyerek okolható azért, hogy élettársával megromlott a kapcsolata.
Milos Zeman Borisz Jelcin néhai orosz elnök nyomdokain jár – így kommentálta a cseh sajtó, hogy a nemrég megválasztott cseh államfő részegen vett részt egy kiállítás megnyitóján a Prágai Várban.
Egy harmadik osztályos kisfiút bántalmazott testnevelő tanára május 10-én, péntek reggel a szegedi Weöres Sándor Általános Iskolában. A szülők szerint felvétel is készült róla, amint fiukat a tanár felpofozza, majd többször belerúg a földön fekvő gyermekbe - írja a szegedma.hu.
Az Európai Bizottság megkapta a magyar kormány által pénteken bejelentett pénzügyi intézkedések listáját, és már fel is tett néhány pontosító kérdést, mielőtt elvégzi az intézkedések értékelését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Botrányosnak és felháborítónak nevezte Barack Obama amerikai elnök hétfőn azt, hogy az adóhivatal (IRS) jelentések szerint célzott vizsgálatokat folytatott konzervatív csoportok ellen.
Jemenben egy helyi néptörzs fegyveres tagjai elrabolták a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) egyik svájci munkatársát - jelentette hétfőn egy kormányhoz hű milícia.
Belehalt sérüléseibe a múlt szerdai, fenékpusztai sorházrobbanás legsúlyosabb sérültje - közölte a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója hétfőn az MTI-vel.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök mellett a Hargita megyei önkormányzati testület egyik képviselőjét és az önkormányzatnak alárendelt útügyi igazgatóság ügyvezetőjét is őrizetbe vette a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi szolgálata - közölte hétfőn este honlapján a vádhatóság.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök mellett a Hargita megyei önkormányzati testület egyik képviselőjét és az önkormányzatnak alárendelt útügyi igazgatóság ügyvezetőjét is őrizetbe vette a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi szolgálata - közölte hétfőn este honlapján a vádhatóság.
Nyilvánosságra hozott a rendőrség hétfőn egy fotót egy támadóról, aki a New Orleans-i felvonuláson tüzet nyitott a tömegre, és 19 embert, köztük két kisgyereket megsebesített.
Nem segélyt, hanem befektetéseket vár Finnországtól Orbán Viktor kormányfő. Bankvásárlásra készül az OTP - erősítette meg Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója. Megkapta Ciprus az első kétmilliárd eurót a mentőcsomagból. A nap legfontosabb hírei május 13-án.
A magát kereszténynek és demokratának mondó KDNP mérhetetlen álszentsége maolyan szintre jutott, hogy az már szinte fáj - olvasható az MSZP közleményében.
Olyan napra várja első gyermekének megszületését Vilmos herceg felesége, amikor éppen nagy ünnepség lesz a brit királyi udvarban. Pont aznap, július 13-án ünneplik Erzsébet királynő megkoronázásának hatvanadik évfordulóját, amikorra Katalin ki van írva.