2013. augusztus 22. csütörtök

aug. 22
5:00
Félmillió forintért rendelt csirkét és vegaburgert az énekesnő (ATV)
48 egész csirkét és egyéb tetemes mennyiségű kétlábút rendelt házhoz Beyoncé. A szupersztár jó nagy partit adhatott.
aug. 22
5:12
Hoffmann emberei (Alternatív Energia)
Még ki kell vívniuk a társadalmi megbecsülést a pedagógusoknak - ezt mondta Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár az általa megbízott új iskolaigazgatók kinevezési ünnepségén. Mintegy száz iskolában viszont igazgató nélkül indul a tanév, mivel az oktatási kabinet - különféle indokokkal - érvénytelenítette a helyi pályázatokat. Ezekben az intézményekben legkorábban szeptember végén lehet új…
aug. 22
5:18
„Saját embereket hoz…” Bajban az alkalmazottak (ATV)
Hónapok óta nem kapnak fizetést egy veszprémi pékség dolgozói, akik még felmondani sem tudnak, mert utolsó munkáltatójuk eltűnt. Az alkalmazottak úgy váltottak 2010 óta többször is munkahelyet, hogy mindig ugyanoda jártak dolgozni és mindig ugyanaz volt a feladatuk; csak a tulajdonosok vagy bérlők változtak körülöttük. Idén az év elején az utolsó váltásnál a pékséget jelenleg is üzemeltető…
aug. 22
5:30
Vádemelés a fővárosi fürdők ügyében (Alternatív Energia)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a főváros fürdőcégénél csaknem három éve folyó nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
aug. 22
5:32
A Horthy-kultusz újabb állomása (Alternatív Energia)
Magyarországon "egy jobboldali konzervatív miniszterelnök és baráti köre arra használja fel a demokratikus úton megszerzett abszolút hatalmat, hogy lépésről lépésre kiüresítse a demokráciát és egy tekintélyelvű, rendies uralmi szerkezetet építsen ki helyette" - írta a baloldali Berliner Zeitung. A cikk kiemelte: negyedszázaddal a forradalmi változások után már csak "politikai elitek uralkodnak a…
aug. 22
5:34
Egyelőre nem adjuk ki az ukrán gyilkost? (Alternatív Energia)
Bár Kijev szerint sem kaphat menedéket Magyarországon a Budapesten letartóztatott Olekszandr Sepelev volt ukrán parlamenti képviselő és neje - a férfit gyilkossággal, emberölési kísérlettel, illetve több tízmilliárd forintnyi pénzügyi bűncselekménnyel vádolják -, a magyar hatóságok befogadták, és vizsgálják politikai menedékkérelmét.
aug. 22
5:36
Ellopták Mezei Mária szobrát (Alternatív Energia)
A 30 éve Budakeszin elhunyt színművésznő, Mezei Mária bronzszobrát lopták el néhány nappal ezelőtt a városban garázdálkodó fémtolvajok - tudta meg a Népszava. A bronz brüsztöt, ami a mészkő síremléket díszítette, Szandai Sándor szobrászművész még mint portrét készítette 1935-ben.
aug. 22
5:38
Csak magunkat okolhatjuk a globális felmelegedés következményeiért (Alternatív Energia)
Gyakorlatilag teljes biztonsággal állítható, hogy a globális felmelegedés nem természetes folyamat, az emberi tevékenység felel érte - olvasható az ENSZ friss klímaváltozási jelentésében.
aug. 22
5:40
Visszaléphetnek a DK jelöltjei (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) már mind a 106 egyéni körzetben megtalálta az alkalmas jelöltet, ők azonban tisztában vannak vele, hogy ha sikerül megállapodásra jutni az MSZP-vel és Bajnai Gordonékkal, akkor a legtöbbjük nem indulhat a választáson - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Start című műsorában.
aug. 22
5:42
Sukoró-per: idézések útvesztőjében (Alternatív Energia)
Elmaradt a Sukoró-perben a tervezett kaszinóváros egyik befektetőjének tanúmeghallgatása: Joav Blum nem ment el a tegnapi tárgyalásra, ehelyett a Szolnoki Törvényszék december 2-án hallgatja meg. Megírtuk: Joav Blum - állítása szerint - nem kapott idézést, így nem jött Magyarországra, viszont levélben tudatta a bírósággal, hogy még az idén ideutazik, mert szándékában áll vallomást tenni, de…
aug. 22
6:30
Két halálos baleset szerda este, öt halott (ATV)
A 6-os főúton és az M7-esen is két-két autó ütközött össze.
aug. 22
6:32
Szíriai gáztámadás: vizsgálatot sürget az ENSZ-főtitkár (ATV)
Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára csütörtökön arra kérte a szíriai kormányt, hogy haladéktalanul engedélyezze a világszervezet ellenőrei számára a Damaszkusz közelében elkövetett állítólagos gáztámadás helyszíni kivizsgálását.
aug. 22
6:48
Az Európa Tanács magyarázatot vár a The Guardian-ügyre (ATV)
Az Európa Tanács (ET) magyarázatot követelt szerdán Nagy-Britanniától azokra a módszerekre, amelyeket a The Guardian című brit napilappal szemben alkalmaztak a Snowden-ügyben, s amelyek az ET álláspontja szerint a szólásszabadságot fenyegethetik.
aug. 22
6:50
Cseh fegyverekkel lőnek Egyiptomban (ATV)
A Ceská Zbrojovka cseh fegyvergyártó már leállította Egyiptomba irányuló szállításait - közölte a cég képviselője szerdán, válaszul az Amnesty International (AI) közlésére, miszerint az egyiptomi fegyveres erők cseh gyártmányú lőfegyvereket használtak a tüntetőkkel szemben.
aug. 22
6:52
Házi őrizetbe kerül Mubarak (ATV)
Házi őrizetbe helyezik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, miután elengedték a börtönből - közölte szerdán az egyiptomi miniszterelnöki hivatal.
aug. 22
6:54
Tornaórákon relaxálnak majd a diákok (ATV)
Önálló tantárgyként nem, de a testnevelésórákba ágyazva ősztől kötelezően megjelenik a diákok mindennapjaiban az iskolai relaxáció - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
aug. 22
6:56
Muszlim zarándokhellyé válna Szigetvár (ATV)
Az iszlám hitű törökök zarándokhelyévé válna Szigetvár - olvasható a Magyar Nemzetben.
aug. 22
6:58
Jönnek az iskolarendőrök, a Klik mondja meg, hova (ATV)
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) határozza meg, hogy melyik az a 200 iskola, ahová bűnmegelőzési tanácsadót vezényelnek - írja a csütörtöki Népszabadság.
aug. 22
7:06
Az elnöki kegyelem a Wikileaks-szivárogtató utolsó esélye (ATV)
Bradley Manning ügyvédje elnöki kegyelmet fog kérni a nem jogerősen harmincöt évi szabadságvesztésre ítélt védencének, aki a katonai hírszerzés elemzőjeként több mint 700 ezer katonai és kormányzati iratot és egyéb anyagot szivárogtatott ki a WikiLeaks portálnak.
aug. 22
7:08
Korrupció: 40 milliós kenőpénz miatt áll bíróság elé a kínai párttitkár (ATV)
Bíróság elé állították az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai belpolitikai botrányának főszereplőjét, Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkárt a kelet-kínai Csinan városban. A per csütörtökön helyi idő szerint nem sokkal reggel kilenc óra előtt kezdődött meg.
aug. 22
7:18
Kevesebb az alma, de az ár maradhat (Metropol)
A hazai fogyasztást fedezi az almatermés, így nem várható jelentős drágulás.
aug. 22
7:18
Rossz sávban jött az Audi négy halott az úton (Alternatív Energia)
Nem sokkal szerda éjfél előtt befejezték a baleseti helyszínelést a 6-os főúton Tolnánál, ahol négy ember halt meg egy autóbalesetben. A főúton megszűnt az útlezárás, közölte a rendőrség sajtóügyeletese.
aug. 22
7:36
A traffipaxok hete (Metropol)
Magyarországon mától szombatig kell fokozott rendőri jelenlétre számítani az utakon.
aug. 22
8:00
István, a király: tüntetés szerveződik (ATV)
Többen bírálták az István, a király rendezőjét, Alföldi Róbertet, mert olyan művészeket választott ki a főbb szerepekre, akik ugyan jó színészek, de nincs annyira jó hangjuk. Mindenesetre az interneten a kritikákra rengetegen reagáltak. A kommentelők két táborra oszlottak, volt akinek nagyon tetszett a darab, volt, aki pedig szidta a rendezést.
aug. 22
8:12
Ez történt a Dunaferr vállalatcsoportban (Infostart)
Tárgyalásokat kezdeményezett szerdán a magyar kormány képviseletében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Dunaferr Zrt. megvásárlásáról. A privatizáció utáni 10 év kronológiája:
aug. 22
8:12
Elpusztítja a világot, a szülei az ellene vezetett összeesküvés vezetői - ezt gondolja S. Ábel (Alternatív Energia)
"És a végén, főbüntetésül, elpusztítom a világot... jön majd a Nagy Harc. Melyben ezúttal nem fogok többé rontani", ilyen és ehhez hasonló gondolatikat forgalmazott a neten a magát istennek hívő S. Ábel.
aug. 22
8:30
Melyik iskolába kerül bűnmegelőzési tanácsadó? - lapszemle (Infostart)
Az iskolai bűnmegelőzési tanácsadókról ír a Népszabadság. Az iszlám hitű törökök zarándokhelyévé válna Szigetvár - olvasható a Magyar Nemzetben.
aug. 22
8:48
A keresetek első hat havi alakulása (Infostart)
Csütörtökön ismerteti a keresetek első hat havi alakulását a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 22
9:06
Önakasztás, agyonlövés,vonat - így végeznek magukkal a magyarok (Alternatív Energia)
Láthatatlan vonal szeli ketté az országot: a felette élők jobban ragaszkodnak az életükhöz, az alatta lakók körében erősebb a szuicid hajlam.
aug. 22
9:12
Kevesebb öngyilkosság Magyarországon (ATV)
Egyre kevesebben követnek el öngyilkosságot Magyarországon, ugyanakkor uniós összehasonlításban még mindig magas az arány - írja a Világgazdaság.
aug. 22
9:24
Sok ezer szalmabála lángol (Alternatív Energia)
Több ezer szalmabála gyulladt meg Alsószentiván közelében szerda éjjel, lakott terület nincs veszélyben, közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
aug. 22
9:42
Több ezer szalmabála ég Alsószentivánnál (Metropol)
Az égő bálákat a tűzoltók folyamatosan felügyelik.
aug. 22
9:42
A fél kórházat megvesztegették - Letartóztatták a gyógyszerbotrány egyik érintettjét (Alternatív Energia)
A vesztegetési botrányba keveredett brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari óriáscéghez köthető ügyben hivatalosan is őrizetbe vettek egy brit állampolgárt és kínai származású, amerikai állampolgárságú feleségét - derült ki csütörtöki sajtóértesülésekből.
aug. 22
9:48
Devizahitelesek: kötelező lehet a forintra történő átváltás (ATV)
A magyar kormány segítséget nyújthat a kereskedelmi bankoknak a devizahitelesekkel kapcsolatos újabb mentőcsomag kapcsán – nyilatkozta Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár a Heti Válasznak. Az államtitkár szerint a kormánynak van költségvetési mozgástere, részben azért, mivel a devizahitelek forintra váltásával a jegybank saját műveleteinek költségét lehet csökkenteni.
aug. 22
9:50
Nettó 149 ezer: ennyiből élünk átlagosan (ATV)
Júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) csütörtökön.
aug. 22
9:52
Frontális ütközés: hatan haltak meg a 6-os főúton (ATV)
A kórházban életét vesztette az a két életveszélyesen megsérült ember, akik a 6-os úton frontálisan ütköző személyautó utasai voltak. A frontális balesetnek már a helyszínen négy halottja volt.
aug. 22
10:00
Hoffmann: Megvalósult a pedagógusbérek értékállósága (Infostart)
A pedagógusok szeptemberi béremelésével biztosítják azok értékállóságát is, hiszen a fizetéseket a minimálbérhez kötik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hoffman Rózsa köznevelésért felelős államtitkár. Ha a minimálbér emelkedik, akkor automatikusan emelkednek a pedagógusbérek is.
aug. 22
10:00
Négy embert megölt a milliomosnő - most áldozatait hibáztatja (Alternatív Energia)
Két szakértői vélemény állítja, hogy a négy ember halálát a szlovák milliomosnő okozta az M3-ason, Rezesova most újabb vizsgálatot akar.
aug. 22
10:18
4,5 százalékkal kevesebb gyerek született az első félévben (Metropol)
Az előzetes adatok szerint 41 709 gyermek született az első félévben.
aug. 22
10:18
Megverte nővérét a kocsmában, majd pisztolyt rántott (Alternatív Energia)
Megverte testvérét egy férfi szerda este egy ceglédi vendéglátóhelyen, majd a nő segítségére siető fiatalemberre rálőtt gáz-riasztó fegyverével.
aug. 22
10:36
200 iskolába "vezényel" rendőröket a Klebelsberg Intézet (Alternatív Energia)
Bűnmegelőzési tanácsadók, azaz iskolarendőrök kezdnek szeptembertől 200 intézményben, tőlük a rendőrség elvárja, hogy ismerjék meg diákjaik szokásait
aug. 22
10:42
Fogorvos klónozná John Lennont (ATV)
Egy fogorvos azt tervezi, hogy John Lennon egyik fogából dekódolja a zenész DNS-ét – a sikeres klónozás reményében.
aug. 22
10:44
Orosz kézen a legnagyobb ciprusi bank (ATV)
Ciprus legnagyobb bankja most már 60 százalékban orosz tulajdonú. Mindez annak köszönhető, hogy a nagybetétek megcsapolását előíró rendelkezések eredményeképpen a betéteket részvényekre váltották, a Bank of Cyprusban pedig rengeteg orosz megtakarítás volt.
aug. 22
10:54
Hat halottja van a tolnai balesetnek (Metropol)
A baleset a 6-os főúton Tolna és pals között történt.
aug. 22
11:00
Megölte a dolgozóit a vállalkozó, kivégzik (ATV)
Négy embert vert halálra egy táskagyáros vállalkozó a kínai Hopej tartományban, a Paoting városi bíróság bűnösnek találta szándékos emberölésben, és kivégzésre ítélte - jelentette a sina.com hírportál csütörtökön.
aug. 22
11:12
Kétmilliárdért bútorozzák be Orbánék a kormányablakokat (Alternatív Energia)
Az állampolgárok jobb kiszolgálását és komfortérzetét növelendő kormányablakokat nyitnak, és azokat szépen bebútorozzák.
aug. 22
11:30
MSZP: tovább nőtt az államadósság (Metropol)
Burány Sándor szerint a kabinet az utóbbi három hónapban újabb hitelfelvételekkel, összesen 226 milliárd forinttal növelte az államadósságot.
aug. 22
11:30
Átverés: A szegedi tűzijáték pótlását is lefújták (Alternatív Energia)
A Partfürdőről a rakétákat eltávolítják, a tűzijátékot augusztus 24-én, szombaton nem fogják megtartani - értesítette a Szeged24-et a Szegedi Városkép Kft.
aug. 22
11:36
Balog: erkölcsileg és anyagilag megbecsült pedagógusokra van szükség (ATV)
Az emberi erőforrások minisztere szerint kiválóan képzett, erkölcsileg és anyagilag megbecsült pedagógusok nélkül nem újítható meg az oktatás, nem valósítható meg az ország felemelkedése.
aug. 22
11:48
Orbán: A lányom esküvője fontosabb a focinál (Alternatív Energia)
Örömapai kötelezettségei miatt nem utazik a magyar válogatott bukaresti vb-selejtezőjére a kormányfő, írja a hvg.hu.

Keresés