Meghalt az a 47 éves nagycenki férfi, akinek autója szombat dél körül összeütközött egy másik személygépkocsival a 84-es úton Nagycenk és Kópháza között - erről a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta szombat délután az MTI-t.
Donald Trump amerikai elnök szombaton azt ígérte, hogy jelentősen csökkenti a mexikói határfal megépítésének több tízmilliárd dollárra becsült költségeit.
Több külföldi jött tavaly az országba, és többet utaztak a magyarok is itthon. A külföldiek azonban többnyire Budapest miatt utaznak ide, számukra a vidéki Magyarország kínálata alig vonzó. A Turisztikai Ügynökség értékelte a tavalyi évet. További részletek a videóban.
Több milliárd forintot nyert egy magyar az Eurojackpoton. Ennek 1 a 95 millióhoz volt az esélye, mert 16 országban játsszák a játékot. Magyarországon több, mint 2 éve van erre lehetőség. Kisebb összeget már korábban is nyertek magyarok, de főnyereményt még nem vittek el. A mostani sorsoláson több ezer magyar nyert kisebb összeget. További részletek a videóban.
Naponta 600 kátyú keletkezik a budapesti utakon. Az aszfalt ugyanis nem bírja az állandó időjárás változást: a nagy hideg után pár nap tavasz jött, de aztán megint fagyni kezdett éjszaka. A Közútkezelő nem tud lépést tartani az úthibákkal. A szakemberek azt mondják, az autósoknak figyelniük kell, ha kátyúba hajtottak. Hiába a biztosítás, nem biztos, hogy kifizetik a kárt. További részletek a…
A jeges ártól félnek a Felső-Tisza mentén élők. A folyó felső szakaszán harmadfokú az árvízvédelmi készültség. A szakemberek folyamatosan figyelik a több helyen 40 centisre duzzadt jég zajlását. Ha ugyanis az feltorlódik, a jeges ár elöntheti a környező településeket. További részletek a videóban.
Forrnak az indulatok Pilisszántón. Az ELMŰ ugyanis transzformátorállomást építene a település határában, amit a falu egyik fele támogat, a másik viszont nem. A cég 65 millió forintot adna a településnek az építési területért, ami - sokak szerint - nagy lehetőség a falunak. Az ellenzők viszont azt mondják: a beruházás súlyos természeti károkat okozna a Pilisben. További részletek a videóban.
Pontosan lehet tudni, hogy kik a felelősek a vörös-iszap katasztrófáért – mondta az Egyenes beszédben a Földtudományi Intézet korábbi munkatársa. Fügedi Ubul szerint azoknak kellene ülniük a vádlottak padján, akik az építési engedélyt kiadták a 10-es kazetta beruházásához. Már annak idején is volt szakember, aki szerint nem szabadott volna a tározót megépíteni, de nem hallgattak rá – fogalmazott a…
Észak-Korea ballisztikus rakétát indított vasárnap a Japán(Keleti)-tenger irányában - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség katonai forrásra hivatkozva.
Halálra gázoltak egy kerékpárost szombat este a 11-es számú főúton Dunabogdány közelében, Visegrád külterületén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az esztéta szerint véget ért az a korszak, amelyben a világ irányítói egyetemes felelősséget vállaltak az emberiségért. Trump kulturális forradalmának a lényege, hogy csak azok számítanak, akikért közvetlenül felelnek a megválasztott képviselők. Ez kulturális forradalom is - állítja, és szerinte nincs szemben ezzel alternatív világnézet. Ki issza meg ennek a levét?
Nem sikerült újraéleszteni azt az embert, akit a házban lakók kimenekítettek egy kigyulladt családi házból a fővárosban vasárnapra virradóan - olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.
Ma este adják át Los Angelesben a Grammy-díjakat. Az amerikai zeneipar legrangosabb elismerésére a legtöbb, kilenc kategóriában Beyoncé esélyes, de nyolc jelölést kapott Rihanna, Drake és Kanye West is.
Gázrobbanás történt vasárnapra virradóra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér egyik családi házában, egy ember életveszélyesen, egy másik könnyebben megsérült - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.
Fegyveres hatalmi harc bontakozott ki a hírhedt mexikói Sinaloa drogkartellben, és a szétszakadáshoz vezetett az, hogy Mexikó kiadta az Egyesült Államoknak a bűnszövetkezet vezetőjét, a "Köpcös" néven ismert Joaquín Guzmán - közölte szombaton a mexikói védelmi miniszter.
A The New York Times egyik múlt heti cikkében részletes elemzést nyújt arról, hogyan irányítják szimpatizánsaikat az Iszlám Állam Szíriában tartózkodó tagjai kódolt kommunikációs csatornák segítségével más kontinenseken, de elsősorban nyugati országokban elkövetett terrorakciók végrehajtásában. A korábban magányos farkasoknak nevezett merénylők szinte az utolsó pillanatig kapcsolattartóik…
Megválasztja vasárnap Németország új államfőjét a Berlinben ülésező szövetségi közgyűlés (Bundesversammlung), az öt év után távozó Joachim Gauck utódja várhatóan Frank-Walter Steinmeier volt külügyminiszter lesz.
Szúrt sérüléshez riasztották Csepelen a rendőröket vasárnap virradóra, de a 48 éves férfi életét már nem tudták megmenteni a mentősök - olvasható a police.hu-n.
Egy 63 éves férfi szexuálisan inzultált egy kislányt egy budapesti buszon. Az utasok azonnal leszállásra kényszerítették, később a rendőrség elfogta a tettest.
Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásról szóló jelentésében vitatott szerződések közül a 2006-os választások előtt kötöttek a "legsúlyosabbak" - mondta Tarlós István főpolgármester vasárnap reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Népszavazást tartanak vasárnap Svájcban a harmadik generációs bevándorlók honosításának megkönnyítéséről, a társasági adórendszer átalakításáról és az úthálózat fejlesztését szolgáló pénzalap létrehozásáról.
Oroszország már megkezdte a párbeszédet az új amerikai elnök, Donald Trump kormányzatával, és a dialógus intenzitása erősödni fog, mihelyt létrejönnek Washingtonban a külpolitikai kérdésekkel foglalkozó kormányzati láncszemek - közölte vasárnap Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az NTV orosz televíziónak nyilatkozva.