2017. február 25. szombat

febr. 25
16:39
Házakat is veszélyeztetnek a tarlótüzek (Alternatív Energia)
Pest, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyében is égnek a tarlók, rétek.
febr. 25
16:39
Az ország több pontján égnek a rétek, lakóházak is veszélyben vannak (ATV)
Az ország több pontján, Pest, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyében is égnek a tarlók, rétek, Dabason és Tápiószecsőn lakóházak is veszélyben vannak - közölte az országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton az MTI-vel.
febr. 25
16:57
Elkábította, majd életveszélyesen megsebesítette élettársát egy nő (ATV)
Vádemelési javaslattal zárult annak a budapesti nőnek az ügye, aki 2016. január elején elkábított, majd egy késsel életveszélyesen megsebesített egy férfit.
febr. 25
17:33
Duterte elnök ellen tüntettek Manilában (ATV)
Néhány ezer baloldali és demokráciapárti aktivista emlékezett meg szombaton Manilában a Ferdinand Marcos volt Fülöp-szigeteki diktátor hatalmát megdöntő 1986-os lázadás évfordulójáról, hogy felhívják a figyelmet Rodrigo Duterte hatalmon lévő elnök szerintük diktatórikus törekvéseire, és tiltakozzanak brutális kábítószer-ellenes hadjárata ellen.
febr. 25
17:51
Labdarúgó NB I - Ötgólos paksi győzelem (Alternatív Energia)
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 5-0 (4-0).
febr. 25
17:53
Labdarúgó NB I - Döntetlent játszott a sereghajtóval a Vasas (Alternatív Energia)
Vasas FC-Gyirmót FC 1-1 (0-1).
febr. 25
17:55
Labdarúgó NB I - A DVTK ellen ért véget az MTK rossz sorozata (Alternatív Energia)
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 2-3 (2-1).
febr. 25
17:57
Labdarúgó NB I - Eppel góljával győzött a Honvéd (Alternatív Energia)
Budapest Honvéd-Debreceni SC 1-0 (0-0).
febr. 25
18:09
Labdarúgó NB I - Újpesti győzelem Sopronban (Alternatív Energia)
Swietelsky Haladás-Újpest FC 0-2 (0-1).
febr. 25
18:09
Megvan a megállapodás, elkezdődhet a római stadion építése (ATV)
Az olasz futball élcsapatai közé tartozó AS Roma megállapodott a városvezetéssel, így hamarosan elkezdődhet új stadionjának építése.
febr. 25
18:27
Maskarádé és egyéb bohóságok - Fotók (Alternatív Energia)
febr. 25
18:27
Felmentették Mubarak volt egyiptomi elnök egyik legfőbb tanácsadóját, Zakaríja Azmit (ATV)
Egy kairói bíróság felmentette a vádak alól Zakaríja Azmit, a hatalomból 2011-ben eltávolított Hoszni Mubarak elnök egyik legfőbb tanácsadóját - jelentette szombaton a MENA állami hírügynökség egy újratárgyalt korrupciós ügyről beszámolva.
febr. 25
18:29
Elnököt váltott a MÚOSZ (Alternatív Energia)
Hargitai Miklós lett a szervezet új vezetője.
febr. 25
18:45
Kitoloncoltak két tunéziai férfit Olaszországból, egyikük Anis Amri ismerőse (ATV)
Két tunéziai férfit toloncoltak ki Olaszországból szombaton, egyikük telefonszáma a berlini kamionos merénylő, Anis Amri mobilján volt rögzítve - közölte az olasz belügyminisztérium.
febr. 25
19:03
Legyőzte lengyel ellenfelét a Veszprém (Alternatív Energia)
Telekom Veszprém-Orlen Wisla Plock (lengyel) 31-25 (18-14).
febr. 25
19:21
A lakosok állították helyre a megrongált nyugat-ukrajnai lengyel emlékművet (ATV)
Helybeli ukrán lakosok önszántukból helyreállították a nyugat-ukrajnai, egykori Huta Penyatszka-i (Huta Pieniacka) lengyel emlékművet, amelyet ismeretlen vandálok januárban ledöntöttek és megbecstelenítettek - jelentette szombaton a PAP lengyel hírügynökség a Lemberg (Lviv) megyei kormányzóra, Oleh Szinyutkára hivatkozva.
febr. 25
19:39
Megnövekszik a felhőzet vasárnapra (Alternatív Energia)
Délután 5-10 fok valószínű.
febr. 25
19:39
Csak a szerencsén múlt a Homokszigeten rekedt pár élete (ATV)
Két napra a Homokszigeten rekedt egy pár, Göd mellett. Szerdán reggel még le volt fagyva a szigetbejáró, besétáltak rajta, de pár órával később már méteres víz borította azt. A telefonjuk lemerült, így nem tudtak segítséget hívni. Végül péntek reggel egy férfi vette észre őket - így menekültek meg. További részletek a videóban.
febr. 25
19:41
Babos a fináléban, nem lesz páros elődöntő (Alternatív Energia)
Safarova sérülése miatt párosban visszaléptek.
febr. 25
19:57
Itt a bűvös ötös (Alternatív Energia)
febr. 25
19:57
Orvosnőnek adta ki magát, puszta kézzel operált a férfi (ATV)
Orvosnőnek adta ki magát egy férfi Nógrád megyében, Szirákon. Úgy hívta magát, hogy "Rita doktornő". Nyáron költözött a helyi romák közé, a párjával. Volt, hogy puszta kézzel operált, vagy tűkkel szurkálta a betegeket. Pénzt nem kért tőlük. Úgy bukott le, hogy többen panaszkodni kezdtek az ellátásra. Kuruzslás miatt emeltek ellene vádat. Azt nem tudni miért adta ki magát orvosnak. További…
febr. 25
19:59
Járókelők közé hajtott gépkocsijával egy férfi, három embert megsebesítve (ATV)
Járókelők közé hajtott gépkocsijával szombat délután a németországi Heidelberg központjában egy férfi. Három ember megsérült, egyikük, egy 73 éves férfi kórházba szállítása után meghalt.
febr. 25
20:15
Videó: "Horror" futóversenyt rendeztek Budapesten (ATV)
10 méterrel a föld alatt rohantak, az egykori kőbánya területén rendeztek futóversenyt, Budapesten. Bárki nevezhetett, aki nem ijedt meg vissza a sötéttől, és az extrém körülményektől. További részletek a videóban.
febr. 25
20:33
Nem volt gól az FTC-Videoton rangadón (Alternatív Energia)
A két együttes 45. alkalommal találkozott.
febr. 25
21:27
Női kézilabda BL - Nagy fölénnyel nyert a Győr (Alternatív Energia)
Ezzel a sikerrel biztossá tették negyeddöntős szereplésüket.

2017. február 26. vasárnap

febr. 26
5:15
Így oltotta le a retró diszkópápa a sztárműsorvezetőt (ATV)
Az Esti Frizbi Hajdú Péterrel vasárnapi vendégei Gajdos Tamás, Klausmann Viktor, Dévényi Tibi bácsi és Kuki lesznek az ATV-n.
febr. 26
7:03
Almási Éva: Ez az én küldetésem és ez lett a mániám (ATV)
Amikor megkaptam a nemzet színésze címét, akkor határoztam el, hogy alapítványt hozok létre Psota Irén emlékének megőrzésére, azért, hogy a színészete ne tűnjön el - mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Almási Éva.
febr. 26
7:21
Teniszcsillag érkezett Magyarországra (ATV)
Igazi teniszcsillag érkezett Magyarországra, a Magyar Tenisz Napjára. Az egykori klasszis, Szeles Mónika egymás után osztogatta az aláírásokat a fiatal rajongóknak. De nézőként részt vesz Ladies Open női tenisz-tornán is, amit most először rendeznek meg itthon. További részletek a videóban.
febr. 26
7:23
Ezek voltak a hét legjobb Egyenes Beszéd interjúi (ATV)
Ezen a héten is számos sokat idézett beszélgetés született az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Összegyűjtöttük a legjobbakat.
febr. 26
8:15
Kíméletlenül pusztítanak a német tengeralattjárók (Alternatív Energia)
A német tengeri zárlat valóban kezd effektív, tényleges lenni
febr. 26
8:17
Orbán: Egy demokratikus szavazás jelentheti a megoldást (Alternatív Energia)
Ezzel kiköszörülhetjük a magyar demokrácián esett csorbát, és eldől a hazugságokra épülő kormányzás sorsa is.
febr. 26
8:19
Tömegbe hajtott egy teherautós (Alternatív Energia)
28-an megsérültek New Orleansban, terrorizmus gyanúja nem merült föl.
febr. 26
8:33
Szél Bernadett: Ez itt a kérdés (ATV)
Jóval nagyobb a tét az atomerőmű esetében, mint az olimpiai pályázatnál – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Szél Bernadett. Az LMP társelnöke szerint a kiadás legalább 4 ezer milliárd forint lenne, amivel több generáció sorsa dőlhet el.
febr. 26
8:35
Teherautóval hajtott tömegbe egy férfi New Orleansban (ATV)
Felvonulást néző tömegbe hajtott egy teherautót vezető férfi szombaton este New Orleansban, legalább 28 embert elgázolt. Feltehetően ittas volt a sofőr, és nem terrorista támadás történt.
febr. 26
8:37
Forrong a média: Trump nem bulizik együtt az újságírókkal (ATV)
Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, nem vesz részt a fehér házi tudósítók szokásos évi gálaestjén.
febr. 26
8:51
Tizenhét kilós drogfogás a fővárosban - Videó (Alternatív Energia)
Marihuánát, amfetaminszármazékot, hasist, LSD-bélyegeket és ecstasy tablettákat találtak a rendőrök.
febr. 26
8:51
Trump: olyan nagyszabású alkut szeretne, amire talán senki nem gondol (ATV)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu washingtoni találkozója új korszakot nyitott az amerikai–izraeli kapcsolatokban. Bár a konkrétumokra érthető módon még várni kell, a hangsúlyok azért körvonalazódni látszanak. Izrael számára a legfontosabb kihívás Irán, az Egyesült Államok pedig nem kizárólag a kétállami megoldást látja járható útnak a palesztinokkal való megegyezésre. Abban pedig mindkét fél…
febr. 26
8:53
Ma adják át az Oscar-díjakat, nézze meg, melyik magyar film esélyes (ATV)
Los Angelesben ma este - közép-európai idő szerint hétfő hajnalban - adják át az Oscar-díjakat. A legtöbb, 14 jelölése a Kaliforniai álom című musicalnek van, a rövidfilmek között Deák Kristóf Mindenki című alkotása is esélyes.
febr. 26
9:09
Trump tovább harcol a médiával (Alternatív Energia)
Nem megy el a Fehér Ház tudósítóinak hagyományos gálaestjére.
febr. 26
9:09
Nem találtak veszélyes anyagot a repülőtéren, ahol Kim Dzsong Namot megölték (ATV)
Nem találtak veszélyes anyagot a Kuala Lumpur-i repülőtéren, ahol február 13-án idegméreggel megölték Kim Dzsong Namot, az észak-koreai kommunista diktátor, Kim Dzsong Un féltestvérét - jelentette be vasárnap a malajziai rendőrség.
febr. 26
9:45
Nem akarták átengedni a határon Muhammad Ali fiát (ATV)
A 2016-ban elhunyt legendás bokszoló, Muhammad Ali azonos nevű fiát feltartóztatták a bevándorlási hivatal munkatársai a floridai Fort Lauderdale repülőterén, és csak hosszas kérdezősködés után engedték vissza szülőhazájába, az Egyesült Államokba.
febr. 26
9:47
"Vidékellenesek" - tüntettek a Momentum ellen Komáromban (ATV)
Tiltakoztak a Momentum Mozgalom politikája ellen Komáromban. A tiltakozók szerint a Momentum vezetői közt olyan is van, aki vidékellenes, a vidéki embereket lejáratja, ezért a szervezet szombati komáromi rendezvényén felirat felmutatásával és szórólapok osztásával tiltakoztak.
febr. 26
10:03
Lassan gondolkodni kell a gumicserén (Alternatív Energia)
Az autósok 20 százaléka nem az évszaknak megfelelő gumit használ.
febr. 26
10:03
Nukleáris fűtőanyag közös gyártásáról állapodott meg Irán és Oroszország (ATV)
Nukleáris fűtőanyag közös gyártásáról állapodott meg Oroszország és Irán - közölte szombaton az Iráni Atomenergia Szervezet.
febr. 26
10:21
Brutális: Kanyaró pusztít Romániában, 16-an meghaltak (ATV)
Már 16 halálos áldozata van Romániában annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed - közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.
febr. 26
10:57
Már tizenhat áldozata van a kanyarónak Romániában (Alternatív Energia)
A járvány elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed.
febr. 26
11:15
Nem ért egyet az iszlám terrorizmus kifejezéssel az új amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó (ATV)
Herbert McMaster altábornagy, Trump elnök új nemzetbiztonsági főtanácsadója nem ért egyet az "iszlám terrorizmus" kifejezés használatával - számolt be az Amerika Hangja rádió szombati tudósításában.
febr. 26
11:33
Történelmi: Latin-amerikai elnök a Demokrata Párt élén (ATV)
Első ízben választottak latin-amerikai származású elnököt Tom Perez személyében az Egyesült Államokban a Demokrata Párt élére.
febr. 26
12:09
Jobbik: Lázár János nem fenyegetheti a fővárost (Alternatív Energia)
"Mielőtt a fideszes haverok szemet vetnének az egyelőre gazdátlan százmilliókra", az egészségügyre költenék azt.
febr. 26
12:09
Kiosztották az Arany Málna-díjakat (ATV)
Négy-négy díjat nyert el Danish D'Souza Hillary's America: The Secret History of the Democratic Party és a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című szuperhős film az év legrosszabb filmjeinek járó Arany Málna-díjak közül.

Keresés