Az elmúlt évben a korábbihoz képest kétmilliárd forinttal több bevétele volt a jegyek-bérletek értékesítéséből a Budapesti Közlekedési Központnak. Pótdíjakból is többet szedett be, mint egy évvel korábban.
"Nincs mit magyarázni, önmagáért beszél az Andorra-Magyarország 1-0, ennél lejjebb nincs" – Hegyi Iván, szakíró az ATV, Egyenes Beszéd című műsorában mondta ezt.
Az Európai Bizottság menekültügyi döntése ellen, valamint az Iszlám Állam elleni fellépés megerősítése mellett szólalt fel napirend előtt a parlamentben a külügyi tárca vezetője. Az ellenzéki frakciók azonban továbbra sem támogatják a kormány politikáját.
Aktívan részt vesz a nyári, nagy kulturális fesztiválok szervezésében a Terrorelhárító Központ - írja a Magyar Nemzet. A TEK saját bevetési egységei is kivonulnak a Szigetre.
Jobbikos számlák miatt szálltak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a Mahir Cityposter Kft. székhelyére, de a párt szerződései nélkül távoztak – derül ki az érintett cég közleményéből.
Személytől függetlenül mindenkinek le kellene mondania a labdarúgó-válogatott Andorrán elszenvedett veresége után – jelentett ki Newsroom című műsorunkban Hegyi Iván.
Az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesség miatt megsemmisítette a bírák nemzetbiztonsági ellenőrzésére vonatkozó egyes rendelkezéseket kedden kihirdetett nyilvános határozatával.
Felhagy a pereskedéssel, és inkább fizet az állam Rácz Péternek, a Magyar Úttörőszövetség egykori elnökének, hogy őszre visszaszerezhesse a csillebérci tábort.
A magyar kormány zsarolásnak és európaiatlan magatartásnak tekinti, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani azon tagállamok ellen, amelyek nem hajlandóak végrehajtani az illegális bevándorlók kötelező betelepítéséről szóló kvótadöntést - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyű
Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány jövő évi adócsomagját, amelynek értelmében az internet, a hal és a sertésbelsőség áfakulcsa is 5 százalékra csökken 2018-ban.
Egy évben nem lehet háromnál több, nagy forgalomkorlátozással járó futóversenyt rendezni Budapesten - ezt tartalmazza a Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes által benyújtott rendeletmódosítás. A 2012-től hatályos rendelet hatot tesz lehetővé -olvasható a Magyar Nemzetben.
Erős, 6,3 fokozatú földrengés volt hétfő délután az Égei-tenger térségében. Eddig egy halálos áldozatról és legalább tizenkét sérültről érkezett jelentés, miközben a földmozgás Leszbosz szigetén pánikot és károkat is okozott. Megrázó képek érkeztek az összedőlt épületekről, a hatalmas károkról.
Az Állami Számvevőszék ellenőrzése szerint az MSZP 2013-as beszámolója nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek, 2014-ben pedig jogszerűen igénybe nem vehető, jogi személyektől származó nem pénzbeli hozzájárulást is elfogadott.