Magyarországon Balog Zoltán erőforrás-miniszter ért a legjobban a keresztényüldözéshez – így történhetett, hogy személyesen őt jelölte ki a kormány „keresztényüldöztetési szakhatóságnak”.
Ma délelőtt szavaz a parlament arról a törvénymódosításról, amely megakadályozná, hogy a pártok a kampányon kívül óriásplakátokat helyezzenek ki. A törvény elfogadásához a jelenlévő képviselők kétharmados többsége szükségeltetik. A Fidesz képviselői önmagukban nincsenek elegen.
Bevetési egységgel lesz jelen az idei Sziget Fesztiválon a Terrorelhárítási Központ, ugyanakkor a szervezők, épp úgy ahogy az elmúlt években, idén is számos biztonsági intézkedéssel készülnek. A biztonságpolitikai szakértő szerint ez azért nagyon fontos, mert egy esetleges terrortámadás alkalmával a bajbajutottaknak nem kellene hosszú perceket várn
A Magyar Idők arról ír, hogy Magyarország egyre népszerűbb turisztikai célpont, aminek a lap szerint egyik oka a külföldi turisták biztonság-keresése. A Napi.hu cikkéből kiderül: bár korábban egyszerűsítették az építési engedélyek kérését, most szigorítanak azon.
Bontás helyett a panelházak oldalirányú és felfelé bővítésével, nagy teraszokkal, zárt belső kertekkel rehabilitálják a csaknem ötvenéves József Attila-lakótelepet. A kerület építészeti tervpályázatának nyertese ezzel új irányt mutatott panelügyben - adta hírül a Világgazdaság.
Iskolákban alakítana ki lőteret a Klebelsberg Központ, amely levélben érdeklődik az intézményeknél, van-e erre alkalmas helyiségük – számolt be az RTL híradója.
Magyarország - Az önkormányzatoknak kell megoldania az általános iskolás gyermekek nyári napközijét a gyermekvédelmi törvény alapján, annak ellenére, hogy az intézmények üzemeltetéséről a Klik gondoskodik, valamint a pedagógusok is az intézményfenntartó alkalmazásában állnak.
Egy férfi azzal vádolja a miniszterelnök apját, hogy ellopták a találmányát, idősebb Orbán Győző szerint viszont őket verték át. Az üzleti vitából fordulatos ügy lett, aminek nem képes a végére érni a bíróság.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában személyesen fejezte ki szolidaritását Hiller István Császy Zsoltnak, akit a Sukoró-ügyben múlthéten jogerősen elítéltek.
- Az MSZP és a Demokratikus Koalíció végét jelenheti, ha rosszul szerepelnek a 2018-as választásokon. Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint ebből a szempontból sok múlhat a baloldai összefogáson.
A Demokratikus Koalíció politikusa, Oláh Lajos ma reggel rosszul lett, és mentőt kellett hozzá hívni, így nem tud részt venni a lex csicska szavazáson.
Egy nem túl drága módszerrel a kislakások árát 10 százalékkal lehet emelni, amellett, hogy ugyanez a trükk az albérleteket kiadóknak is hasznos lehet: egyszeri, 100-130 ezer forintos beruházással 15-16 ezer forinttal emelkedhet a havi bérleti díj és a lakás is kapósabb lesz.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes visszavonta a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ nyílt pályázati eljárás lefolytatása útján történő értékesítéséről szóló javaslatát.
Nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget szerdán a parlamentben az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosítás, vagyis az úgynevezett plakáttörvény.
Nem szavazta meg az országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely megakadályozta volna, hogy a pártok a kampányidőszakon kívül is óriásplakátokat helyezhessenek ki. A Fidesz képviselői önmagukban ismét kevésnek bizonyultak, az ellenzék pedig összezárt.
Vona Gábor miniszterelnök-jelöltje erről is beszélt a Hír TV Online-nak adott interjújában, de a közte és Orbán Viktor közötti gyakori szóváltásról is.
Nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget szerdán a parlamentben az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosítás, vagyis az úgynevezett plakáttörvény.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes visszavonta a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ nyílt pályázati eljárás lefolytatása útján történő értékesítéséről szóló javaslatát. Tarlós István főpolgármester a napirendi vita elején közölte, hogy az előterjesztő visszavonta a javaslatot.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a teljes ellenzék a korrupció pártjára állt azzal, hogy nem szavazta meg az átlatható párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos törvénymódosítást szerdán a parlamentben.
A kormány a leghatározottabban visszautasítja Martin Schulz nyilatkozatát, mivel a német szociáldemokraták kancellárjelöltje "megpróbálja belekeverni Magyarországot a német belpolitikai kampányba", egyértelműen "politikai haszonszerzésre próbálja felhasználni" Magyarországnak az övétől eltérő felfogását a migráció kérdéséről - mondta Kovács Zoltán