Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy a Magyarországon előző nap elfogadott civiltörvény összhangban van-e az Európai Unió belső piaci szabályaival és az alapjogi chartával - közölte a brüsszeli testület illetékes szóvivője szerdán.
Eddig nem lehetett tudni szinte semmi konkrétumot az Orbán Viktor által felvetett panelbontási programról, most viszont a mintavárosként funkcionáló Hódmezővásárhely költségvetési tervébe viszont megjelent egy tekintélye összeg.
Az igazságügyi tárcánál kikérték a kormány által lesorosügynöközött Transparency International szakvéleményét is az új büntetőeljárási kódex megalkotásakor. A Helsinki Bizottság tanulmányát pedig az ügyvédek kirendelésének újraszabályozásánál ítélték hasznosnak – derült ki ma az atv.hu kérdésére Trócsányi László sajtótájékoztatóján.
Magyarországon Balog Zoltán erőforrás-miniszter ért a legjobban a keresztényüldözéshez – így történhetett, hogy személyesen őt jelölte ki a kormány „keresztényüldöztetési szakhatóságnak”.
A kormány kivezeti a közmunkásokat, legalábbis ezzel fenyegetőzik Varga Mihály, aki nyilván sosem tapasztalta meg azt a nyomorúságot és kiszolgáltatottságot, amelyben ezek a szerencsétlenek vegetálnak.