Ezen a héten ér véget a közoktatásban a tanév, csütörtök az utolsó tanítási nap, a legtöbb általános iskolában ekkor tartják a ballagást. A nyári szünet 77 napos lesz.
Rendőrpisztolyokat akart szerezni, ezért támadott szeptemberben két járőrre, de az általa összeállított pokolgép hatásaitól megijedt - közölte védője útján a Teréz körúti robbantó a Magyar Hírlappal.
Rendőrpisztolyokat akart szerezni, ezért támadott szeptemberben két járőrre, de az általa összeállított pokolgép hatásaitól megijedt - közölte védője útján a Teréz körúti robbantó a Magyar Hírlappal.
„Az MSZP újra be fogja nyújtani a kampányfinanszírozással kapcsolatos törvényt” – jelentette be Molnár Gyula az Egyenes Beszédben. Az MSZP elnöke szerint a „Lex Csicska” jelenlegi formájában nem más, mint egy cicaharc arról, hogy ki szereti jobban Simicska Lajost. A politikus ugyanakkor hozzátette: a Jobbik továbbra sem tud elszámolni azzal, hogy v
Tudta, hogy Renner Péter forradalmárt, az ’56 utáni megtorlások egyik híres áldozatát, nem Szabó Miklós kisgazda politikus dobta fel a hatóságoknak, hanem egy szintén ellenálló jogászhallgató, aki hazafias alapon működött együtt az állambiztonsággal?
Elutasította a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének több javaslatát a kormány. Tállai András államtitkár szerint a társasági adókedvezményre vonatkozó felvetést nem fejtették ki eléggé, a tanári könyvcsomagra nincs pénz, az iparűzési adókedvezmény ügyében pedig nem változott a kormány álláspontja.
Eddig több ezren csatlakoztak az áruházi alkalmazottak helyzetének javítását célzó országos demonstrációs kezdeményezéshez, melynek részeként júliusban munkalassításra lehet számítani több Tesco-egységben - számolt be a Magyar Idők.
Több helyen változott és változik a fideszes választókerületi elnökök személye, így már nem a büntetőeljárás alá vont Mengyi Roland áll Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os körzetének élén – adta hírül a Magyar Idők.
Egészségpénztári tagsággal nemcsak a pénztártag jut minőségi, adóvisszatérítéssel támogatott egészségügyi szolgáltatásokhoz, hanem az egész család élvezheti a megtakarítás előnyeit.
Egy 1997-es törvény alapján civil szervezetek, alapítványok pályázat útján ingatlanok tulajdonjogához juthattak hozzá. A pályázatok sorsáról döntő albizottságnak az elnöke Halász János debreceni országgyűlési képviselő
A 2017/2018-as iskolai tanév szeptember elsején, pénteken kezdődik és 2018. június 15-én pénteken ér véget - olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendeletben.
Simicska Lajosról szólt az RTL klub Házon kívül című műsora, bár magát az érintettet nem sikerült megszólaltatni. Beszélt helyette azonban Fodor Gábor, egykori fideszes képviselő, aki vicces sztorikat adott elő a nagyvállalkozó múltjából.