Elfogadta a parlament a nyugdíjas-szövetkezetekről szóló törvényt, amelyet az utolsó pillanatokban is módosítottak, hogy vonzóbb legyen a nyugdíjasoknak, és ne lehessen őket teljesen kiszipolyozni.
Afrikai oroszlánok, bengáli tigrisek és fehér oroszlánok színvonalas produkciójával várja nézőit a Hungária Utazó Nagycirkusz július 3. és augusztus 20. között a 71-es számú főút mellett.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre azokat a szurkolókat, akik a helyszínen tekintették meg az andorrai mérkőzést, és bejelentette: ő fizeti a jegyüket.
Tervezet még nincs, de a szakma már gondolkodik a tanév meghosszabbításáról - jelentette ki a köznevelésért felelős helyettes államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.
DJ-pulttal felszerelt bicikli vezette a sort az 5. mutánsbringa-felvonuláson június 15-én, csütörtökön. A város utcáit ellepték a furcsábbnál furcsább járgányok, amelyek között egy hátrafelé tekerhető, BMX-kerékkel kormányozható bevásárlókocsi is helyet kapott.
Rendkívüli ülést hívnak össze nyáron a plakáttörvény miatt. Erre azért van szükség, mert Áder János szerint a jelenlegi formában értelmezhetetlen a törvény, ezért visszaküldte azt az Országgyűlés elé. A nyári ülés ellenére az MSZP, a Jobbik és az LMP is jelezte, ott lesznek az ülésen és újból nemmel szavaznak. További részletek a videóban.
A módosítások ellenére továbbra is aggályos a külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezetekre vonatkozó magyar szabályozás - közölte az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken közzétett véleményében.
Isten nyugosztalja Magyarország barátját, a nagy öreget, Helmut Kohlt - írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délután, a volt német kancellár halálhírére reagálva.
Keveslik az állami támogatást a fogyatékkal élő embereket segítő szervezetek. Czibere Károly, az EMMI államtitkára jelentette be, hogy 150 millió forintos keretre lehet majd pályázni. Az érintettek szerint ennél azért több pénzre lenne szükség. További részletek a videóban.
Minden alapot nélkülöznek a DK állításai arról, hogy még mindig hiányzik a fedezet a 3-as metró felújítására – mondta Newsroom című műsorunkban a főpolgármester.
Orral csapódott a földbe péntek délután egy Falke típusú motoros vitorlázógép. Úgy tudjuk: a gépen egy tapasztalt oktató és tanítványa ült, egyikük sem élte túl a zuhanást.
Lesodródott az útról egy személyautó a 45-ös főúton Kunszentmárton közelében, egy ember életét vesztette, az utat teljes szélességében lezárták - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken.
A tejesdoboz-akció körüli botrány miatt aggódnak Ackermann Dávid szülei, József és Jolán. Dávid volt az első, akinek arcképe felkerült a tejesdobozra a nyomtalanul eltűnt gyerekek közül.