2017. június 24. szombat

jún. 24
9:38
Horthy belovagolt a Fideszbe (Alternatív Energia)
Az első Fidesz-kormány még Széchenyiről nevezett el mindent, a mostani Wass Albertről, és lám, könnyen eljuthatunk Horthyig.
jún. 24
9:39
Feltöltőkártyás? – Már csak egy hete maradt (HírTV)
Akik elmulasztják az adategyeztetést, azoknak megszűnik a sim kártyájuk.
jún. 24
9:40
Tavaszi napfény (Alternatív Energia)
Időközben kezd összerázódni az a Merkelből és Macronból formálódó kettős, amely más képet adhat Európa egészének.
jún. 24
9:42
Görcsös erőlködés (Alternatív Energia)
A kultúráért való rajongás a 2002-es választási vereséggel véget ért.
jún. 24
9:44
A magyar beteg (Alternatív Energia)
Milyen is a magyar beteg? Hát erős, büszke és jobban teljesít, mint külföldi sorstársai.
jún. 24
9:45
Bírálatot kapott Orbán Horthy Miklós dicsérete miatt (HírTV)
Bírálta Orbán Viktort, Horthy Miklóssal kapcsolatos kijelentései miatt a Zsidó Világkongresszus vezetője.
jún. 24
9:46
No pasaran! (Alternatív Energia)
Lázár főminiszter rossz pszichológusnak bizonyult, amikor meghátrálni, a hvg.hu tudósítása szerint megijedni látta az ellenzéket.
jún. 24
9:47
Elfogták a kollégáit megmérgező ápolónőt (HírTV)
A 30 éves nő mérget kevert kollégái italába a Pécsi Klinikai Központ neurorehabilitációs osztályán.
jún. 24
9:48
Antiszemitizmus - balról, jobbról (Alternatív Energia)
Heller Ágnes néhány éve egyik előadásában taglalta ezt a jelenséget.
jún. 24
9:48
Megszólalt a CEU a tegnapi tárgyalások után (Infostart)
A CEU üdvözli Andrew Cuomo, New York állam kormányzójának közleményét, amely a magyar kormány képviselőjével folytatott tegnapi megbeszéléseket "eredményesnek" nevezte - tudatta a CEU.
jún. 24
9:50
Kidurrant lufi (Alternatív Energia)
avaly nyáron megértettem a fiatalabbak mámorát, hiszen ők ilyen „csodát” még nem élhettek át.
jún. 24
9:51
Kártyás a telefonod? Ha ezt nem teszed meg, letiltják a számodat (Ripost)
Az adategyeztetésre már csak egy hetük maradt azoknak, akiknek feltöltőkártyás a telefonjuk. Ne feledd a dátumot!
jún. 24
9:52
Eszement ötlet (Alternatív Energia)
Olvastam a minap arról, hogy le akarják bontani a felüljárókat, mert azok "csípik Orbán Viktor szemét."
jún. 24
9:54
Nobel-díj a porzsákban (Alternatív Energia)
Te még sokra viszed – jelenti ki anyám és dühösen betaszítja a porszívót a helyére, a spájzba, az alsó polc alá.
jún. 24
9:56
Orosz kalandok (I.) (Alternatív Energia)
Senki nem állt hozzám közelebb a tágabb családból, mint Csaba unokatestvérem, anyám bátyjának a fia.
jún. 24
9:57
Kukában is guberál az Echo Tv, hogy besározza Czeglédyt (Alternatív Energia)
Az ügyvéd, szocialista politikus cégénél a NAV már tartott házkutatást, ők is értetlenül állnak a botránykeltés előtt.
jún. 24
9:59
Domingo éjszakája – Mérgesek a pécsiek (Alternatív Energia)
Két ilyen programot egymásra szervezni, semmiképpen sem a legjobb döntés.
jún. 24
10:30
CEU - Orbánék küldöttje is leckét kapott New Yorkban (Alternatív Energia)
Altusz Kristóf aligha ezért utazott Amerikába.
jún. 24
10:32
Pokoli hőséggel riogatnak - 40 fok is lehet a jövő héten (Alternatív Energia)
Állítólag már látni a hőhullám végét.
jún. 24
10:33
Veszélyes kozmetikumok jelentek meg az interneten, semmiképp se vegyél (Ripost)
Megmutatjuk, hogy melyek azok a termékek, amikben ólom található. Ne rendelj ilyet, ha pedig már van, azonnal dobd ki!
jún. 24
10:34
Két nő meghalt egy balesetben – Elfogták a menekülő tettest (Alternatív Energia)
A tragédia a 62-es úton történt, Jánosmajor térségében.
jún. 24
10:36
Kampányfőnököt választott a DK (Alternatív Energia)
A háromnapos elnökségi ülésen.
jún. 24
10:39
Egy kínos hitel állhat Mészáros Lőrinc térnyerése mögött (HírTV)
Egy önkormányzati hitel megfizetésével vásárolhatta be magát a veszprémi kézilabdacsapatba a milliárdos üzleti köre.
jún. 24
10:42
Minden strand nyitva van, menjen hűsölni! (Infostart)
Jelentősen megnövekedett a forgalom a budapesti strandokon - mondta az InfoRádiónak Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója.
jún. 24
10:45
Molnár Csaba lett a DK kampányfőnöke (444.hu)
Ráfordulnak az ellenzéki együttműködésre.
jún. 24
10:51
Szijjártó minden eddiginél nagyobb óvatosságot kér (HírTV)
A külügyminiszter arra kéri a külföldre utazókat, hogy regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.
jún. 24
10:57
MSZP: Tarlósnak forgalomlassító demonstrációkkal kellett volna zsarolnia a kormányt (ATV)
Tarlós Istvánnak a kormánnyal szembeni érdekérvényesítő képességét kérte számon a forgalomból kivont 3-as metrószerelvények kapcsán az MSZP fővárosi frakcióvezetője az ATV A nap híre című műsorában.
jún. 24
11:00
Kiderült: elképesztő ütemben vedeli a sört a magyar, ha beköszönt a kánikula (Blikk)
Nőtt a sörfogyasztás az elmúlt meleg napokon, a sörgyárak teljes kapacitással működnek, és ha kitart a hőség, a tavalyinál több millió korsóval több sör fogyhat ebben a negyedévben - mondta el a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI-nek.
jún. 24
11:03
Ezért nem megy 100 forint alá a dinnye ára (Ripost)
A legtöbb piacon már a magyar sárgadinnyét árulják, míg görögből még főleg a külföldi kapható, ami drágább is. De pár nap, és abból is jön a magyar szezon! Az áruházláncok azt ígérik, hogy vasárnapig kifuttatják az összes importot a boltokból.
jún. 24
11:09
Hatalmas a torlódás Röszkénél (HírTV)
Az autósok kétórás várakozásra számíthatnak.
jún. 24
11:18
Komoly baj van a Gripenekkel: leállították a flottát! (Infostart)
Leállították a teljes Gripen vadászgép-flottát az előző napi meghibásodás miatt - számolt be a Magyar Nemzet.
jún. 24
11:18
Ha Balatonra menne, ne most induljon útnak - több kilométeres torlódás van baleset miatt (Blikk)
Baleset miatt forgalmi torlódás alakult ki az M1-M7 autópálya Balaton felé vezető oldalán.
jún. 24
11:27
Pécsen felkészültek a hőségre (HírTV)
A hőségriadó miatt megváltoztatta nyitva tartását az egyik pécsi strand.
jún. 24
11:36
Mégsem lesz sétagalopp a választás lebonyolítása (Infostart)
A külföldi választásokat ért kibertámadások miatt a Nemzeti Választási Irodának (NVI) fel kell készülnie hasonló veszélyekre - közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke a Népszavának adott interjújában.
jún. 24
11:36
A norvégoknak az ELTE a CEU? (Alternatív Energia)
Nehéz helyzetbe került mintegy hetven, Magyarországon végzett, oslói fiatal.
jún. 24
11:45
A CEU-ról tárgyalt a kormány New Yorkban (ATV)
Eredményesnek nevezte a Közép-Európai Egyetemről (CEU) a magyar kormány képviselőivel előző nap folytatott tárgyalást Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.
jún. 24
11:45
Ki kellett üríteni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégiumát, mert világháborús bombát találtak egy közeli építkezésen (444.hu)
Az Üllői utat 200 méteres, az Orczy utat és a Haller utcát pedig 50 méteres szakaszon lezárták a forgalom elől, a Nagyvárad téren nem áll meg a 3-as metró.
jún. 24
11:54
Pácban a hallgatók: leértékelték az ELTE mesterdiplomáját (Infostart)
Nehéz helyzetbe került mintegy 70, Magyarországon végzett, klinikai pszichológusnak készülő norvég fiatal, és egyelőre nem látszik, hogyan fog megoldódni kálváriájuk - számolt be a Magyar Nemzet.
jún. 24
12:09
Evakuálnak a Ludovika téren egy bomba miatt (Alternatív Energia)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusát is kiürítik - Nem áll meg a metró a Nagyvárad téren.
jún. 24
12:12
Káosz Budapesten: bombát találtak a Nagyvárad térnél - kiürítik az épületeket (Blikk)
Feltehetően egy 100 kilogrammos bombát találtak építkezés közben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri campusánál, az épületeket kiürítik - közölte a Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
jún. 24
12:15
Világháborús bombát találhattak Budapesten (ATV)
Feltehetően egy 100 kilogrammos bombát találtak építkezés közben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri campusánál, az épületeket kiürítik - közölte a Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
jún. 24
12:15
Tyúkólban rejtegette a drogból szerzett pénzt (HírTV)
Több mint 120 millió forint értékű marihuánát foglaltak le a tapolcai rendőrök.
jún. 24
12:27
CEU-tárgyalás: az amerikai fél elégedett (HírTV)
Eredményesnek értékelte közleményében a CEU-ról folytatott tárgyalást a magyar kormány képviselőivel New York állam kormányzója.
jún. 24
12:33
Mészáros Lőrinc cégének lepottyant egy 75 milliárdos vasútfejlesztés (444.hu)
Felcsúton sosincs nyári szünet.
jún. 24
12:33
Sokmilliót érő kincsre bukkant az erdőben egy szegedi gombász! (Ripost)
Megtalálta a Ripost azt a gombászt, aki rábukkant a napokban bemutatott háromezer éves arany lábvértre! Antal Józseffel most megfordult a világ, de megmaradt ugyanannak a szerény és jó kedélyű embernek, aki eddig volt. Most már tudja, hogy sok milliós értéket talált, mégsem bánta meg, hogy az értékes tárgyat átadta a szegedi múzeumnak.
jún. 24
12:39
DK: a párt alelnöke lett a kampányfőnök (HírTV)
A Gyurcsány-párt befejezte a tavaszi országjárást.
jún. 24
12:42
Rettegnek a tűzhaláltól - Több száz londoni lakásból kiköltöztek a lakók (Alternatív Energia)
Nem önként tették, a hatóságok rendelték el.
jún. 24
12:51
Döbbenetes fotók: Így pusztított az országot átszelő jégvihar (Ripost)
Ledarálta a tájat a vihar pénteken: volt, ahol diónyi nagyságú jég hullott az égből.
jún. 24
12:57
Félbudapestnyi ember hagyná el az országot (HírTV)
Az arrogáns, folyton belső ellenségeket kereső, valódi kontroll nélkül működő hatalmi rendszer megváltozása ugyanakkor többeket maradásra csábítana.
jún. 24
13:15
Evakuáltak a Ludovika téren egy bomba miatt (Alternatív Energia)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusát is kiürítették - Nem állt meg a metró a Nagyvárad téren.

Keresés