A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.
A toxikológus szerint meg kell tanulnunk együtt élni a kábítószerekkel, mert mindig lesznek olyanok, akik kipróbálják a drogokat, függővé válnak vagy meghalnak túladagolásban.
Hazafelé tartott a i Rendőr-főkapitányság két járőre, amikor a Népliget sarkánál észrevettek egy tántorgó férfit. Látták, hogy vér folyik le a karján, ezért megálltak és visszafordultak az autóval.
Az Országos Roma Önkormányzat szerda délután kiadott közleményében "határozottan visszautasítja" azokat a híreket, amik szerint csődöt jelentettek volna. "Eddig is rendezte a fennálló adósságait, és ezután is határidőre és rendszeresen eleget tesz tartozásai rendezésének" az ORÖ, írják. (MTI)
A Matolcsy Ádám vezette Magyar Stratégiai Zrt. vette meg a korábbi New Wave Media és Origo Media portfólió egyesítéséből tavasszal létrejött New Wave Media Group Zrt.-t, közölte a New Wave Media Group Zrt. az MTI-vel. Úgy tudjuk, az Origo.hu portál korábban is Matolcsy Ádám érdekkörébe tartozott.
A rendőrségi razziára és a lakókra hivatkozott a jegyző. A levél előbb jutott el a PestiSrácokhoz, mint az érintett Aurórához, ami a Pride egyik bázisa lett volna.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt az idős férfit, aki hasba szúrta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet egyik beteghordóját - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
Nyolc lakás vált használhatatlanná annak a tűznek a következtében, amely a VII. kerületi Péterfy Sándor utca és Hernád utca kereszteződésében álló társasház negyedik emeleti lakásában keletkezett szerdán - közölte a katasztrófavédelem és az erzsébetvárosi önkormányzat az MTI-vel.
Nem tízszereződött meg a vizes vb költsége – mondta az InfoRádiónak a sporteseményt szervező Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője ellenzéki véleményekre reagálva.
Tűz pusztít a Fertő tavi cölöpházak között Fertőrákoson. Eddig 11 nádfedeles ház égett le az alapokig – mesélte az atv.hu-nak a helyi kikötőmester és az oltásban segédkező önkéntes tűzoltó.
Napi léptékű aszályindexet (NLA) dolgoztak ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agrártudományi Kutatóközpontjának munkatársai: a mutatószám egy adott növénytípus tulajdonságait is figyelembe véve, ötfokozatú skálán határozza meg az adott növényi állomány aszálykitettségét.