Újabb gyanúsítottat - egy bodajki iskolaszövetkezetet vezető férfit - vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult eljárásban, az ügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
5-15 ezer forint új iskolatáskára, 10-20 ezer forint felszerelésre, és ha nincs ingyen a tankönyv, nagyjából plusz 10 ezer forint kiadással számolhat egy átlagos magyar család egy gyermek esetén a tanévkezdéskor – derült ki egy friss felméréséből. Az augusztusban kezdődő bevásárlás a havi kiadások 10-30 százalékát is elviheti.
Bár már több mint egy éve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei végzik a kéményellenőrzéseket az országban, sokuknak máig nincs meg ehhez a felszerelésük, azokat a szervezet csak most veszi meg – állítja a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.
Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - közölte a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten.
Lezárták a fővárosban a budai alsó rakpartot a Bertalan Lajos utcai lehajtótól a Szabadság híd utáni felhajtóig csütörtök reggel, miután két autó és egy motoros ütközött - közölte a rendőrség honlapján a i Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A biztosító társaságokhoz az augusztus 6-i viharkár miatt szerda délig 8 ezer kárbejelenés érkezett, a becsült kárérték megközelíti a 600 millió forintot, a leginkább érintett településről, Orosházáról több mint ezer kárt jeleztek a tulajdonos - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az első összesítést csütörtökön az MTI-vel.
Összegyűlt a szükséges számú képviselői aláírás az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásához - jelentette be az MSZP frakcióvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A DK alelnöke egy nappal korábban keményen nekiment az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, azt hangsúlyozva: Gyurcsány nélkül nincs baloldali választási együttműködés.
Jó érzés világsztárokkal forgatni, megtanulni, mennyire tisztelik a szakmájukat, a fegyelmet, az odaadást – mondta Koltai Lajos az Egyenes Beszédben Kárász Róbert kérdésére válaszolva. A rendező korábban említette, hogy 48 éves korában éppen Jodie Fosterrel forgatott egy filmet, amelynek a világhírű színésznő volt a rendezője.
Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - közölte a tárca parlamenti államtitkára.
Csengersima – Nem teketóriázott sokat a román férfi: a lopott autót nemes egyszerűséggel feltette az autója trélerére. Akár be is jöhetett volna a trükk, de a határon kiszúrták.
Snétberger Ferenc zenésszel közöl exkluzív interjút a Heti Válasz. Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijával pedig a Figyelő munkatársa beszélgetett.
Toronydaruerdő alatt már a lépcsőházak falait zsaluzzák a kivitelezők az új Puskás Ferenc Stadion építkezésén. A munkálatok szoros határidővel, ütemterv szerint zajlanak. Az új nemzeti arénának 2019 végéig kell elkészülnie, a beruházás nettó 142,85 milliárd forintból valósul meg számolt be a Magyar Idők.
A magyar miniszterelnök Európa-politikájáról közölt "Nehezen győzedelmeskedhet Orbán új Európáról alkotott víziója" címmel csütörtöki számában a Financial Times című brit üzleti lap.
Az irodalmi, művészeti hagyatékok felvásárlására szeretne egy alapot létrehozni a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Pröhle Gergely erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Távíjász bemutatót terveznek Egerbe, ami ugyan veszélyes és előre bosszantja a helyieket, de megtartják. Mert a fideszes országgyűlési képviselő, Nyitrai Zsolt nagyon szeretné ezt - írja a Népszava.