2019. december 13. péntek

dec. 13
10:57
Vörösiszapper: súlyosította az ítélőtábla a Győri Törvényszék ítéletét (ATV)
Súlyosította a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla pénteken az első fokon eljáró Győri Törvényszék bűnösséget megállapító ítéletét a vörösiszapperben.
dec. 13
11:09
Magyar tudósok eddig ismeretlen dolgot fedeztek fel az emberi agyról: teljesen új irányokat nyithat a gyógyításban (Blikk)
Eddig ismeretlen, alapvető fontosságú kapcsolatot fedeztek fel az idegsejtek és az agyi immunsejtek között a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kiváló Kutatóhelye tudósai – írta az MTI-nek küldött közleményében az MTA.
dec. 13
11:11
Luca napja csak úgy halmozza a babonákat (Blikk)
K evés babonásabb nap van december 13-nál, vagyis Luca napjánál. Szokások és hiedelmek tömkelege köthető hozzá; a néphagyomány szerint ekkor lepleződnek le a boszorkányok, de ez a nap a jóslásairól is híres, a Luca széke babona pedig közismert. De honnan is ered maga a népszokás?
dec. 13
11:13
Feketén működött a képviselő belvárosi szállodája Budapesten (Blikk)
Engedély nélküli apartmanhotelt működtet Becsó Zsolt fideszes képviselő cége a belvárosban – bukkant rá a 24.hu. A Nagymező utcai 16 szobás panzió semmilyen engedéllyel nem rendelkezik, a kerületi jegyző sem tudott létezéséről, noha minden kerületi szálláshelyet nála is be kell jelenteni.
dec. 13
11:15
Döntött a képviselő-testület: Ferencváros nem fizet a szabadságokért a volt polgármesternek (ATV)
Ferencváros képviselő-testülete elutasított Bácskai kifizetését. Baranyi vizsgálatot kezdeményez a szabadságolás ügyben.
dec. 13
11:18
Vörösiszapper: rátett még néhány börtönévet az ítélőtábla (Infostart)
A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla enyhének találta az első fokon eljáró Győri Törvényszék bűnösséget megállapító ítéletét.
dec. 13
11:27
Szijjártó: Megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása (ATV)
Magyar-orosz űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024-2025-ben a Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitrij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával pénteken Moszkvában.
dec. 13
11:36
Karácsony: A kulturális sokszínűség nem világnézeti ügy (Igényesférfi.hu)
Egy város kulturális életéhez hozzátartozik a néptánc is, meg a kortárs politikai színház is – jelentette ki a főpolgármester az Atv-ben.
dec. 13
11:45
Megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása (Blikk)
Moszkva – Magyar–orosz űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024-2025-ben a Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter az orosz külgazdasági és külügyminiszterrel.
dec. 13
11:45
Plakátba öltözött könyvek (Alternatív Energia)
Az ötletes könyvborítóiról ismert Helikon Zsebkönyvek már a 80. kötetnél járnak. A sorozat grafikusával, Szabó Leventével beszélgettünk.
dec. 13
11:57
Török Gábor: két ellenzéki lista lenne a nyerő stratégia 2022-ben (ATV)
Újabb elemzéssel jelentkezett Török Gábor elemző a törökgáborelemez című blogján, amelyet a hvg.hu szemlézett.
dec. 13
11:57
Szélsőséges helyzeteket okozhat az új tb-törvény a Magyar Orvosi Kamara szerint (444.hu)
Akik 3 hónapig nem fizetik be a járulékot, elesnek az ingyenes egészségügyi ellátástól. Az orvosok Ádert kérik, hogy ne írja alá.
dec. 13
12:09
Karácsony indoklás nélkül rúgta ki a Főtáv vezérigazgatóját (HírTV)
Elkezdte a politikai tisztogatást a baloldali fővárosi vezetés és a saját embereit ültetik be a különböző pozíciókba.
dec. 13
12:15
Hatóságnak álcázva próbálják ellopni az adatainkat (ATV)
A karácsony közeledtével 50 százalékkal emelkedett az adathalász próbálkozások száma, a kérdésben Ormós Zoltán internetjogász volt az ATV Start vendége.
dec. 13
12:15
Új pályázatot írnak ki a Szabad Tér Színház vezetésére (HírTV)
Új pályázatot írnak ki a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. vezetésére, erről döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester ezt azzal indokolta, hogy az új működési struktúra kialakítása miatt van erre szükség.
dec. 13
12:24
Megtették az első lépést a magyar űrhajós kiválasztása felé (Infostart)
A cél az, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson.
dec. 13
12:27
Kiakadt a DK, szerintük megalázza a kormány a pedagógusokat (ATV)
Arató Gergely, a Dk frakcióvezető-helyettese szerint a béremelés helyett ingyen túlmunkát biztosít a kormány, megalázva ezzel a pedagógusokat.
dec. 13
12:30
Fordulat a Szeviép ügyben, megszületett a másodfokú ítélet (Infostart)
A Szegedi Törvényszék másodfokon bizonyíték hiányában felmentette a Szeviép-ügy vádlottait, akik elsőfokon még több év börtön- illetve fogházbüntetést kaptak.
dec. 13
12:30
Engedély nélkül működtetett hotelt a fideszes Becsó Zsolt cége a Terézvárosban (SzMo)
A 24.hu információi szerint a terézvárosi társasház különböző ingatlanjaiból kialakított szállás már évek óta működik, de a kerületi jegyző 2019 decemberéig nem tudott róla.
dec. 13
12:39
Orbán: Magyarország klímabajnok, ezt Brüsszelben is elismerik (ATV)
Orbán Viktor közösségi oldalán számolt be az Európai Tanács ülésén történtekről.
dec. 13
12:45
Orbán Viktor gratulált Boris Johnsonnak, hogy érvényesítette népe akaratát, ami az Európai Unión kívül kívánja biztosítani a szuverenitását (444.hu)
Nagy érdeklődéssel és szimpátiával követte a britek küzdelmét
dec. 13
12:51
Szeviép-ügy: másodfokon felmentette a vádlottakat a bíróság (Alternatív Energia)
A törvényszék megszüntette a bűnügyi felügyeletet.
dec. 13
12:53
Erzsébetváros fideszes vezetése két marékkal szórta a pénzt az ügyvédi irodáknak, százmilliókat égethettek el (Alternatív Energia)
A 27, vagyonokért szerződtetett irodából csak egy végzett érdemi munkát az átvilágítás alapján.
dec. 13
12:55
Szijjártó: Kezdődik a magyar űrhajós kiválasztása (Alternatív Energia)
A külügyminiszter szerint a cél az, hogy 2024-2025-re a kutatóűrhajós elkezdhessen dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson.
dec. 13
12:57
Kedden újra összeül a parlament, így megkaphatják a bírák is a fizetésemelést (ATV)
Kedden még egyszer összeül a parlament, az Áder János által visszaküldött törvényt tárgyalják újra. Az Országgyűlés idei utolsó ülésén kijavíthatják a bírák és ügyészek januári fizetésemeléséről elrontott voksolást.
dec. 13
13:30
Ksh: Októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése (Igényesférfi.hu)
Októberben az épületek építése 18,8 százalékkal, az egyéb építményeké 22,3 százalékkal nőtt éves összevetésben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
dec. 13
13:39
Nem elég, hogy dolgozunk, még a parkolásért is fizetni kell szombaton (ATV)
Mivel december 14., szombat munkanap, a munkanapi parkolási díjak lesznek érvényben Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
dec. 13
13:51
Csak tűz esetén mehetnek be a hatóságok a Türk Tanács budapesti irodájába, aminek a működését a magyar állam fizeti (444.hu)
A magyar állam ingyen és bérmentve biztosítja az iroda épületét, közpénzből fizetik az iroda fenntartását, de teljes személyzetének bérét is.
dec. 13
13:57
“Zsófi több nyelvet beszélő, világot látott, ambiciózus fiatal nő” - Novák megvédte Rácz Zsófia kinevezését (ATV)
"Kit nevezzünk ki az ifjúságügyi posztra, ha nem egy ifjút?" - magyarázta Novák Katalin a Blikknek a 22 éves Rácz Zsófia ifjúságért felelős helyettes államtitkári kinevezését.
dec. 13
14:06
Orbán Viktor: ez egy drága dolog, a kérdés pedig az, hogy ki fizeti a számlát (Infostart)
A miniszterelnök szerint Magyarország jelentősen csökkentette a szén-dioxid kibocsátását 1990 óta. Orbán Viktor az uniós csúcsot követően a Facebook-oldalára feltöltött videójában azt mondta: olyan szabályokat hozhatnak be, amelyek nem eredményezik az üzemanyag vagy az élelmiszerárak növekedését.
dec. 13
14:09
Újabb szállítmány érkezett: itt lehet kapni Erős Pistás szaloncukrot (Pénzcentrum)
Pillanatok alatt elkapkodták a boltokból, de péntektől újra kapható a karácsonyi szezon slágertermékévé vált szaloncukor Erős Pistával. Mivel az eredeti mennyiség napok alatt elfogyott a boltokból, a cég újabb tételt készíttetett...
dec. 13
14:18
Kettőskeresztet állított a Mi Hazánk a Nyugati téren (Igényesférfi.hu)
Bár a kerület momentumos polgármestere, Soproni Tamás „betiltotta” a tervezett akciót, a Mi Hazánk ennek ellenére felállította a keresztet.
dec. 13
14:18
Már táncolni is tud Zente - újabb tüneményes videóval jelentkezett a kisfiú anyukája (SzMo)
A kis Zente állapota egyre jobb, erősödnek a karjai és a lábai is. A videón pedig az is hallható, ahogy először kimondja azt, hogy apa.
dec. 13
14:21
Orbán különös vallomása: Nem győztünk (ATV)
"Nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre" – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács csütörtöki ülése után közzétett videoüzenetében, számolt be a 24.hu.
dec. 13
14:24
Fegyveres iskolások raboltak Budán (Infostart)
Kő-papír-ollóval döntötték el, kinél legyen a fegyver. Először két fiút fogtak el a rendőrök, de kiderült, vannak társaik. A 14-15-16 éves fiúk rendezett családi körülmények között élnek.
dec. 13
14:30
Orbán: nem győztünk, de Magyarország klíma-bajnok (Alternatív Energia)
A miniszterelnök elégedett a klíma-csúccsal: jöhetnek a brüsszeli milliárdok és az atomerőmű-építés.
dec. 13
14:32
Nem fogadják el a kormány válaszát, a nagyköveti tanács elé viszik Kovács tweetjeinek ügyét (Alternatív Energia)
A kormányszóvivő válaszul nyilvánosságra hozta a levelet, melyet Gulyás Gergely írt alá.
dec. 13
14:34
Karácsonyig tart a pofátlan sofőröket kiszűrő rendőrségi akció (Alternatív Energia)
A szabálytalankodó, agresszív sofőröket december 23-ig civil autókból figyeli és bünteti a rendőrség.
dec. 13
15:09
Finn miniszter a Twitteren: Nem kielégítő Gulyás magyarázó levele (ATV)
Nem kielégítő, hiányos Gulyás Gergely levele, és főképp nem is szól Kovács Zoltán twitterezéséről - Tytti Tuppurainen finn EU-miniszter a Twitteren értékelte Gulyás Gergely miniszter magyarázó levelét. A magyar kancelláriaminiszter szerint viszont “nyugtalanító és sokkoló”, hogy néhány tagállamnak fogalma sincs az egész eljárásról, ami ellenünk fol
dec. 13
15:24
Emelkedhet a bírók és ügyészek fizetése (Igényesférfi.hu)
Áder János csütörtökön küldte vissza a jogszabályt az Országgyűlésnek.
dec. 13
15:33
Cáfolja a sajtóhíreket az Emmi: Nincs egészségügyi vészhelyzet (ATV)
"Nincs egészségügyi vészhelyzet, nincs járványügyi zárlat a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény Aranyág Otthonában" - írja közleményben az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
dec. 13
15:39
Valakinek több ezer, valakinek csak pár száz forinttal fog nőni a nyugdíja. Ön egyetért az egységes emeléssel? (ATV)
Jövőre 2,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Lesznek, akik tízezrekkel, mások csak néhány száz forinttal kapnak többet. Ön egyetért az egységes emeléssel?
dec. 13
15:39
Durva pénzosztás indul holnap: 5 milliárd ütheti bármelyik magyar markát (Pénzcentrum)
Legutóbb a nyári időszak hozott szerencsét az Ötös- és Hatoslottó játékosainak, a téli szünet közeledte pedig jó ómen lehet az újabb főnyereményre. Az elmúlt esztendőket vizsgálva kiderül, hogy az év ezen szakaszában is találkozhatunk...
dec. 13
15:42
Átadták a légierő első új helikoptereit (Igényesférfi.hu)
2021-ig húsz Airbus helikopter áll hadrendbe.
dec. 13
16:00
Megelégelték az iskolai horrorkaját a szentesi szülők (Infostart)
Nem hiába fogtak tiltakozásba, menüt vált a konyha.
dec. 13
16:03
A Fidesz keményen visszavágott a DK-nak: Átlagosan évi 52 ezer forinttal nőnek a nyugdíjak (ATV)
"Gyurcsányék beszélnek nyugdíjról?" - reagált a Fidesz Gréczy Zsolt nyilatkozatára.
dec. 13
16:12
Német harci helikopterek jelentek meg Szolnokon (Infostart)
A német Airbus Helicopters vállalat által gyártott, H145M típusú, könnyű, több célú légi járművekből 2021 nyaráig összesen 20 darabot állítanak hadrendbe Magyarországon.
dec. 13
16:12
Egymilliót adományoztak a SZIN látogatói jótékony célra (SzMo)
A Szegedi Gyermekkórházat támogatták idén a fesztiválozók.
dec. 13
16:42
Pál apostolt idézve üzent Kásler a pedagógusoknak (Alternatív Energia)
A miniszter szerint egy jó pedagógus nemcsak tanár, hanem példakép, barát és pszichológus is.
dec. 13
16:44
Nem kell a pénzügyminisztériumnak, átadják Palkovicséknak a foglalkoztatást és a munkaügyet (Alternatív Energia)
Egyre csak hízik az Információs és Technológiai Minisztérium

Keresés