Ma Magyarországon a foglalkoztatottak 3,5 százaléka dolgozik "ügyfélszolgálatosként", de hiába a jelentős arány, mélységében eddig kevés kutatást végeztek a szakmához kapcsolódóan. Most azonban egy reprezentatív felmérés keretein...
Rendkívüli kongresszust tart a párt újabb számvevőszéki büntetése miatt a Jobbik - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Sneider Tamás elnök.
Elutasította az Ahmed H. által a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen személyiségi jogi jogsértés miatt benyújtott keresetet a Fővárosi Törvényszék pénteki elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A hétvégén, különösen vasárnap számíthatunk arra, hogy jelentősebb mennyiségű szaharai eredetű por érkezzen hazánk fölé, és mosódjon ki a várható esővel együtt - összekoszolva ezzel az autók karosszériáját, ablakokat, illetve...
A Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) tulajdonos összes önkormányzat (21 település) aláírta azt a szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, amely alapján ingyenesen átadnak az államnak közel 35 százaléknyi részvénycsomagot az 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségük elengedéséért - közölte Balassa Balázs, az üdülőrégió önkormányz
Szerda estig már 16 ezren adták le a szavazataikat a főpolgármesterjelölti választás első fordulójában. Karácsony Gergely a Párbeszéd jelöltje az ATV Start műsorában elmondta, hogy csütörtök estére 22 ezernél tartott a szavazatok száma, és reméli, hogy elérik vasárnapig a 30 ezres részvételt. Büszke arra, hogy az első ilyen előválasztáson ő is rész
Szomorú hírt tettek közzé a legnagyobb közösségi oldalon. Néhány nappal ezelőtt lelőtték Dórit, a jeladóval ellátott vadludat. A sors szomorú fintora, hogy párját, Sanyit is lelőtték.
Katar labdarúgó-válogatottja története során először nyerte meg az Ázsia Kupát: az Egyesült Arab Emírségekben rendezett torna pénteki fináléjában a japánokat múlta felül 3-1-re.
Az Európai Bizottsághoz fordult a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) a munka törvénykönyvének a túlmunka szabályait érintő módosításai miatt, mert azok a szakszervezet álláspontja szerint sérthetik a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló uniós irányelv rendelkezéseit - közölte a munkavállalói érdekképviselet pénteken az MTI-vel.
Péntek délután elterjedt a médiában, hogy a Jobbik legfelső vezetése a párt megszűnésének lehetőségével is foglalkozik az ellenzéki párttal szembeni legújabb ÁSZ-bírság után. Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: szerinte minden túlz
11 európai uniós tagállamba, köztük Magyarországra is jutott azoknak a beteg marháknak a húsából, amelyeket egy lengyelországi vágóhídon vágtak le. Itthon azonban a hús szerencsére nem került az üzletek polcaira, mert idejében értesítették a NÉBIH-et. Az Európai Bizottság mindenesetre ellenőröket küld Lengyelországba.
Dolgoznak a munkagépek a Dózsa György út és Váci út sarkánál, ráadásul nem csak a mélyben a hármas metróban, hanem a felszínen is. Bontják a Fővárosi Vízművek ikonikussá vált épületét. A helyén egy új irodaházat húznak fel.
A 2021/22-es bajnoki szezon végéig stratégiai marketing együttműködési megállapodást írt alá a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).