Előzni tilos tábla, de szaggatott vonal a sávok között – mindkettő frissen került ki az átalakuló M2 egyik szakaszára, amely az ország legveszélyesebb útjainak egyike.
2016-ban 545 milliárd forintot költöttek a magyarok gyógyszerekre, egy másik kimutatás pedig arról számol be, hogy a televíziókban egy év alatt 7000 órányi reklámot sugároztak vény nélküli gyógyszerekről.
Feltétlenül indokolt a tulajdonosok mielőbbi bevonása az állami cégek jövő évi bértárgyalásaiba - véli a VDSZSZ Szolidaritás elnöke, Halasi Zoltán, aki szerint a legutóbbi 5 százalékos béremelést a versenyszféra meghaladta.
A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program során olyan szerződéseket kell kötni, amelyek egyszerre szolgálják az ország gazdasági és katonai érdekeit - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Németh Szilárd.
Olyanokat, amikkel az oroszok rakétáit nem lehet lelőni. Az más kérdés, hogy milyen konfliktusban lehet szükségünk kizárólag repülők ellen bevethető rakétákra, ha amúgy egy olyan katonai szövetség, a NATO tagjai vagyunk, amely garantálni tudja a légi fölényt.
Komoly bizonytalanságot okoz a nők béregyenlőtlensége és a munkaerőpiacon meglévő kisebb részvételi arányuk, melyek nagyobb hatással is lehetnek a gyermekvállalási kedvre, mint a most bejelentett kormányzati intézkedések.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/7. heti nyerőszámait. Nem volt telitalálat, mutatjuk a számokat és a további nyereményeket is! A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1, 5, 8, 9, 25, 26...
A következő fél év politikai és kormányzati menetrendjét ismertette Orbán Viktor kormányfő Balatonalmádiban, a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésén szerda este.
Az eddigi szakképzési politika totális kudarc, derül ki a kormány legújabb szakképzési stratégiájából. Jó, persze erről szerintük azért a szülők, és "a siker kritériumának a továbbtanulást tartó tanárok is tehetnek".
Júliustól már igényelhető a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye. A legalább három gyerekes családok két és fél millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak. Az egyik Gépjárműkereskedő Szövetség azt mondta Híradónknak: eddig, egy sok gyereket nevelő család nem tehette meg, hogy ilyen autót vásároljon. Így, a szakemberek szerint átalakul
A Déli pályaudvaron a jelenlegi vizuális utastájékoztató rendszer kiegészült három nagy méretű, ipari üzemre alkalmas, vandálbiztos LCD-monitorral. A megújuló technika alkalmazásával megbízhatóbb és pontosabb információk jutnak el a vasutat használókhoz - közölte a MÁV.
A hazai virágüzletek forgalma megduplázódik Valentin-napkor, de még az azt követő pár napban is erős. Az utóbbi években február 14-én – az ilyenkor még külföldről behozott – vörös rózsa mellett egyre több fogyott a piros, pink és bordó színűből, illetve divatba jött a nárcisz és a jácint – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában bejelentette: két fontos dokumentum kerül idén az Országgyűlés elé.
Kiderült, milyen témákról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-frakció szokásos szezon eleji, kihelyezett, zárt frakcióülésén Balatonalmádiban.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,9 százalékkal nőtt 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
De hogy mit, azt a Magyar Nemzet már elfelejtette megkérdezni a honvédelmi államtitkártól. Pedig ezek azok a szabályok, amelyek alapján a kormány szabadságjogokat vonhat meg a polgároktól.
Mi a Magyar Tudományos Akadémia dolga? Mire való a tudomány? Üzlet-e a tudomány? Mi lesz egy ilyen kis országban az alapkutatásokkal? Érdemes-e átalakítani a tudományos élet szerkezetét? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják a közéleti személyiségeket. Áttekintésünk a legutóbbi negyedszázad elképzeléseit tükrözi.
2018 után idén újra kétszámjegyű béremelés lesz a DUNAFERR vas- és acélkohászati vállalatcsoportnál. A szakszervezetekkel szerdán aláírt bérfejlesztési megállapodásnak megfelelően a dolgozók bére idén átlagosan 13 %-kal emelkedik.
A volt jobbikos Lenhardt Balázs izraeli zászlót égetett, és „úgynevezett holokausztáldozatokról” is beszélt, most a polgári lap szerzője - miközben a Fidesz nem győzi gyalázni Karácsony Gergelyt, amiért nem határolódik el a Jobbiktól.
Átszervezi a falugazdász hálózatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - közölte Darabos Tamás a kamara főigazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Nem félnek Orbán Viktorék a hétfőtől, a parlamenti üléstől, a kormányoldalon úgy látják: inkább az ellenzék kerülhet az ülésteremben "slamasztikába" a 7 pontos családügyi akcióterv miatt. A centrális erőtéren túl már a baloldali teret is kitölthetik, a diákok tervbe vett két hetes külföldi nyelvtanulása is ezt célozza.
Hétfőn megszűnik a trolibusz-végállomás a budapesti Arany János utcai metróállomásnál lévő, felújítás előtt álló Podmaniczky téren, a járművekre a Bajcsy-Zsilinszky úton lehet felszállni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.