„Felvetettem, hogy én a gázai konfliktusról akarok kérdezni, mindenki egyetértett. Vona Gábor szólt csak bele. Azt, hogy az a kettős állampolgáros követelés legyen benne mindenképp a felszólalásomban” – mondja a Jobbik frakcióvezetője.
Könnyen lehet, hogy örökre a rácsok mögé kerül az ámokfutó szökevény, Sz. Károly (35), aki menekülése 35 perce alatt nyolc különböző bűncselekményt követett el:
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága meghívta Polt Péter (63) legfőbb ügyészt, hogy számoljon el az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) által vizsgált ügyekről, amelyekben az ügyészség megszüntette a nyomozást.
Dr. Inge Gräβle, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottság elnöke meghívta a legfőbb ügyészt, Dr. Polt Pétert az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottság márciusi ülésére.
Csak három országban alacsonyabb a minimálbér, mint Magyarországon – derült ki az Eurostat adataiból. Magyarország hátulról a negyedik az európai országok között havi bruttó 149 ezer forinttal.
Hosszú évekig tartó véres harcok árán szinte teljesen felszámolták az Iszlám Államot, amely területeinek elvesztése után veszélyesebbé vált, mint valaha.
Több pilisi településen aggódnak a lakók az M0-ás nyugati szakasza helyett tervezett utak megépítése miatt. A tervek alapján a nyugati szakaszon az M100-as és a 10-es utat kiváltó M10-es út valósulna meg. Tinnyén és Piliscsabán is attól tartanak, hogy így rájuk zúdul majd a forgalom.
Tizenötször annyi a kóbor kutya, mint amennyi a gyepmesteri telepeken elfér - derül ki a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének friss tanulmányából. Mészáros Gabriella a szervezet elnöke átfogó, államilag támogatott ivartalanítási programot sürget.
A szakszervezeti elnök arról beszélt az ATV-ben, jóval több orvosra és ápolóra lenne szükség, miután ma még két ápoló sem jut egy orvosra, pedig négy-ötre is szükség lenne.
A képviselők elé kerülő javaslat az önkormányzat költségvetési bevételét 266 milliárd 39 millió 233 ezer forintban, míg a kiadásait 380 milliárd 58 millió 282 ezer forintban állapítja meg. A 114 milliárdos hiányt az előző évek maradványából, hitelből és értékpapírokból finanszíroznák.
Megszerezte 13. világbajnoki címét a Majthényi Szabolcs és Domokos András duó az új-zélandi Nelsonban zajló vitorlázó repülőhollandi-világbajnokságon szerdán - írta a Spartacus Vitorlás Egylet honlapja.
A legrasszistább és legradikálisabb pártnak tartják továbbra is a Jobbikot a magyarok – derült ki a Nézőpont Magyar Nemzet számára készített reprezentatív közvélemény-kutatásából.
A baloldali pártokhoz való közeledés ellenére látható, hogy továbbra is a legantiszemitább, legrasszistább és legradikálisabb politikai pártnak tartják a Jobbikot a magyar emberek – derült ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. Nemhogy a néppártosodás nem sikerül a Jobbiknak, de egyre többen gondolják, hogy a
Zamárdiban kedden terepszemlét tartottak a Red Bull Air Race szervezői, miután a múlt héten Fonyód és Zamárdi vezetőivel is tárgyaltak a műrepülőverseny befogadásáról – erősítette meg az MTI információit Zamárdi polgármestere.
Tavaly a választások, a Stop Soros törvénycsomag és a Sargentini-jelentés miatt foglalkozott leginkább Magyarországgal a külföldi sajtó - mondta Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Tavaly főképpen a választások, a Stop Soros és a Sargentini-jelentés miatt írtak leginkább Magyarországról a külföldi sajtóban – közölte szerdán a Médianéző igazgatója.
A kormányfő által bejelentetett hét ponttal nem zárult le a családok megsegítése - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.