Magyarország ellen nyolc éve folyik dezinformációs kampány, egy olyan narratíva épült, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy a hagyományos médiából Magyarországról tájékozódni kívánók teljesen más képet kapjanak az országról, mint ami a valóság - jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten.
Joseph Daul szerint Jean-Claude Juncker igaz kereszténydemokrata, „küzdött az európai egységért, szolidaritásért és virágzásért, amely az egész EU-nak, benne Magyarországnak is nagy hasznára vált”.
Jogerősen két évről egy évre enyhítette kedden a Pécsi Ítélőtábla egy volt szigetvári önkormányzati képviselő börtönbüntetését, aki a baranyai város volt polgármesterének kérése szerint szavazott - derül ki a táblabíróság keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Áder János köztársasági elnök szerdán hivatalos látogatásra Ausztriába utazik az osztrák államfő meghívására - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal kedden az MTI-t.
Tilos lesz a magáncélú internetezés a munkahelyeken – az új uniós adatvédelmi rend miatt változnak a szabályok. Ennek értelmében a jövőben a munkáltatótól függ majd, hogy engedi-e közösségi oldalak látogatását, vagy magánügyek intézését céges eszközökön. A munkaadó nem csak előírhatja a korlátozást, de ellenőrizheti is annak betartását.
Szinte Monty Python-szerű abszurd a magyar kormányzat újabb tájékoztató kampánya, az abban szereplő állításoknak nincs semmi közük a valósághoz, az igazsághoz - jelentette ki az Európai Bizottság első alelnöke kedden Brüsszelben.
Két év négy hónap szabadságvesztésre, valamint korábbi felfüggesztett másfél éves büntetésének letöltésére kötelezte a bíróság azt a férfit, aki tavaly tavasszal egy riasztópisztollyal többször rálőtt egy parkoló őrre Pécsen. A férfi egy boltba ment be, és azért lett ideges, mert a parkolójegy nélküli autóját a parkoló őrök meg akarták büntetni. Ki
A német állam biztonságáért felelős alkotmányvédelmi hivatal novemberben leváltott elnöke tegnap este első alkalommal lépett a nyilvánosság elé és fejtette ki politikai véleményét. Hans-Georg Maassen beláthatatlan következményekkel járó ballépésnek nevezte a határok megnyitását 2015-ben, kényszer-nyugdíjazását pedig kiváltképpen a baloldali média m
„Tudják, a politika, az politika, időnként becsomagolják az igazságot vagy rosszabbként tüntetik fel, azonban ez már teljesen más univerzumba tartozik" – mondta.
„Felvetettem, hogy én a gázai konfliktusról akarok kérdezni, mindenki egyetértett. Vona Gábor szólt csak bele. Azt, hogy az a kettős állampolgáros követelés legyen benne mindenképp a felszólalásomban” – mondja a Jobbik frakcióvezetője.
Könnyen lehet, hogy örökre a rácsok mögé kerül az ámokfutó szökevény, Sz. Károly (35), aki menekülése 35 perce alatt nyolc különböző bűncselekményt követett el:
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága meghívta Polt Péter (63) legfőbb ügyészt, hogy számoljon el az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) által vizsgált ügyekről, amelyekben az ügyészség megszüntette a nyomozást.
Dr. Inge Gräβle, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottság elnöke meghívta a legfőbb ügyészt, Dr. Polt Pétert az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottság márciusi ülésére.
Csak három országban alacsonyabb a minimálbér, mint Magyarországon – derült ki az Eurostat adataiból. Magyarország hátulról a negyedik az európai országok között havi bruttó 149 ezer forinttal.
Hosszú évekig tartó véres harcok árán szinte teljesen felszámolták az Iszlám Államot, amely területeinek elvesztése után veszélyesebbé vált, mint valaha.
Több pilisi településen aggódnak a lakók az M0-ás nyugati szakasza helyett tervezett utak megépítése miatt. A tervek alapján a nyugati szakaszon az M100-as és a 10-es utat kiváltó M10-es út valósulna meg. Tinnyén és Piliscsabán is attól tartanak, hogy így rájuk zúdul majd a forgalom.
Tizenötször annyi a kóbor kutya, mint amennyi a gyepmesteri telepeken elfér - derül ki a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének friss tanulmányából. Mészáros Gabriella a szervezet elnöke átfogó, államilag támogatott ivartalanítási programot sürget.