2020. december 15. kedd

dec. 15
17:06
Fidelitas: a főpolgármester valljon színt a meghiúsult busztender ügyében! (Demokrata)
A Fidelitas követeli, hogy Karácsony Gergely főpolgármester ne nézze hülyének a fővárosiakat.
dec. 15
17:12
Ellennyilatkozattal készül az EP négy frakciója a jogállamisági értelmezés miatt (Infostart)
A múlt heti EU-csúcs jogállamisági jogszabály-értelmezésének a megkérdőjelezésére készül az Európai Parlament, amelynek plenáris ülése szerdán jó eséllyel megszavazza majd az erre vonatkozó négypárti – köztük európai néppárti – nyilatkozatot.
dec. 15
17:12
Ezért nem szavazta meg a Mi Hazánk az Alaptörvény-módosítást (ATV)
Nem szavazta meg a Mi Hazánk az Alaptörvény-módosítását, mert az törvényesíteni akarja a korrupciót.
dec. 15
17:18
Szlávik: akik átestek a koronavíruson, biztonsággal meglátogathatják ismerőseiket (SzMo)
Az infektológus szerint koronavírusteszttel nem lehet biztosítani a karácsonyi összejövetelek biztonságát.
dec. 15
17:18
Szijjártó Péter: a beruházások most aranyat érnek (Demokrata)
„A legfontosabb gazdaságpolitikai feladat, hogy a kormány megvédje az emberek munkahelyeit, és az esetlegesen elvesző munkahelyek helyére újakat hozzanak létre”.
dec. 15
17:20
Csodával határos módon mentették meg egy koronavírusos kismama és gyermeke életét a kecskeméti orvosok (SzMo)
Balás Barbara nyolc napot volt lélegeztetőgépen, voltak olyan időszakok, amikor az egészségügyi dolgozók minimális esélyt adtak annak, hogy felépüljön.
dec. 15
17:22
Elfogadták az alaptörvény kilencedik módosítását (SzMo)
Az alaptörvényben ezentúl szerepel: az anya nő, az apa férfi. Védik a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, valamint biztosítják a Magyarország alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelésben való részesülését.
dec. 15
17:24
Megszavazta a választási törvény módosítását a parlament (SzMo)
Az eddigi 27 helyett 71 egyéni jelöltre lesz szükség - legalább 14 megyében és a fővárosban - országos lista állításához már a következő parlamenti választáson.
dec. 15
17:26
Eltűnhet a dió Magyarországról, veszélyben vannak a termések (SzMo)
A csonthéjas gyümölcs egyre nagyobb arányban esik a károsítók áldozatául. A klímaváltozás miatt a helyzet egyre elkeserítőbb.
dec. 15
17:30
Deutsch Tamás bocsánatot kért kijelentései miatt az Európai Néppárt tagjaitól (Demokrata)
Levélben kért bocsánatot a frakciót és vezetőjét bíráló kijelentéseiért.
dec. 15
17:36
Szintet lépett a Ráckevei Duna-ág súlyos olajszennyezési ügye (Infostart)
A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival egyeztetve dolgoznak a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágnál a hétvégén történt súlyos olajszennyezés felszámolásán a vízügyes szakemberek.
dec. 15
17:54
Felháborodott Novák Katalin üzenetén a dolgozó nők szervezete (SzMo)
A MASZSZ Nőtagozata azonnali bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a hétfői videója miatt.
dec. 15
18:12
Chipset hív vissza a Tesco (ATV)
A Tesco Global Zrt. kivonta a forgalomból és visszahívta a 140 grammos kiszerelésű Tesco Strong Chips Wasabi nevű termékét, mert az a csomagoláson nem jelölt allergént, mustárt tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
dec. 15
18:12
Deutsch Tamás ismét bocsánatot kért kijelentései miatt az Európai Néppárt tagjaitól (SzMo)
Levelében azt írta, nem állt szándékában egyetlen képviselőt, a pártcsalád egyetlen tagját sem megsérteni.
dec. 15
18:24
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke: az egészségügyi dolgozók a terhelésük maximumán járnak (ATV)
Hónapok óta nem regisztráltak ilyen kevés új esetet itthon: egy nap alatt 1893 főnél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Az aktív fertőzöttek száma 195 411-re nőtt. Elhunyt 107 beteg, ezzel az áldozatok száma: 7237-re emelkedett. Jelenleg 7845 beteget ápolnak kórházban, közülük 597-en vannak lélegeztetőgépen. A híradónknak nyilatkozó szakszerv
dec. 15
18:30
Koronavírus - Különleges klinika épül Szegeden (Infostart)
Mintegy négymilliárd forintos beruházással 54 kórtermes infektológiai kórház és oktatási központot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
dec. 15
18:48
Hollik István megnyugtat mindenkit: a Szájer-ügy „egy cseppet sem tántorította el” őket (444.hu)
Mi az, hogy!
dec. 15
18:48
Emmi: A koronavírusban elhunyt egészségügyi dolgozók szinte mindegyikének volt krónikus alapbetegsége (SzMo)
A minisztérium tájékoztatása szerint a jelenlegi aktív fertőzöttek 0,6 százaléka egészségügyi dolgozó.
dec. 15
18:48
Alapjogokért Központ: a törvénymódosítás után is adott az ellenzéki pártok többes listaállítása (Demokrata)
A baloldali pártok az összefogásról már a törvényjavaslat benyújtása előtt döntöttek.
dec. 15
19:18
Gyengült a forint kedden (ATV)
Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
dec. 15
19:30
Választási szakértő: A Fidesz a közös lista felé lökte az ellenzéket (ATV)
A kormánytöbbség megszavazta a választási törvény módosítását, így az eddigi 27 helyett 71 egyéni jelöltre lesz szükség egy pártlista állításához. A kormány szerint a kamupártokat akarják felszámolni, viszont az ellenzék úgy látja: ezzel inkább segítik a kamupártokat, hiszen több helyen tudnak majd voksokat elvinni az összefogástól. A választási sz
dec. 15
19:30
Deutsch Tamás: történelmi sikert ért el Magyarország az uniós költségvetés elfogadásával (Demokrata)
„Győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar együttműködés, és győzelmet aratott egész Európa” – fogalmazott Deutsch Tamás.
dec. 15
19:42
Ma temették el Böröndi Tamást (ATV)
A Vidám Színpad igazgatója novemberben hunyt el, koronavírus-fertőzés következtében.
dec. 15
19:54
Anyagi támogatást kapnak a családok karácsony előtt ebben a magyar faluban (ATV)
A Somogy megyei Nemesdéd polgármestere úgy döntött, hogy a faluban élő minden magyar állampolgárságú család anyagi támogatást kap. A 800 fős településen nagyon sokan halmozottan hátrányos helyzetűek. A háztartások – létszámtól függően – 20-45 ezer forintot kapnak.
dec. 15
20:12
Négy évtizede nem mért világgazdasági növekedést hozhat a tömeges koronavírus-oltás londoni elemzők szerint (ATV)
Londoni pénzügyi elemzők szerint a koronavírus elleni oltások tömegessé válása több mint négy évtizede nem mért világgazdasági növekedést eredményezhet jövőre. Az erősödő derűlátás a globális üzleti szektor hangulatán is mérhető a legfrissebb felmérés szerint.
dec. 15
20:18
Megszavazták: hatalmas magánbiznisz lesz a szemétszállítás Magyarországon - Friss hírek 2020. december 15. 20:10 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/15/2717/
dec. 15
20:24
Nem jár az otthonfelújítási támogatás annak, aki saját kezűleg végezné el a munkálatokat (SzMo)
A kormány azt szeretné, hogy a támogatást szakszerű módon, szakemberekkel megvalósított munkálatokra lehessen igénybe venni.
dec. 15
20:42
Alig, hogy kinevezték, az Állatkert új főigazgatója máris visszavonta a pályázatát (444.hu)
Karácsony Gergely pedig visszavonta a Szabó Roland kinevezéséről szóló határozatát. Arról jelentek meg hírek, hogy fiktív számlákkal csalhatott ki pénzt korábbi munkaadójától.
dec. 15
20:42
A mentőautó mögött haladva nyert magának szabad utat egy autós Budapesten (SzMo)
A mentők szerint ez a viselkedés „talán már túlmegy a pofátlanságon” is.
dec. 15
20:48
Rétvári Bence újra bebizonyította, hogy rá igazán lehet számítani, ha az ellenzéki kérdésekre méltó válaszokat kell adni (444.hu)
Legyen szó bármiről, ne feledjük Korózs Lajost.
dec. 15
20:54
Gulyás Gergely szerint nem lesz holnap szavazás Deutsch Tamás kizárásáról az Európai Néppártban (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Egyenes Beszédben azt is elmondta, hogy hétfőn, a hétvégi adatok fényében döntenek arról, lesz-e enyhítés december 24-én.
dec. 15
21:06
Visszavonta főigazgatói pályázatát a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgató-helyettese (ATV)
Visszavonta főigazgatói pályázatát a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgató-helyettese, ezért Karácsony Gergely főpolgármester visszavonta Szabó Roland főigazgatói kinevezéséről szóló határozatát.
dec. 15
21:12
Igazi „turistalátványosság lett” az eresz, amin Szájer József lemászott (ATV)
Durica Katarina elmondása szerint a szexbotrány miatt lemondott magyar képviselő nevét mindenki ismeri már Brüsszelben.
dec. 15
22:18
Novák Katalin cáfolja, hogy azt mondta volna, a nőknek kevesebbet kellene keresniük a férfiaknál (SzMo)
Sajnálja, ha bárki félreértelmezte a szavait.
dec. 15
22:36
Novák Katalin szerint tudatosan kiforgatták és elferdítették a szavait (444.hu)
A miniszter most azt mondta, semmiképp nem elfogadható, ha ugyanabban a pozícióban valakit hátrány ér azért, mert nő.
dec. 15
22:36
Gulyás: A hétvégi adatok fényében, hétfőn dönt a kormány arról, lesz-e enyhítés december 24-én (SzMo)
A miniszter azt is elmondta, hogy szerinte nem lesz szerdán szavazás Deutsch Tamás kizárásáról az Európai Néppártban.
dec. 15
22:42
Tizedik lett a női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon (SzMo)
Két győzelemmel és négy vereséggel zárták a tornát.

Keresés