Márki-Zay Péter a rezsicsökkentett hatósági árak helyett piaci árakat vezetne be. Az intézkedés összesen 366 ezer forint többletkiadást okozott volna egy átlagos magyar családnak 2021-ben. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének rezsipolitikája csaknem háromszorosára növelte volna az energiaszegénységet Magyarországon – állapította meg a Századvég Al
A védettségi igazolások átalakításától az új árstopon át a nyugdíjkötvényekig és a Budapest Airport megvásárlásáig sok téma szóba került a csütörtöki Kormányinfón.
A Jobbik-elnök Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök által bejelentett „árstop” értelmében az érintett termékek árát vissza kell vinni a tavaly októberi szintre, ezek a termékek azonban akkor drágábbak voltak, mint most.
A Baromfi Termék Tanács igazgatója szerint, az átadói árak emeléséről nem tud lemondani az ágazat, ugyanis, ha ez nem valósul meg, akkor komoly és hosszabb távú termeléscsökkenéssel, akár termékhiánnyal, megnövekedett importaránnyal kell számolni.
Valamennyi résztvevő nyála kicsordul a Dubaji Világkiállításon, ha Pintér Károly és Csapody Balázs, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia alelnökének közös menüjébe kóstol.
Költségvetési csalás miatt egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét - számolt be az MTI.
A csengeri örökösnő a csütörtöki tárgyalásán újabb meglepő kijelentéseket tett Kósa Lajosról. A Fidesz képviselője lapunknak reagált P. Mária szavaira.
Áltörténetet adott elő, majd egymillió forintot követelt egy telefonos csaló, hogy egy idős házaspár pénzt küldjön neki. A postai ügyintéző hatodik érzékén múlott, hogy nem történt meg az átutalás.
Az emberek már október előtt is érezték a pénztárcájukon az élelmiszerárak akár két számjegyű emelkedését – erről adott ki közleményt csütörtök délután az MSZP, reagálva az Orbán Viktor által bejelentett árstopra és Gulyás Gergely kormányinfón elhangzott kijelentéseire.
Sorra derülnek ki a végrehajtási ügyek furcsaságai, amelyeket a Völner-ügy hozott felszínre, melyek egyike egy XII. kerületi végrehajtóhoz köthető, aki korábban Biró Ica metállady kilakoltatását, otthonának árverezését is intézte.
Siófok – Totális háborút hirdetnek a halgazdálkodók a Balaton halállományát folyamatosan dézsmáló kárókatonák hadai ellen. Mégpedig szó szerint, fegyverropogástól hangos a magyar tenger és környéke.
A közgazdászprofesszor szerint „úgy megállítani egy inflációs hullámot, hogy kiválasztanak hat-hét terméket, és kárpótlás nélkül arra kényszerítik a kereskedőket, hogy olcsóbban adják, abszurdum”.
Tízről öt napra csökken, de tünetek híján és negatív teszttel már öt nap után is lehet szabadulni a karanténből. Erről is döntött a kormány a tegnapi ülésén.
Január 15-re hirdettek a kötelező oltással pályaelhagyásra kényszerített pedagógusok demonstrációt a budapesti Oktogonra, innen vonulnak majd együtt a Kossuth térre. Gyülekezés fél 12-től.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Raskó György szerint a kormány részéről ez egy egyértelműen politikai döntés, ami része a választási kampánynak. A szakértő ugyanakkor úgy véli, az elképzelés megvalósítása szinte lehetetlen.
Szerdán újra egyeztettek a pedagógusok a kormányzattal a január 31-ére tervezett sztrájk kapcsán, melynek fő témáját az elégséges szolgáltatás pontos meghatározása adta. A sajtótájékoztatón azonban azt közölték, nem született megállapodás a kérdésben, így „egy lépéssel sem jutottak előrébb”. Egy héttel későbbre, jövő hét végére ígértek választ a ko
Aznap lesz az utolsó ülés a választások előtt. Mivel a Fidesznek kétharmada van, Novák Katalin már az első fordulóban megszerezheti a szükséges többséget.
Már az Adatvédelmi Hatóság is vizsgálja azokat a panaszokat, amelyekben szóvá tették: kormányzati propagandát kapnak az oltásra regisztráltak, sőt, le sem tudnak iratkozni az állam hírleveléről. Péterfalvi Attila szerint nem tévesztették meg az érintetteket, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem is határolta le a témát. A TASZ jogásza azonban úgy
Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériuma (Stasi) információkat gyűjtött Olaf Scholz jelenlegi német kancellárról – jelentette csütörtökön a Bild című német lap.
Nem lesznek kígyózó sorok és az informatikai rendszerben sem lesznek működési problémák, mint a legutóbbi országgyűlési választáson - ezt mondta híradónknak Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Közben Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója azt is bejelentette: eddig 20 ezren jelentkeztek szavazatszámlálónak, így az ellenzéknek elvileg mind
Újabb szeméthegyeket fedezett fel híradónk stábja, ezúttal nem Tolna, hanem Baranya megyében. Egyházasharasztinál már legalább 10 éve nem tudnak mit kezdeni a több ezer tonnányi szeméttel. A híradónk által megkérdezett szakértő szerint a főleg műanyagból álló szemétből mérgező alkotóelemek szivároghatnak a talajba, így az ivóvízbe is. A megyei korm
Már 150 ezer aláírás gyűlt össze az ellenzék által indított népszavazási kérdések mellett, 230 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában arról is beszélt, hogy nem akarnak feles többséggel alkotmányozni, és nincs nagyobb felhatalmazás, mint a népszavazás.
A mai napon lezajlott tárgyalás során a BKV munkáltatói oldala és a munkavállalói oldal képviselői a részletkérdések tisztázása után megállapodásra jutottak a 2022-es bérfejlesztéssel kapcsolatban.
Ma kezdődik a részben a hazai rendezésű 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság, Orbán Viktor pedig - Facebook-oldalának tanúbizonysága szerint - már nagyon szurkol a magyar csapatnak.