Már közel 50 millió forintot költött el közösségi oldalával kapcsolatos hirdetésekre Márki-Zay Péter – derül ki a Facebook hirdetéstárából. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének költéseit elemezve felmerül a kérdés, hogy miből finanszírozta közösségi médiás kampányát – derül ki a mandiner.hu cikkéből.
Az ellenzéki képviselők között továbbra is a második legvagyonosabb Ungár Péter, az LMP képviselője. A parlamenti kisebbség pártvezetői szerényen élnek parlamenti javadalmazásukból, és igyekeznek törleszteni hiteleiket, legalábbis erről tanúskodnak a vagyonyilatkozataik.
Újabb magyar celebbel erősit Gattyán György pártja, a Megoldás Mozgalom. A Való Világ harmadik szériájából ismert VV Tommyboy, vagyis Könyves Tamás maga jelentette be a közösségi oldalán, hogy felkérték.
Mérföldkőhöz érkezik kedden a Magyar Honvédség az Airbus csúcstechnikát képviselő helikoptereinek hadrendbe állításával. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Magyar Nemzetnek beszélt a hazai katonai helikopteres képesség jövőjéről és a szovjet-orosz haditechnika korszerűsítéséről.
Nemzetiségi lista nélkül maradt az Országos Roma Önkormányzat, miután hajnalban, több mint 12 órás tanácskozás után kiabálásba és lökdösődésbe fulladt a jelöltállító közgyűlés. Abban sem sikerült megegyezni, hogy milyen feltételek mellett hajlandóak dönteni a jelölt személyéről – számolt be a 444 Hidvégi Balogh Attila, a RomNet főszerkesztőjének tu
Újra akcióban a Soros-hálózat - beavatkozhatnak a magyar választásokba? Erről is vitázik a Csörtében Orbán Balázs államtitkár és Mesterházy Attila MSZP-s politikus.
Jócskán eltérnek a magyarok vásárlási szokásai, ha nem műszaki eszközt, hanem élelmiszert, drogériai terméket vagy háztartási cikket rendelnek az internetről. A kutatás korosztályi bontásaiból kiderül, hogy az idősebb, 60 év feletti korosztály tagjaira a rendszeresség jellemző, mivel ők az átlagosnál nagyobb arányban nyilatkoztak úgy, hogy a heti b
Orbán Viktor szintén nagyon fontosnak nevezte a megállapodást, és jelezte, hogy szeretne az abban szereplő mennyiség mértékének megemeléséről is tárgyalni.
Magyarország az orosz-magyar gázszállítási szerződésben szereplő mennyiség emeléséről is szeretne tárgyalni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Moszkvában az MTI tudósítása szerint.
A párt megszerzett egy kormányhivatal által kiadott levelet, amiben a társasházi közös képviselőket kötelezik a lakók „rezsicsökkentéssel összefüggő tájékoztatására”, és komoly szankciókkal fenyegetik azokat, akik ezt elmulasztják.
Következő fokozatra kapcsolt a magyar kormány választási kampánya. Márki-Zay Péter kékszalagos mozgalma után most a Fidesz-KNDP is igyekszik megszólítani a szavazóit, a válaszások előtt egy hónappal ugyanis megjelentek az Orbán Viktor és kampányszlogenjét hirdető OV'22-es győzelmi pólók.
Van olyan gyógyászati segédeszköz, amelynek beszerzése több tízezer forinttal lépi túl a hatóságilag megszabott eladási árat – erről beszélt az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában. Rásky László szerint keresik a kapcsolatot a kormánnyal is, hogy megoldódjon a helyzet, de nagy a hallgatás.
A kormány döntése alapján életbe lépett az árstop egyes alapvető élelmiszerekre, több üzletlánc mennyiségi korlátozást vezetett be a hatósági áras termékekre.