Diplomáciai úton kell rendezni a helyzetet, de ez még hosszú idő, mert egyelőre a nyomát sem látni a közeledésnek – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő.
Szemtanúk beszámolóira hivatkozva az MTI azt írja, óriási sorok alakultak ki a kárpátaljai határátkelőknél és a közelükben található benzinkutaknál, miután Oroszország csütörtök hajnalban megtámadta Ukrajnát, ahol ezt követően hadiállapotot hirdettek.
Márki-Zay Péter rendkívüli sajtótájékoztatóján tájékoztatott az ellenzék egységes álláspontjáról az orosz-ukrán helyzetről. A miniszterelnök-jelölt hangsúlyozta, hogy kiállnak Ukrajna mellett, és Oroszország ellen.
A DK elnöke szerint az orosz-ukrán háború miatt Orbán kormánya „fejezze ki szolidaritását Ukrajnával, az ukrán néppel, mondja ki világosan, hogy Ukrajna határai sérthetetlenek. Szóval viselkedjen becsületesen.”
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Facebook-oldalán hangsúlyozza, hogy a baloldali vezetők fegyvert szállítanának Ukrajnának és magyar katonákat küldenének a hadszíntérre, a Városházára felvonták az ukrán zászlót is, de ebben a helyzetben a magyar zászlót kell a legmagasabbra húzni.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy Orbán Viktor áruló, és ma este 7 órára mindenkit az ukránok melletti szimpátiatüntetésre hív az orosz nagykövetség épülete elé.
Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért ellenzéki mozgalom miniszterelnök-jelöltje is megszólalt az ellenzéki pártok nevében a csütörtök hajnalban kirobbant orosz-ukrán háború kapcsán.
Míg a magyarok nagy része pihenésre, wellnessre vágyik, amikor utazik, addig a Z generáció a kalandokat, felfedezéseket keresi utazásai során. Szerencsére nem kell messzire repülnünk ahhoz, hogy izgalmas felfedezőtúrákat tegyünk; lehet ez kerékpártúra egy észt szigeten, mocsártúra Hollandiában, lovaskocsizás egy török szigeten, vulkántúra Szicíliáb
Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai katonai műveletek miatt csütörtök délelőtt fél 11-re összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai katonai műveletek miatt csütörtök délelőtt fél 11-re összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai katonai műveletek miatt csütörtök délelőtt összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai katonai műveletek miatt csütörtök délelőtt fél 11-re összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba.
Márki-Zay Péter kampánya meglehetősen szokatlan! A baloldali politikus nyilatkozataiban kifejtette, hogy kormányra kerülés esetén fizetőssé tenné az egészségügyet, több rezsit fizettetne a családokkal, elvenné a nyugdíjasoktól a 13. havit, és mindeközben mindenkit vérig sért, akit csak tud. De, ha ez az ember a baloldal egyetlen reményének nevezi ö
A politikai elemző Facebook-bejegyzésében értékelte a kialakult helyzetet feltéve a kérdést, hogy vajon mit jelent az orosz-ukrán háború a magyar választási kampányban.
Mint az Egységben Magyarországért köztársasági elnök jelöltje, mint magyar és európai polgár, és nem utolsó sorban mint 1956-os menekült mélységesen elítélem Putyin és Oroszország agresszóját Ukrajna ellen – jelentette ki Róna Péter, az ellenzék közös államfőjelöltje, miután csütörtök hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát.
A határ közelében élő civil lakosság türelmét és megértését kérik, hiszen a felvonultatott szárazföldi és légi eszközök mozgása nappal és éjjel is zajjal járhat.
Közleményt adott ki csütörtökön a Magyar Honvédség, miután a honvédelmi tárcához az elmúlt időszakban számtalan levél, telefon, állampolgári megkeresés érkezett a keleti országrészben tapasztalható katonai járműmozgások, a légtérben megjelenő helikopterek és Gripenek miatt – vette észre a hvg.hu.
A lap egy birtokába jutott gyanúsítotti vallomás alapján azt feltételezi, hogy a szocialista politikus 2019 őszéig 10-12 millió forint kenőpénzt kaphatott.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar állam megsértette annak az afgán menedékkérő családnak az emberi jogait, amelyet 2017-ben 209 napon át tartottak fogva a röszkei tranzitzónában – számolt be Magyar Helsinki Bizottság nyomán a hvg.hu.
Ma reggelre virradóra Oroszország több irányból is légi és szárazföldi támadást indított Ukrajna ellen. Az agressziónak már halálos áldozatai is vannak. A támadást élesen elítélték a világ vezetői. Az EU történetének legkeményebb szankcióit készíti elő, néhány NATO-tagország az észak-atlanti szerződés 4. cikke alkalmazását javasolja. Orbán Viktor ö
A miniszterelnök-jelölt kritizálta a kormányzat Oroszország-politikáját és azt mondta, a kormánynak el kell ítélnie Vlagyimir Putyin elnök agresszióját Ukrajna ellen.
Török Gábor politikai elemző szerint Orbán Viktor nem számított arra, hogy valóban kitör a háború Ukrajnában. A kialakult helyzet a magyar választásokon való szereplését, sikerét is befolyásolhatja.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) aggodalmát fejezte ki az Ukrajna elleni orosz támadás miatt és megkezdte a felkészülést az esetlegesen Magyarországra érkező menekültek megsegítésére - számol be az MTI.
Orbán Viktor az orosz támadás után összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba. Az ülés után Facebookon videóban tájékoztatta az országot a történésekről.
A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülést tartott, ezután Orbán Viktor arról beszélt, hogy Európai Uniós és NATO-szövetségeseikkel együtt elítélik Oroszország katonai fellépését. A miniszterelnök mint mondta, vésztanácskozást tartanak ma Brüsszelben. Úgy látja, hogy az európai egység fenntartható lesz és közös lépésekre szánhatják el magukat.