Kilencedik alkalommal osztották ki a Televíziós Újságírók Díját. Szerda este 13 kategóriában hirdettek győztest, melyből 6-ot az RTL Klubon futó műsorok, illetve a csatorna műsoraiban szereplő színészek, és egy showműsor zsűritagja vehetett át. Puskás Peti ennek alkalmából el is látogatott a Reggelibe, azt mondta, sokat változtak az évek alatt és n
Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök megindító összefogást tapasztalt az ukrán határ mentén tett négynapos látogatásán. A májusban hivatalba lépő államfő pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozva hangsúlyozta, csak pozitív tapasztalatokat szerzett, a menekülteket segítő emberek között nem volt pártalapú
Azokban az átjelentkezéssel szavazásra kijelölt szavazókörökben, ahol a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma meghaladja az 1500-at, a helyi választási iroda vezetője legkésőbb jövő héten kedden dönthet úgy, hogy a szavazóköri névjegyzéket több részre bontja.
Magyarországon tavaly 2020-hoz képest másfélszeresére nőtt a vinyl lemezek értékesítése, erre már többet költöttek a magyarok, mint CD-re. A streaming ugyanakkor továbbra is egyeduralkodó.
A Momentum a kezdetektől háborúpárti hangulatkeltést folytatott. A Momentum volt elnöke már az ukrajnai háború elején felvetette az üzleti kapcsolatok teljes befagyasztását Oroszországgal. Fekete-Győr András azt is szorgalmazta, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnának.
A magyarok 78 százaléka szerint hazánk nem támogathatja, hogy repüléstilalmi zóna jöjjön létre Ukrajnában, mivel az világháború kitöréséhez vezethet – állapítható meg a Századvég legújabb közvélemény-kutatásából. A felmérés megvizsgálta, hogy a magyar lakosság hogyan vélekedik arról, hogy a Nato repüléstilalmi zónát alakítson ki Ukrajna felett.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Zelenszkij ukrán elnök beszédére reagált, amelyben felszólította a magyar miniszterelnököt, hogy hozzon döntést, ki mellé áll.
Az Agrárminisztérium (AM) támogatásával kiírt Agrár Innovációs-, valamint a Környezetvédelmi Innovációs Díjat adott át a bíráló bizottság tagjaként Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Budapesten – közölte az AM pénteken az MTI-vel.
A B my Lake két éves kihagyás után új formátumban és új keretek között tér vissza a hazai rendezvény színtérre, nem is akármilyen módon! 2022-ben Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound ad neki teret.
A magyar kormány teljesítette munkaerőpiaci vállalását, 1 millióval többen dolgoznak a 2010-es kormányváltáshoz képest, és a mintegy 4,7 millió foglalkoztatotti létszám állandósulni látszik – hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken a KSH februári adatait érté
A most tavasszal tapasztalt poros időjárásnak még nincs vége, ez pedig szaharai homokot is hozhat magával, amiben pedig még veszélyes mikrobák is előfordulhatnak – írja a Bors.
Európa legmodernebb vasútijármű-gyártó üzemét építi meg Nagykanizsán a cseh Nymwag, amely közel 1500 embernek biztosít majd munkahelyet – jelentette be pénteken a helyszínen az innovációs és technológiai miniszter.
Gödöllőnek és térségének olyan képviselőre van szüksége, aki nem a kormány diktátumait közvetíti, hanem megküzd a helyiekért - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, aki Fekete-Győr Andrással, az egyesült ellenzék monentumos képviselőjelöltjével közösen mutatta be a Pest megyei 6. számú választókerületi
A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton csütörtökön 1233 menekülőnek segítettek, az éjszakát 168 ember töltötte ott – tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatala pénteken az MTI-t.
Havasi Bertalan azt mondta, a miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének írt levele „indította be az EU gépezetét”, annak azonban semmi köze ahhoz, hogy újabb EU-s forrásokhoz férhet hozzá a kormány.
A Fidesz frakcióvezetője kiemelte, hogy a rezsicsökkentés, a kamatstop, a benzinárstop és az élelmiszerárstop pedig több százalékponttal csökkenti az inflációt.
Évi pár ezer forintos kiegészítő biztosítással leegyszerűsödik az ügyintézés – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteki MTI-nek küldött közleményében.
Az ország vezetőnek ott kell lenni, ahol “baj van”, ezért ment el a határra, ahol a menekültek segítésében “megindító összefogást” tapasztalt - mondta a Kossuth Rádiónak adott interjújában Novák Katalin. A megválasztott államfő “saját arcélt” szeretne. A gyermekvédelmi népszavazáson való részvételre is buzdított.
A magyarok egyre nagyobb része gondolja úgy, hogy érdemes némi megtakarítást félretenni idős éveikre az állami nyugdíjon felül. Ez tudatos szemléletnek tűnik, hiszen az állami nyugdíj értéke hosszú távon csökkenni fog, a normális megélhetés biztosításához. Erre az egyik kézenfekvő módszer a nyugdíjbiztosítás, ami számos egyéb előnye mellett egy kön
Európa legmodernebb vasútijármű-gyártó üzemét építi meg Nagykanizsán a cseh Nymwag, amely közel 1500 embernek biztosít majd munkahelyet - jelentette be pénteken a helyszínen az innovációs és technológiai miniszter.
A miniszterelnököt ostrom alá vette az ellenzék, miután közölte, sem fegyvert, sem katonát nem küld a háborúba, és az ország területén sem enged át Ukrajna felé.
A Duna nyugodt folyású mellékágaiba 84 mesterséges süllőfészket helyezett el a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, segítve ezzel az egyik legnemesebb magyarországi ragadozó hal állományának szaporodását – tájékoztatta a szövetség elnöke az MTI-t.
Brüsszelben sikerült érvényt szerezni a józan észnek, Magyarországra továbbra is érkezik gáz és olaj - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban. Az orosz függőség értelmetlen elmélyítése miatt most tényleg csak ebben bízhat a magyar kormány.
A megválasztott köztársasági elnök szerint a koronavírus-járvány és a háború elfedi azokat a veszélyeket, amelyek most is ott leselkednek a gyermekekre.
Egy hónapon belül a harmadik tudományos és innovációs park fejlesztésének elindítását jelentette be az Óbudai Egyetem, amelyekhez a kormány 57,5 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít – mondta a pénzügyminiszter pénteken Zsámbékon.