2024. január 15. hétfő

jan. 15
11:36
Minden eddiginél magasabb összeg érkezett 2023-ban a SZÉP-kártyákra (hirado.hu)
2023-ban összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a Széchenyi Pihenő Kártyákra, ami negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint) – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
jan. 15
11:39
Három vígjátékkal kezdi 2024-et a Gyulai Várszínház (Gyulatelevízió)
Január 23-án Edward Albee: Három magas nő című darabját láthatja a közönség a kamarában. Hegyi Barbara, Nagy Enikő és Marjai Virág karakterei eltérő életutakat mutatnak be, de egyszer csak kirajzolódik, hogy a három nő tulajdonképpen egy, és ami a szemünk előtt pereg, az valójában egyetlen ember élettörténete. Vallomásaik során felidézik egész élet
jan. 15
11:57
Megérkezett Győzike válasza Dúró Dórának a születésnapi köszöntése ügyében (SzMo)
Azt mondta, hogy Novák Katalint és Szijjártó Pétert is meghívta a születésnapjára. Ők elmenni ugyan nem tudtak, de a meghívóra válaszként érkezett a köszöntésük.
jan. 15
12:06
Riadt őzsutát mentettek meg a miskolci tűzoltók (Blikk)
Egy őzt kellett megmenteniük a miskolci tűzoltóknak, miután az állat csapdába esett a helyi víztározóban.
jan. 15
12:06
A tavaszi ülésszakban sincs napirenden a svéd NATO-csatlakozás jóváhagyása (444.hu)
A 2025-ös központi költségvetés, az EU-s minimálbérről szóló törvény és 16 másik javaslat/módosító elfogadása viszont tervben van.
jan. 15
12:09
Újabb ütemével folytatódik a Déli Körvasút beruházás (Demokrata)
Hétfőn elkezdődött a Déli Körvasút fejlesztésének következő üteme.
jan. 15
12:15
Tervezd meg az üdítődet! (Nyíregyháza)
Kreatív versenyt hirdetett a Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola , a legjobb alkotásokból kiállítás készült.
jan. 15
12:15
Indul a nevezés a Brillante – 2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre! (Gyulatelevízió)
Idén is keressük a Gyulai Pálinkafesztivál legjobb pálinkáit és párlatait! A Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, hazánk legnagyobb múlttal rendelkező pálinkás eseménye,  az évről évre több tízezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivál. A fesztivál kísérőrendezvényeként meghirdetésre kerül a Brillante – 2024 Nemzetközi Pálinka-
jan. 15
12:21
Tudja mivel fizettek az emberek az Árpád-korban? (Nyíregyháza)
Leskovics András gyűjtő kiállításából kiderül!
jan. 15
12:24
Megírta a megafonos influenszer, hogy teljesen rendben van, hogy melegek is fogadhatnak örökbe, majd a cikkét törölték a Pesti Srácokról (444.hu)
Trombitás Kristóf rövid ideig elérhető cikkét a szerző kérésére, a méltatlan bírálatok és mocskolódás okán törölték.
jan. 15
12:27
Bölcsődebővítés kezdődik Tiszavasváriban (SzabolcsiHír)
Energetikai korszerűsítést is megvalósítanak.
jan. 15
12:30
ÉKM: Újabb ütemével folytatódik a Déli Körvasút beruházás (hirado.hu)
A most bejelentett munkálatok hétfőn a vonal budai oldalán kezdődnek.
jan. 15
12:39
Nagy küzdelem kezdődött az összeesett férfi életéért (Infostart)
Már magánál van az a 60 év körüli fotós, akit egy tatabányai iskola szalagavató bálján élesztettek újra mentősök a hétvégén.
jan. 15
12:39
A malenkij robot áldozataira emlékeztek Gyulán (Gyulatelevízió)
Vasárnap délelőtt, a hetvenkilenc évvel ezelőtt “malenkij robot”-ra elhurcolt gyulaiakra emlékeztek a németvárosi Szent József templomban. A többségében német származású ötszázötven emberből hatvannégyen soha tértek haza. Hálaadó szentmisén emlékeztek vasárnap délelőtt a németvárosi Szent József templomban a szovjet kényszermunkára elhurcolt, töb
jan. 15
12:42
A megszokott rendben működik szerdától az ásotthalmi határátkelőhely (hirado.hu)
Az ünnepek idejére meghirdetett meghosszabbított nyitvatartás után szerdától a megszokott rendben, mindennap 7 óra és 19 óra között fogadja a Szerbiába tartó és onnan érkező utazókat az ásotthalmi közúti határátkelőhely – közölte hétfőn a rendőrség honlapján.
jan. 15
12:51
Budapest-bérlet - Budakalász, Óbuda és Csepel is beszállt a vitába (Infostart)
Egyre több agglomerációs település és önkormányzat sürgeti a Budapest-bérlet körüli vita lezárását. A kormány és a főváros lényegében hetek óta üzenget egymásnak, miközben fogy az idő, a korábbi szerződések határideje március végén lejár.
jan. 15
12:51
Üzemanyagár-emelés – 600 forint alatt a benzin a jövedékiadó-emelés után is (Nyíregyháza)
21 forinttal emelkedtek az üzemanyagárak hétfőtől. Ez volt a jövedékiadó-emelés második üteme, így a kutakon már 41 forinttal drágábban lehet tankolni mint tavaly év végén. A holtankoljak.hu azt írja: a héten már jelentősebb árváltozásokra nem kell számítanunk.
jan. 15
12:54
Meghalt Guttray László (Blikk)
Január 4-én váratlanul elhunyt Guttray László újságíró – közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
jan. 15
12:57
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! (Nyíregyháza)
Tarjányi István ismét remekül szerepelt a világkupán.
jan. 15
13:00
Máris problémákba ütközött a Napenergia Plusz Program (ATV)
Január 15-étől indult el a lakossági regisztráció a Napenergia Plusz Programban. A 75,8 milliárd forintos keretből azok kaphatnak támogatást , akik 4-5 kWh-s teljesítményű napelemet létesítsenek, és hozzá 7,5-10 kWh kapacitású energiatárolót. A program azonban, ahogy azért sejteni lehetett, máris problémákba ütközött, hiszen nyilvánvalóan sokan vet
jan. 15
13:03
Pesti Srácok főszerkesztő: Trombitás kérésére töröltük a cikkét a méltatlan mocskolódás miatt (Telex)
Huth Gergely szerint vállalható a megafonos influenszer írása, amiben kiállt a melegek gyerekvállalása mellett. A kommentelők között volt, aki elküldte a francba Trombitást.
jan. 15
13:45
Ki dönti el, mennyi béremelést kapnak a pedagógusok? (Infostart)
A részletszabályok megjelenéséig nagy a bizonytalanság, az állami fenntartó is ezekre vár.
jan. 15
13:45
Strasbourgig vinnék a külügy elé festett jachtparkoló ügyét (Telex)
Elutasította az Alkotmánybíróság a momentumos aktivisták ügyét, rongálásnak minősítve a lemosható krétafestékes demonstrációt.
jan. 15
13:48
Tragédia egy tatabányai szalagavatón, kis híján életét vesztette egy fotós (ATV)
Elájult és összeesett egy fotós Tatabányán, aki épp egy iskolai szalagavatót fényképezett. A mentőszolgálat munkatársai azonnal a helyszínre sietettek, ám így is egy órán keresztül küzdöttek az életéért.
jan. 15
13:57
2024.01.15. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Éljük meg a böjt igazi lényegét!
jan. 15
14:00
Ismét emelkedik a gázolaj ára, mutatjuk mennyivel (ATV)
A hétfői 21 forintos jövedékiadó-emelést követően szerdán bruttó három forinttal emelkedik a gázolaj ára.
jan. 15
14:03
Folytatódik az ország legnagyobb belterületi fásítási programja (Demokrata)
A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti.
jan. 15
14:03
4 milliárd 400 millió forint összegű közcélú beruházást valósított meg 2023-ban Gyula (Gyulatelevízió)
Sorra vette a tavalyi év gyulai fejlesztéseit az újévi fogadáson Görgényi Ernő. A polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat nyertes pályázatainak köszönhetően 4 milliárd 400 millió forint összegű közcélú beruházást valósított meg 2023-ban, ezen felül a Gyulai Várfürdő állami pályázati támogatásból 1 milliárd forintos fejlesztést kezdett el. Az é
jan. 15
14:06
Agrárminisztérium: Folytatódik az ország legnagyobb belterületi fásítási programja (hirado.hu)
Nagy István ismertette, hogy a korábbi Településfásítási Programokban résztvevő minden település újra igényelhet sorfát, ugyanakkor a programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
jan. 15
14:09
Fokozni kell az önkormányzatok és a területi államigazgatás együttműködését (Demokrata)
Az önkormányzatnak és a kormányhivataloknak tökéletesen kell együttműködniük – mondta Navracsics Tibor.
jan. 15
14:12
Navracsics Tibor: Fokozni kell az önkormányzatok és a területi államigazgatás együttműködését (hirado.hu)
Bár eddig is jó együttműködés jellemezte az önkormányzati világot és a területi államigazgatást, ezt a jövőben még fokozottabbá kell tennünk – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Miskolcon, országjárásának Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei állomásán.
jan. 15
14:15
Bayer Zsolt: Toroczkai egy gazember, az indiai vendégmunkásokkal semmi baj (Telex)
Bayer a talkshow-jában reagált Toroczkaiék videójára, miszerint indiai vendégmunkások laknak a Nagy-Magyarország Parkban. Bayer a 2006-os rendőri túlkapásokat is Toroczkai nyakába varrja némi lumpenprolizás mellett.
jan. 15
14:24
Orbán–Fico találkozó Budapesten: mit várhatunk a szlovák miniszterelnöktől? (Blikk)
Holnap Budapestre látogat Robert Fico, a szlovák miniszterelnök Orbán Viktor magyar kormányfővel találkozik. A kétoldalú megegyezések mellett, amelyek eddig is tudhatók voltak, lehetnek olyan témák, amelyekről zárt ajtók mögött egyeztet a két kormányfő.
jan. 15
14:27
Idén a szokottnál korábban fogadhatják el a jövő évi költségvetést (Infostart)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta Kövér László házelnöknek a kormány 2024-es tavaszi parlamenti ülésszakra szóló jogalkotási programját, melyben 18 törvényjavaslat/módosítás szerepel.
jan. 15
14:27
Vasárnap, január 21-én kezdődik az ökumenikus imahét (vasárnap.hu)
Az idei évben az ökumenikus imahét országos nyitó istentisztelete január 21-én, vasárnap 19 órakor kezdődik Budapesten, a Szent István-bazilikában. Igét
jan. 15
14:30
Ha unja a sötét, téli napokat, ennek a hírnek örülni fog (hirado.hu)
A rövid nappalok mindenkit megviselnek.
jan. 15
14:32
Kiderült, mikor vesznek végső búcsút Csíky András erdélyi magyar színművésztől (hirado.hu)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész szombaton hunyt el életének 94. évében.
jan. 15
14:34
Idén is elindul a népszerű túrasorozat Magyarország varázslatos hegyvidékein (hirado.hu)
A Hazajáró Egylet 2024-ban is meghirdeti a Hazajáró Kupa túrasorozatát, melynek célja, hogy népszerűsítse történelmi hazánk varázslatos hegyvidékeit, ösztönözze a túráinkon való részvételt és erősítse a Kárpát-medence magyar közösségeit.
jan. 15
14:39
A tragikus sorsú nyíregyházi gyalogezredre emlékeztek a Hősök terén (Nyíregyháza)
A Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete péntek délután a Magyar Királyi Ii. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred doni harcokban elesett hőseire emlékezett a vármegyeháza épületén elhelyezett két emléktáblánál, a Hősök terén. A megemlékezésen Dalmai Árpád, a szövetség nyíregyházi elnöke mellett dr. Vinnai Győző, Nyíregyháza országgyűlési képvise
jan. 15
14:45
Tavaly a magyar ingatlanok átlagos vételára 57 millió forint volt (Hungarianpress)
Változást hozhat a CSOK Plusz a lakásárakban. A KSH legfrissebb jelentése szerint az elmúlt nyolc év során több, mint két és félszeresére emelkedtek a lakásárak. Ez az arány európai viszonylatban is az egyik legmagasabb. A piacot a tavalyi évben hanyatló forgalom és általánosságban stagnáló árak jellemezték. A használt lakások értéke eleinte még 3,
jan. 15
14:45
Egy körülbelül 30 kilós jégdarab verte be a szélvédőjüket (Nyíregyháza)
A kocsiban ülő sofőr és utasa kisebb karcolásokkal megúszták az esetet.
jan. 15
14:48
Videón, ahogy a tűzoltók szabadítanak ki egy fagyott víztározóba rekedt őzet (ATV)
Egy befagyott víztározóban rekedt őzet mentettek vasárnap Sajókeresztúron a miskolci tűzoltók. Az állatot egy mentőkötéllel húzták le a jégről.
jan. 15
14:57
Az árokban állt meg az autó (Nyíregyháza)
A balesethez esetkocsi érkezett, de a kocsiban ülőket nem kellett kórházba szállítani.
jan. 15
14:59
Még büntetést is kapott a sofőr (Nyíregyháza)
A sofőr a László utcáról kanyarodott, de elvesztette az uralmát a jármű felett.
jan. 15
15:00
Rákosrendező borzalmas állapotban van – de tényleg a Mini-Dubaj a megoldás? (ATV)
Ha valaki ma Rákosrendezőre megy, mindjárt kedve lesz elszaladni onnan az évtizedes szeméthegyek, vállalkozások szanaszét hagyott dolgai, elhagyott vasúti sínek miatt, miközben a legkorszerűbb vonatok mennek keresztül a pályaudvaron. Erről Garay Klára, a Városvédő Egyesület környezetvédelmi csoportjának vezetője beszélt az ATV Start című műsorában
jan. 15
15:01
Eltűnt a város karácsonyfája (Nyíregyháza)
A fa közel két hónapig ékesítette a város főterét és a közvélemény szerint ez volt az utóbbi idők egyik legszebb és legsudárabb fenyője.
jan. 15
15:03
Az érkező európai uniós forrásokról is beszélt Navracsics Tibor (Infostart)
Bár eddig is jó együttműködés jellemezte az önkormányzati világot és a területi államigazgatást, ezt a jövőben még fokozottabbá kell tennünk - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Miskolcon, országjárásának Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei állomásán.
jan. 15
15:03
Politico: frontális támadás indulhat Orbán Viktor ellen az EU-ban (SzMo)
A képviselők egy része visszatartana minden, Magyarországnak szánt forrást, amíg hazánk blokkolja az Ukrajnának szánt 50 millió eurós támogatást.
jan. 15
15:03
Január hátralévő részére leáll a hatos villamos (Demokrata)
Karbantartás miatt hétköznapokon este fél tizenkettő és hajnali négy óra között nem közlekedik majd a körút legfontosabb járata.
jan. 15
15:03
A bokája bánta a nagy sietséget (Nyíregyháza)
A biciklis nagy lendülettel akart átkelni a zebrán, úgy, hogy nem szállt le a járműről, azonban az ott szabályosan közlekedő autós elgázolta.

Keresés