A rendőrség szerint fegyveres szkíta csoport készült hatalomátvételre, az egyik lekapcsolt férfi K. Gy., aki nemrég még a Mi Hazánk Mozgalom nagykanizsai vezetője volt.
A Európa Stratégia Kutatóintézet blogterében, a ludovika.hu-n olvasható Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, kereszténydemokrata politikus új véleménycikke. Írásának címe:
Jótékonysági fánksütésen vett részt csütörtök kora délután Novák Katalin Békéscsabán. Békési vármegyejárása második napján megismerkedett az itt élő nemzetiségekkel és a vármegyei közfoglalkoztatási értékekkel.
Kötő Gyula párttagsága 2023 augusztusában szűnt meg. Az ellenzéki párt nem értesült arról, hogy egykori tagjuk a későbbiekben egy szélsőséges szkíta csoport tagja lett.
A politikai életben már korábban kipróbálta magát, a Mi Hazánk Mozgalomnak is a tagja volt az a férfi, aki egy tavaly novemberi videóban a "Szkíta Magyarország" csoport nevében arról szónokol, hogy "megindították a nemzeti katonai csapatok felfegyverzését, mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni, rövidesen pedig megtörtén
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Adathalászok vették célba az autópályamatrica-vásárlókat az éves országos és vármegyei autópálya matricák megújításának időszakában - hívta fel a figyelmet két hivatalos matricaértékesítő is.
A rezsicsökkentett mennyiség feletti részre már ötször annyit fizetnek a magyarok, mint a gáz valós piaci ára. Az ugyanis az orosz-ukrán háború előtti szintre zuhant, most alig 30 euró egy megawattóra Európában. Az általunk kérdezett szakértő egész évben a mostanihoz hasonlóan alacsony piaci árral számol, így szerinte bőven lenne mozgástere a kormá
Töltött dagadó, harcsapaprikás, halászlé – csupa kiváló magyar étel, Levendai Levente mégis úgy látja, kulináris örökségünk fájdalmasan el van hanyagolva.
Gyorsabb volt a traktor, mint a vonat Konyárnál, annyira rossz a vasúti pálya. Az erről szóló videót a Telex közölte először. A felvétel szerint a traktor 35 kilométer per órás sebességgel haladt a Debrecen-Nagykereki vasútvonal melletti úton. A motorvonat azon a részen egy korlátozás miatt csak 20-szal zötyögött. A Közlekedő Tömeg Egyesület szerin
Sóskúton sem akarják az akkumulátorfeldolgozó gyárat, amelyet korábban Alsózsolcán terveztek megnyitni – ez derült ki azon a tegnap esti lakossági fórumon, amelyet az LMP szervezett a témában. A meghallgatásra annyian eljöttek, hogy sokan csak a nyitott ablakon át, az épület mellett hallgatták a beszédeket. A polgármester és a szlovén cég vezetője
Magyarország lehet az utolsó tagállama az Európai Uniónak, ahol recept kell az esemény utáni tablettához. Tegnap fogadta el ugyanis a lengyel kormány azt a törvényjavaslatot, amely a 15 év feletti nők számára engedélyezné, hogy vény nélkül vásárolhassanak sürgősségi fogamzásgátlót. A Patent Egyesület petíciót indított, hogy Magyarországon is változ
A hazai hitelintézeti szektor kumulált adózott nyeresége december végére elérte az 1373,7 milliárd forintot. Ez történelmi rekord, és majdnem háromszorosa a tavalyinak.
Az új eljárás egyelőre egyetlen, világszerte 200 ezer embert érintő elváltozást képes helyreállítani. A tudósok szerint azonban ezen az úton haladva 5-10 éven belül több siketséget okozó génhibára is megoldást találhatnak.
Az RTL által megkérdezett szakértő egész évben a mostanihoz hasonlóan alacsony piaci árral számol. Az energetikai szakember szerint bőven lenne mozgástere a kormánynak az árcsökkentésre.
Folytatódik az adok-kapok Parragh László és az MNB között. Az MKIK elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában fejtette ki, mit gondol az MNB főközgazdászának legutóbbi nyilatkozatáról.
Ezt mondta a 24.hu tudósítása szerint Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója. Vitézy Dávid a Facebookon reagált minderre: szerinte ha ez a mondat tényleg így elhangzott, távoznia kell a posztjáról.