Értékelhetetlennek ítéli Vitézy Dávid a Lázár János Budapest-bérletre vonatkozó, Karácsonyéknak tett új ajánlatát. Ezen kívül arra kéri Lázár Jánost: vonja vissza, ne drágítsa brutálisan - 59 százalékkal - a 10 km-nél rövidebb vagy megyehatáron átnyúló utazást a helyközi bérletek megszüntetésével.
A csepeli és az óbudai polgármester is arra kéri a főváros és a kormány vezetőit, hogy mielőbb állapodjanak meg az egységes bérletek ügyében. Borbély Lénárd és Kiss László szerint is katasztrofális következményekkel járna a két kerületre nézve, ha megszűnne a jelenlegi egységes bérletrendszer.
Németországban január 10-én szerdán hajnali 2 órától január 12-én pénteken 18 óráig munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk ideje alatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani. A Németország felé utazóknak érdemes tájékozódniuk a DB és a MÁV tájékoztatási felülete
A hideg időjárás miatt hétfő estétől országosan életbe lépett a vörös kód, amely kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott ember befogadását, hívta fel a figyelmet kedden Kiss Szabolcs. Gyulán is fokozottan figyelnek az idősekre, különösen a külterületen élőkre és a szociálisan rászorulókra. A mínusz
"Izraelt súlyos terrortámadás érte, rengeteg ártatlan ember halt meg a Hamász támadása nyomán. Hisszük, hogy az egész világ érdeke, hogy a most folyó terrorellenes akciók sikerrel záruljanak annak érdekében, hogy soha többé, sehol a világon ne fordulhasson elő ilyen brutális terrortámadás."
Mindössze kilenc nappal azután, hogy orvoshoz fordult, vasárnap életét veszítette az a fiatal édesapa, akinek a szervezetét egy brutális húsevő baktérium támadta meg még a múlt év végén.
A Corvinus Egyetem kutatója, a Közbeszerzések Tanácsának tagja 1300 szerző közül került be egyedüli magyarként a világ top 10, közbeszerzéssel foglalkozó tudósa közé – állapította meg egy nemzetközi tanulmány, amely az elmúlt négy évtized szakirodalmát elemezte. dr. Tátrai Tünde volt a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorának a vendége.
Húsz és negyvenhét százalék közötti mértékben emelkedett az utóbbi években a migrációs nyomás miatt Nyugat-Európából Magyarországra áttelepülők száma - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a Szerbiába induló újabb magyar rendőri kontingens búcsúztatásán.
A 21. századi magyarságnak meg kell maradnia önállónak, a nemzet értékeit és érdekeit a múlthoz hasonlóan kell védeni – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A fizetések kérdésköre erősen érinti a bírói függetlenséget, így nagyon fontos lenne, hogy ezt is rendezzék - mondta Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács elnöke az ATV Start című műsorában.
Húsz és negyvenhét százalék közötti mértékben emelkedett az utóbbi években a migrációs nyomás miatt Nyugat-Európából hazánkba költözők száma – mondta Rétvári Bence.
2023-ban is a véradások szervezése volt a legnagyobb feladata a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezetének. Tavaly összesen 928 alkalommal rendeztek véradást, ezeken mintegy 18 ezer 800-an jelentek meg. Ezek az adatok mindkét esetben magasabbak, mint 2022-ben. 2024-ben is tovább folyik a munka, hiszen minden nap biztosítani kell a vérellát
Elhunyt egy marosvásárhelyi kórházban kedden a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának súlyos sérüléseket szenvedett áldozata - közölte az Agerpres hírügynökséggel a Maros megyei klinikai sürgősségi kórház szóvivője.
Témák: – A hideg időjárás miatt hétfő estétől országosan életbe lépett a vörös kód, amely kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott ember befogadását, hívta fel a figyelmet kedden Kiss Szabolcs. Gyulán is fokozottan figyelnek az idősekre, különösen a külterületen élőkre és a szociálisan rászorulókra. –
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium szerint az érintett mezőgazdasági ingatlanokra a törvény szerint nem vonatkozik világörökségi státusz, ezért törölték.
Százmilliárdos költsége lehet a felújításnak és a teljes szerelvénycserének, de a rákosrendezői városközpont kialakításakor juthat pénz a rekonstrukcióra és a vonalhosszabbításra is.
“Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak.”
Vonattal vagy távolsági busszal az egynapos kiruccanás, rokonlátogatás, balatoni strandolás az új napijegyekkel sokkal olcsóbb lehet a mostaninál, jól járnak a 14 év alattiak, de lesz olyan is a budapesti agglomerációban, akinek több ezer forinttal többe kerülhet az ingázás.