Mivel a Föld lakosságának közel fele szavazóurnákhoz járulhat, az idei évi választások végkimenetele az egész világ szempontjából meghatározó lesz, írta Szijjártó Péter.
Tóth Bettina volt a Média1 vendége, beszélt Orbán gyanúsan aránytalan nézettségi számairól is, illetve arról, hogy az ellenzék kommunikációja a közösségi oldalakon nem túl jó.
A Jobbik napokon belül elkezdheti gyűjteni az aláírásokat az 5 ezer forintos kamarai tagdíj eltörléséről szóló népszavazáshoz. Az LMP népszavazási kezdeményezését elképesztő trükkel lehetetlenítette el a kormány, a Momentum és Karsai Dániel a választási bizottság döntésére vár az eutanázia ügyében.
Programokkal teli, sikeres esztendőt tudhat maga mögött a Váci Mihály Kulturális Központ. 2023-ban megközelítőleg 500 programra százezer résztvevő érkezett az intézménybe. Kiállítások, telt házas előadások, koncertek, börzék és szakmai programok várták az érdeklődőket – de olyan különleges eseményekhez is csatlakoztak, mint a Lego Játékváros. A ter
89 éves volt a talán legismertebb magyar építész. A Novotel és a Kempinski hotelek, a Rendőrpalota, a WestEnd City Center, a BME Informatikai épülete fűződnek többek közt a nevéhez.
Életének 89. évében elhunyt Finta József építész, a nemzet művésze, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa-díjas alkotó, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja – tudatta honlapján a Finta Stúdió.
Pénteken, vagyis január 12 -én érkezik a 6 százalékkal emelt nyugdíj, februárban pedig jön a 13. havi nyugdíj is, vagyis kéthavi járandóságot kapnak kézbe az idősek.
Állatvédelmi jótanácsok a zord hideg időszakra. Az elkövetkező napokban durva fagyok jönnek. Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a környezetünkben tartott állatok szenvedése, fagyása. S
Az éghajlati statisztikai adatokból és a szezonális előrejelzésekből arra lehet következtetni, hogy 2023 után 2024 is szélsőséges és extrémitásokkal tűzdelt év lesz. Legalábbis ez derült ki a Klímapolitikai Intézet elemzéséből.
A gyűjtést tovább folytatják, a pénzügyi segítség pedig kiegészül az egyetem oktatóinak és hallgatóinak a helyreállítási munkákban való aktív részvételével.
A miniszterelnök lánya tavaly tavasszal vásárolt földbirtokokat, a világörökségi területekhez tartozó ingatlanok tulajdoni lapjaiból törölték az állam elővásárlási jogát.
Az e-matrica-rendszerben történt idei változások érintik a díjfizetést, a vontatás szabályait, valamint a díjas szakaszokat és az e-matricák árát. A legnagyobb változás, hogy az M0-s autóút eddig ingyenes szakaszai díjkötelesek lesznek az e-matrica-rendszerben közlekedők számára.
Az ritka látvány, hogy nappal repülni látunk egy-egy erdei fülesbagolyot, ebben az időszakban inkább a Csónakázó-tó melletti fenyőféléken húzódnak meg ezek a madarak. Ahhoz azonban már hozzászokott a gyulaiak többsége, hogy a baglyok időről-időre beköltöznek a városba. Igyekeznek rejtőzködni, és láthatóan keresik a sűrűbb fákat. A figyelmesebb sz
Mivel 2024 sorsdöntő, választási szuperév lesz, "tudjuk, hogy hatalmas lesz a nyomás, de a jövőben sem fogunk engedni semmiféle zsarolásnak és nem fogjuk feladni a nemzeti érdekek képviseletét" - írta hétfői Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.
Kikerekedett a szeme a döbbenettől a fővárosban élő édesanyának, amikor egy idegen férfi családi fotóit, bankszámla- és egyéb adatait találták a fiával az iskolában kapott, európai uniós pénzből vett laptopon. Az újként hazavitt eszközt valaki már használhatta.
Volt rá esély, hogy vasárnaptól akár nagyobb mennyiségű csapadék társaságában érkezik meg a lehűlés térségünkbe. Az előrejelzések szerint akár már vasárnap délután havazásra válthatott volna az eső, de erre végül nem került sor. A Gyulai Közüzemi Kft munkatársai hétfő hajnaltól ügyeletben voltak. Vízkereszthez kapcsolódóan szokás leszedni a díszeke
5-8 méter szélességű, lefelé húzódó olajfoltot észlelt egy horgász a Ráckevei-Soroksári Duna (RSD) ferencvárosi szakaszán, nagyjából a Francia-öböl torkolatával szemben a hétvégén. A vízügy műszaki alakulata szerencsére időben lokalizálta a szennyezést, amelyet a nyomok szerint egy illegálisan elvégzett olajcsere okozott.
Európa felszámolta stratégiai autonómiáját, éppen ezért történelmi síkon meghozandó döntés születik majd az idei európai parlamenti választáson a kontinens sorsára
"Értem én, hogy Ungár Péter ideges, Tarlósnak nem szabadott volna kikotyognia, hogy az LMP és a Fidesz egyeztet" – írta a párbeszédes Szabó Tímea az év eddigi legsúlyosabb LMP–Párbeszéd-csörtéjében.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ a hétvégén frissítette a honlapját. A 20 kijelölő határozatból kiderült, hogy az ország különböző egészségügyi intézményeinek, különböző osztályainak a részleges, vagy teljes leállását jelentik be, 2023. december – 2024. januártól.
“Úgy látom, hogy tárgyalópartnereinknek az Európai Parlament politikai zsarolása miatt nincs bátorságuk további lépéseket tenni a probléma megoldása érdekében" - mondta az Erasmusról Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a lengyel állami hírügynökségnek.
Tovább gyűrűzik a fővárosi önkormányzat és a Lázár János vezette közlekedési minisztérium közötti vita az agglomeráció közlekedésről és a Budapest-bérletről. Ennek egyik kézzelfogható, negatívnak mondható fejleménye, hogy mától ritkított menetrenddel közlekedik a HÉV a szentendrei és a ráckevei vonalakon.
A héten folytatódhatnak az egyeztetések a Budapest-bérletről. A kormány szerint a főváros a vidék rovására kér több támogatást, a főváros viszont úgy látja, az állam nem akarja kifizetni a Budapestnek törvény szerint járó támogatásokat.