A hét folyamán ismertettük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberre vonatkozó lakossági hitelezési adatait, melyekből kiderült, hogy októberhez képest a személyi hitelek esetében mérsékelt, ellenben a lakáshitelek esetében már kifejezetten jelentős felfutást hozott az ősz utolsó hónapja. A most bemutatott babaváró hitel azonban még a másik két hitelt
Magyarországra érkezik a szlovák államfő, Robert Fico, hogy Orbán Viktorral találkozzon. A látogatásról szóló híreket Havasi Bertalan, a miniszter sajtófőnöke is megerősítette.
Javában zajlik az évtervezés a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-nél, erről szerdán tartottak sajtótájékoztatót. Új jegytípusokkal, szolgáltatásfejlesztéssel készülnek, előbbi már január közepétől esedékes. A társaság célja 2024-ben, hogy minél színvonalasabb programokat nyújtson a vendégeknek, és a nyíregyháziak – akik eddig is szép számmal érkeztek – még jo
Több mint 42 ezer helyközi járat adatai követhetők valós időben országos szinten. A járművek követése a helyi járatok esetében is lehetséges, de csak azon városokban, ahol az önkormányzat biztosítja az ehhez szükséges technikai feltételeket, így Nyíregyházán is. A Volánbusz ezzel napi több százezer utasának nyújt segítséget az utazás megtervezésébe
Szerdán délután soron kívüli üléssel kezdte meg a 2024-es esztendőt Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése. A testület támogatási kérelem benyújtásáról döntött a TOP Plusz 3.1.3-23 „Helyi humán fejlesztések” című felhívás kapcsán. A „Helyi humán fejlesztések” című projekt célja a Vármegyei Esélyteremtő Paktumok és a Szolgáltatási Út Térképek ál
Minden pedagógus jól fog járni a béremeléssel, a következő években minden tanárnak, minden óvónőnek emelkedni fog a fizetése - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón.
Az ügy a DK képviselőjétől, Vadai Ágnestől indult, majd Polt Péteren keresztül jutott el a BRFK-hoz. A nyomozók szerint azonban nem történt bűncselekmény.
Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni, a parti sáv egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
2024 elején több hónapos masszív árcsökkenési trend közelít a végéhez, már ami a lisztet illeti. A búza ára ugyan alacsonyabb, a malmok azonban be fogják hajtani a költségnövekedéseiket. Az ár azonban még így is alacsonyabb, mint az ukrán háború előtt volt.
Két új kötet jelent meg a közelmúltban a Békés vármegyei levéltárhoz köthetően. Erdész Ádám szerkesztésében Márki Sándor naplóinak negyedik kötete látott napvilágot, az intézmény nyugalmazott igazgatója Szegeden tartotta a könyvbemutatót. A Gyulai Zsidó alapítvány és az önkormányzat együttműködésében adták ki azt a tanulmánykötetet, mely a Közösség
Az európai nagyvárosok közül – Béccsel holtversenyben – Budapesten csökkentek leginkább a torlódások az előző évhez képest – közölte Karácsony Gergely a Facebookon.
Életének 85. évében, hétfőn elhunyt Honti Mária, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium korábbi igazgatója, nyugalmazott államtitkár – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön.
Tóth Nikolett élete 2022 nyarán változott meg teljesen, amikor a Jókai és Aradi utca sarkán sétált, ahol maga alá temette őt egy ház mélybe zuhanó homlokzata. "Az orvosok szinte semmi esélyt nem adtak arra, hogy életben maradok" - nyilatkozta a 27 éves balerina a Blikknek.
Innsbruckból érkezett az a 260 kilós lélekharang, mely a legkisebb és a legmagasabb hangú, három társa mellett a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház tornyában. Speciális feladat a meglévőkhöz igazítani a hangját, melyet okos eszközzel, a mesterséges intelligencia segítségével hoznak működésbe.
A vármegyei tiszti főorvos ismerteti az egészségügyi adatokat, fel-felbukkanó járványokkal, a megelőzéssel, védőoltással és gyógyítással kapcsolatos tanácsait. Hazánkban kimutatták már az influenzavírust, de a megbetegedések száma nem éri még el a járványküszöböt. Háziorvosoknál igényelhetik a védőoltást, de a Covid vakcinához már csak a kórházi ol
A 2024-ben induló CSOK Plusz hitel már számos pénzintézetnél elérhető, és mivel az akár 50 millió forint összegű kölcsön kamata alig fele a piaci lakáshitelek kamatszintjének, a Bankmonitor szakértői szerint óriási az érdeklődés iránta. Ugyanakkor számos feltételnek kell megfelelni az igényléshez, ezek teljesítését pedig igazolni szükséges a hitelk
Hatalmas gímszarvasok ugrottak ki az autók elé Kakasd mellett. Kész csoda, hogy mindenki – és a szarvasok is – ép bőrrel megúszta az esetet. Egy autó fedélzeti kamerája mindent rögzített.
Az MSZP-t, a Jobbikot és az LMP-t alig tudták lemérni, hát még a Párbeszédet. Az újabb pártok egyike sem dörömböl a kapun. A Momentum némelyiknél az ellenzéken belül erős, némelyiknél viszont be sem kerülne.
Öt kutatóintézet szereplésével rendeztek kerekasztal-beszélgetést Budapesten, amelyen elmondták, hogy a legfrissebb előrejelzések szerint a Mi Hazánk és a Kutyapárt is bejutna az Európai Parlamentbe, ha most vasárnap lennének a választások.
2024-ben is megrendezik Magyarország meghatározó turisztikai rendezvényét, az Utazás kiállítást. A 46. alkalommal életre hívott programra Békés vármegye, kiemelten Gyula kapta meg azt a felkérést, hogy belföldi díszvendégként mutassa be a közönség számára a vármegye turisztikai sajátosságait. Legyen szó kultúráról, népszokásról, vagy gasztronómiá
Szerda délelőtt az Implomos diákok és a K. Schriffert Kör tagjai együtt emlékeztek a szovjet kényszermunkára elhurcolt, többségében német származású gyulaira. Az 1945. január 10-i eseményeket a történelmi emlékezet részeként, évről-évre felidézik az iskolában. Több éves hagyomány az Implom iskolában, hogy megemlékeznek a malenkij robot gyulai áldoz
,,A szlovák miniszterelnök hivatalos látogatásának előkészítése már zajlik"- nyilatkozta a miniszterelnök sajtófőnöke a hvg.hunak, megerősítve, hogy a zervek szerint Fico január 16-án Budapestre érkezik.
Néhány nap múlva, 2024. január 15-én indul a Napenergia Plusz Program, amelyben Napelemre és energiatároló telepítésére pályázhatnak a háztartások – írja a cég közleményében.
2023 szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 557 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 384 900 forint volt. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,1 százalékkal, míg a reálkereset - 2022 augusztusa óta először - 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ön bizakodó a
Az óév utolsó napjaiban erőteljesen hajrázott a turizmus, így az előzetes várakozásokhoz képest is magasabb szinten alakult a szálláshelyek forgalma: karácsonykor 21 százalékkal, és szilveszterkor is 20 százalékkal múlták felül az előző év végi vendégéjszaka-számokat a szálláshelyek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hat év után felmondott a Magyar Állami Operaház balett-táncosa, Kovács Noel Ágoston. A táncos komoly kritikákat fogalmazott meg az intézménnyel szemben, többek között azt, hogy túl sokat kellett eltűrniük az évek alatt.