Az Orbán-kormány új, Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériuma január 1-én elkezdte a működését, Navracsics Tibor vezetésével. Most már a munkatársaival csoportképet posztolt a miniszter.
A következő öt évben Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia lakossága a jelenlegi szinten tartaná a védelmi kiadásokat, míg Romániában a többség a kiadások növelését tartja célszerűnek - ez derül ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének felméréséből. Az elemzés egy másik megál
Orbán Viktor egyre népszerűbb a TikTokon, így nem meglepő, hogy mind gyakrabban posztol. A magyar miniszterelnök most a kormánytagokról nézegetett gyerekkori fotókat, megpróbálva kitalálni, ki kicsoda. Lássuk, hogy ment neki a babakvíz.
"Magyarországon korábban kiszámítható gazdaságpolitika volt, ez az időszak 2020-ig, a Covid-járvány betöréséig tartott. Ezt kellene visszahozni" - mondta Hernádi Zsolt a Mol elnök-vezérigazgatója az Indexnek adott interjúban.
Miután a BKK igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy maradnak a Budapest-bérletek, a MÁV ezzel ellenkező értelmű közleményt adott ki. A főpolgármester is Lázár Jánost sejti az intézkedés mögött.
Beléptünk a 2024-es évbe, ám előtte még 2023 szilveszterén sokan döntöttek a bulizás és az italozás mellett. Ilyenkor szinte mindenki iszik legalább egy pohár pezsgőt, de akadnak olyanok is, akik jobban kirúgnak a hámból.
Az akció ideje alatt minden egyes - Korányi F. u. 3., valamint Kerék u. 1. sz. alatti Hulladékudvarokba – beszállított vágott karácsonyfáért 1 db Éak-nyereményszelvényt kapnak a résztvevők, amivel sorsoláson vesznek részt, és ajándékokat nyerhetnek.
Jelentősen javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Decemberben derült ki, hogy a Pénzügyminisztérium több mint 300 millió forintot utalt át a volt ukrán elnöknek. A Demokratikus Koalíció szerint ez hűtlen kezelés és hivatali visszaélés.
Lánczi Tamás a műsorban megtisztelőnek nevezte, hogy őt jelölte a posztra Orbán Viktor miniszterelnök, és azt, hogy kinevezési okiratát Novák Katalin köztársasági elnöktől veheti majd át.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal első nagy feladata az lesz, hogy a hamarosan induló választási kampány és választási küzdelem tisztasága felett őrködjön.
Ha válság van, a kormányok vonalakat zárnak be. A Gyurcsány-kormány 500 kilométer vasutat, Bajnaié 900-at szüntetett meg. Az Orbán-kormány aztán néhány vonalat újranyitott, majd nemrég többet is bezárt. Most már 1,36 millió magyar él több mint tíz percnyi távolságra vasútállomástól. Térképre vittük a vonalbezárásokat.
A termőföld, a víz, az ökológiai sokféleség megőrzéséről beszélgetett Kék bolygó című podcastjának legújabb, kedden közzétett adásában Áder János volt államfő Nagy István agrárminiszterrel.
A magyar miniszterelnök egy érdekes videóval jelentkezett a TikTok-oldalán, amelyben megpróbálta felismerni a gyerekkori fényképeikről a kormánytagokat. Orbán Viktor például Semjén Zsoltot Lázár Jánosnak tippelte.
Az orosz légierő Ukrajna elleni intenzív támadásai miatt a lengyel légtér védelmére folyamatos járőrözésbe kezdett kedd hajnalban két lengyel és két amerikai F-16-os vadászgép, valamint egy utántöltő repülőgép – jelentette be kedden a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága. A gépek a közép-lengyelországi Lask légibázisról szálltak föl. A műveleti
A Móricz Zsigmond Olvasókör 2014. január 17-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából alakult a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület keretében azzal a céllal, hogy az egyesületi tagokat, valamint a könyvtárat látogató, olvasni szerető embereket, irodalombarátokat rendszeresen összehozza, hogy egy finom tea mellett beszélgessenek, véleményt cseré
A kormány kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra – jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója kedden a Facebook-oldalán megjelent videóban.