A bűvészek a szemfényvesztés művészei, csalnak, de úgy, hogy a néző észre ne vegye a turpisságot. Egy magyar illuzionista most még azt is leplezni tudta, hogy előadás közben véletlenül félig levágta a saját ujját. Úgy csinálta végig a produkciót, hogy asszisztensének sem tűnt fel, hogy baj van.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12 százalékos béremelést kapnak január 1-jétől - tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.
Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz miatt 70 alkalommal, 73 esetben pedig műszaki mentést igénylő balesethez hívták a tűzoltókat. Sajnálatos módon halálos áldozatokat is követelt a tűz az év utolsó napján.
Szerinte a miniszter és a főpolgármester közös feladata lenne a MÁV Budapest-bérletei körül kialakult helyzet rendezése. Arról is beszélt, hogy az egységes budapesti közlekedés lényegében megszűnt.
Egyértelműen leszögezte Tompos Márton az ATV Start műsorában, hogy a főpolgármesteri pozíció megvan, és Vitézy Dávidnak inkább a főpolgármesteri hivatalnál kellene elhelyezkednie.
Jelenleg a visszavásárlással kapcsolatos tárgyalások már egy olyan fázisban tartanak, ,,ahol a felek között nagyon közel a végleges megállapodás" – tudatták az atv.hu kérdésére a Nagy Márton vezette gazdasági minisztérium részéről a Budapest Airport többségi tulajdonának a visszavásárlásáról.
Már hagyomány, hogy évente háromszor díszlövésekkel várják az érdeklődőket a fürdővárosban. Ezek az 1566-os ostrom kezdő és záró időpontjai, illetve január elseje, amikor a déli harangszóval egy időben az újévet köszöntik. A január elsejei eseményen 15-17. századi lőfegyverek replikáit mutatták be a hagyományőrök. Szabó Árpád, a Maróti Hagyományő
Már csak két hónapig használhatók a Budapest bérletek az agglomerációs MÁV, Volán és HÉV járatokon, legalábbis a MÁV erről adott ki közleményt. A megoldatlan ügy hátterében kétmilliárd forintos elszámolási vita áll, bár a főpolgármester szerint annak nincs köze az egységes bérlethez. Karácsony Gergely az ATV Híradónak úgy nyilatkozott, nem tudja el
Hadházy Ákos számolt be róla, hogy a KSH szerint Nógrádban egy új ház négyzetméterára 650 ezer forint körül van, a bölcsőde épületének alapterülete pedig nagyjából 300 négyzetméter, azaz 2,25 millió forintos négyzetméteráron, tehát körülbelül háromszoros áron építhették.
Ha valaki 2024-ben tölti be a nyugdíjkorhatárát vagy idén teljesíti a Nők40 kettős időfeltételét, de nem tudja, hogy milyen időponttól lenne a legkedvezőbb igényelnie a nyugdíját, akkor érdemes mielőbb utánajárni az időzítéssel kapcsolatos fontos tudnivalóknak. Ha valaki a helyesen megválasztott időzítés következtében akár csak néhány ezer forintta
Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes a Facebook oldalán fejezte ki háláját a vízügyi szakembereknek, akik az elmúlt napok áradásai alatt kiemelkedő teljesítményt
Sajnos lehangoló képet mutat a magyarok fogainak állapotáról egy tavalyi felmérés, és ezen a helyzeten az alkoholfogyasztás sem segít. De nem mindegyik ital annyira káros ebből a szempontból...
Az egyik új lakossági állampapír a 3 éves fix kamatozású Fix Magyar Állampapír (FixMÁP) lesz. A másik pedig a Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) új sorozata lesz.
Tegnap óta hatályba lépett a jogszabály, ami szerint legfeljebb fix 3 százalékos kamattal lehet kínálni a CSOK Plusz lakáshiteleket. Azonban vannak bankok, ahol alacsonyabb kamattal is lehet igényelni a kedvezményes hitelt. A Portfolió összeszedte a részleteket.
Izgalmasan indult az év az RTL Reggeli című műsorának stúdiójában, ugyanis kedd reggel az elmúlt év legemlékezetesebb eseményeit tárgyalták ki, ami során szóváltásba keveredett két meghívott vendég.
Témák: – Megszületett az év első babája Gyulán. A kisfiú január elsején, 10 óra 16 perckor a gyulai tagkórházában jött világra császármetszéssel. – Békéscsabán, Gyulán és Békésen állománygyűlésen búcsúztatták, illetve köszöntötték a rendőrkapitányokat. A megbízott határrendészeti kirendeltségvezetők a jövő év első napjától kinevezett vezetőként lát
A Momentum szerint Vitézy Dávidnak nem kellene elindulnia a főpolgármester-választáson. A Vitézyvel ez ügyben tárgyalásokat folytató LMP társelnöke viszont úgy véli: Budapest vezetéséről nem Facebook-posztban kel dönteni, mint ahogyan Donáth Anna dönt a Momentum elnökségéről.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Vegyesen alakult, az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárral szemben gyengült a forint kora estére a reggeli szintről a nemzetközi devizakereskedelemben.
Közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a XVIII. kerületben, ahol egy ajándékba kapott autóval követték el a legkiemelkedőbb gyorshajtást. A sofőr ugyanis 50 helyett 122 km/h-val szelte az utakat.
Újabb munkabeszüntetésre készülnek a busztársaságnál dolgozó járművezetők, ha a január közepére tervezett bértárgyalások eredménytelenül zárulnak. A közlekedési vállalat mielőbb szeretne megegyezni a bérekről.
2022 őszén egyszer már elölről kellett kezdeni a tárgyalást, de egy újabb személyi változás miatt jöhet a harmadik nekifutás. Egy jogász szerint az egész ügy bohózatra emlékeztet.
A statisztikákból mindez nem derül ki az RTL-nek nyilatkozó mentősök szerint, mert a fővárosba irányított vidéki mentőegységeket egyszerre mindkét helyen regisztrálják.
Kétszáznál is több esetben riasztották a katasztrófavédelmet az év utolsó napján, a számos tűzeset mellett több bajba került állatot is meg kellett menteni.
Tovább tart az üzengetés a Budapest-bérletek ügyében a volt közlekedési államtitkár, a főpolgármester és Lázár János között. Tavasztól a BKK bérletei nem lesznek érvényesek a vonatokra, a Volán-buszokra és a HÉV-vonalakra sem.
Csak átmeneti volt a tavalyi javulás, ismét növekedik a várakozási idő az egészségügyben. A mandula, orrmandula, a varix és a szürkehályog műtéteknél nőtt a legjobban a várólista.
A Momentum ellenzi a korábbi BKK-vezér indulását, az LMP - amely tárgyalásban van az ügyben Vitézy Dáviddal - Facebookon kívüli kérdésnek tartja ezt, szemben a Momentum elnöklésének kérdésével.
"Egy lóerő 435-ért cserébe, csupa ilyen üzletet szeretnék kötni 2024-ben is" - fogalmazott 2 perces évértékelőjében a miniszterelnök, aki beszélt a láncfűrészes argentin elnökről is.
Vannak, akiknek könnyen és vannak, akiknek nehezebben megy a jogosítvány megszerzése: a negatív csúcstartó csaknem két tucatszor futott neki a KRESZ-vizsgának.