Témák: – 2023 legjobb sportolóit és edzőit díjazták szombat este, a városi tornacsarnokban. “A Város Sportjáért” elismerést Tóth András úszóedző vehette át. – Második alkalommal rendeztek Gyulán iparos bált. A többek között az iparosságot, a kisvállalkozói kört, és a kereskedőket megszólító eseményen közel százan vettek részt. 2024-ben 110 éves az
Közeledik a hó vége, így már a számlák miatt aggódik? Ne tegye, mi tudjuk a megoldást! Kapjon fel egy Blikket, és már indulhat is a Bemelegítés! Legújabb nyereményjátékunkon a szerencsések most akár háromhavi teljes rezsiköltségüket is megnyerhetik tőlünk.
Van ahol a CT hibásodott meg, máshol szakemberhiánnyal küzdenek, így több mint 10 kórházról derült ki, hogy leáll egyes kezeléseknél az ellátás. Ez ebben a hónapban már a második ilyen bejelentési hullám. Így összesen már 32 kórház nem tud ellátni bizonyos betegeket. A Momentum elkeserítőnek tartja, hogy a kormánynak minden fontosabb, mint az egész
Orbán Viktor kormányfő is lerótta a kegyeletét Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának ravatalánál. A politikus 67 évesen, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
Az RTL Híradó egy budapesti óvodában történt visszaélésről számolt be. Egy autizmussal élő ötéves kisfiúval, Ádennel bántak minősíthetetlen módon az óvónők, akiket végül a gyermek édesanyja buktatott le.
A kicsi anyukája sejtette, hogy valami nincs rendben. Az igazgató azonban nem állt vele szóba, ezért úgy döntött, hogy elrejt egy diktafont a gyerek táskájába. Megdöbbentette, amit hallott.
Mikor és mekkora mértékben kell csökkenteni a jegybanki alapkamatot? - erről folyik végeláthatatlan vita a kormány és a Magyar Nemzeti Bank között. A kormány szerint jóval nagyobb ütemben kellene haladnia a kamatvágással a jegybanknak, az MNB viszont azon az állásponton van, hogy az árstabilitás és az árfolyam megóvása érdekében csak óvatosabb kama
Az építési és közlekedési miniszter és a főpolgármester a hétfői találkozóján egy teljesen új, átfogó megállapodást kötött a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről. A megállapodás utasok százezrei számára teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedés használatát.
Január 29-én lépett hatályba az az intézkedéscsomag, amely a hazai fuvarozók érdekeit hivatott garantálni, több más mellett piacvédelmi intézkedésekkel és adminisztrációs könnyítéssel.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt elnöke, korábbi közigazgatási és igazságügyi államtitkár, volt miniszterelnöki biztos január 7-én hunyt el.
A bérletek márciustól is érvényesek maradnak a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A BKK elfogadja a megyebérletet.
A Mi Hazánk pártelnöke szerint a háború lehetséges kimenetele, hogy megszűnik Ukrajna államisága, és szerinte Kárpátalja önrendelkezési jogával élve, védhatalmi státuszt kérhet Magyarországtól.
Kétséges, hogy az EP-választásig lesz Orbán-Zelenszkij-csúcs – mondta Feledy Botond külpolitikai szakértő. Szerinte a mai ungvári külügyminiszteri találkozó újabb példája volt annak, ahogy a Szijjártó Péter-féle külügy működik.
A Volánbusz szerint a buszvezetők 56, a SZAKSZ szerint 74 százaléka vett részt a sztrájkban. A szakszervezet szerint végül is mindegy, mert így is történelmi a siker.
20 ezer buszjárat is kimaradhatott a Volán-sztrájk második napján a munkabeszüntetést szervező szakszervezet számításai szerint. Az utasok nagy része azonban a Híradó tapasztalatai szerint felkészült, és csak azokhoz a járatokhoz mentek ki, amik biztosan indultak. A bértárgyalások kedden folytatódnak Lázár János részvételével. A szakszervezet továb
Mauglinak hívták, folyamatosan kiabáltak vele, és szavakkal bántottak egy ötéves, autizmussal élő kisfiút egy III. kerületi óvodában. Ez úgy derült ki, hogy az anyuka titokban hangfelvételt készített arról, hogy mi történik a csoportszobában. Az ügyben vizsgálatot indítottak, hétfőn azonnali hatállyal felmondtak az érintett óvodai dolgozóknak.
Krúbi megtartotta első arénás koncertje, ahol többek között szexizmusról, a koncertjein hallható "mocskos fideszezésről" és a Krúbi Univerzum egyéb jelenségeiről kérdeztük a rajongóit.
Újabb kórházakban állnak le ideiglenesen ellátások, kezelések – erről Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő írt. Szerinte a mostaniakkal együtt januárban már több mint 30 esetben volt szükség bizonyos szolgáltatások átszervezésére. Van, ahol a gasztroenterológia, reumatológia szünetel, máshol fogászat nem lesz a kórházban, vagy épp tükrözést nem tud
Beperelték, majd 27 év munkaviszony és 20 év érdekképviseleti munka után azonnali hatállyal elbocsátották a ContiTech gumigyár szegedi szakszervezeti vezetőjét, aki nyilvánosan bírálta a cég vezetését a vendégmunkások, a rossz egészségügyi és balesetveszélyes körülmények miatt. A német tulajdonú cég szerint a szakszervezeti vezetők "rendszeresen ro
Március végére lehetnek meg a fővárosban a jelöltek az önkormányzati választásra, a Mahart-Passnave szponzorációs ügyből pedig per lesz – mondta Kubatov Gábor, aki Lázár Jánosnak is odaszúrt egyet.
Veszprémbe költözött Simicska Lajos, és csak keddenként jár Budapestre – tudósított a Híradó 2016-ban ezen a napon. Az Orbán Viktorral egy évvel korábban szembefordult milliárdos Veszprém főterén és a közeli Hárskúton is vett egy-egy házat, és ideje nagy részét már ezekben töltötte. Budapesten ekkor még javában zajlott az oszlopháború Simicska cége
Tavaly nyár óta, de méginkább november óta szinte megállt a használt autók piaca Magyarországon. A kereskedők szerint a 3 millió forint alatt autókra még úgy ahogy van kereslet, de efölött pang a forgalom. Az új autókra pedig sokszor olyan kedvezményeket adnak, illetve nem ritka a kamatmentes hitel sem, ami miatt már nem sokkal drágább egy vadonatú
Január 31., szerda éjfélig érvényesek a tavaly megvásárolt éves vármegyei és országos autópálya-matricák, és ugyancsak eddig érvényesek a nagycsaládosoknak járó kedvezmények, valamint az egyéb mentességek.