Háromszorosára nőhetnek a cégek költségei, sorra jelentik be ugyanis a bankok, hogy teljes mértékben áthárítják az augusztus 1-től megemelt pénzügyi tranzakciós illetéket a vállalkozói ügyfelekre. A kormány a közlekedési és parkolási bírságokat is emeli.
Álomszerűen hangzik Orbán Viktor Tusványoson belengetett ígérete a családiadóalap-kedvezmény megduplázásáról. Ha azonban hozzátesszük, hogy sem az egy-, sem a három- és többgyermekesek kedvezménye egy fillérrel nem emelkedett a rendszer 2011-es bevezetése óta, akkor már árnyalt a kép. Lapunk megnézte, hogyan alakult, illetve a várható duplázás után
Öt százalékkal csökkenteni kell a bérekre kifizethető összeget az állami cégeknél egy szerda éjjel megjelent rendelet szerint. Az általunk megkérdezett szakértők szerint ennek következménye az lehet, hogy a cégek csökkentik vagy elhalasztják az évvégi bónuszokat, de akár leépítések is jöhetnek.
Ma 75 éves Farkas Bertalan mérnök ezredes, az MTA Interkozmosz Tanács kutatócsoportjának tagja, akinek munkásságát 2019-ben a Hazáért Érdemjellel ismerték el.
A Nemzeti Kártya nevű programmal lehetőségük nyílt az orosz állampolgároknak arra, hogy könnyebben szerezzenek munkavállalási engedélyt az országban és ezzel szabad utat kaphatnak a schengeni térségben is.
Pénteken a fátyolfelhőzet mellett időszakosan erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható. Elszórtan valószínű zápor, zivatar. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 29 és 34 fok között várható. Késő estére 18 és 26 fok közé hűl le a levegő.
Az augusztus 20-i munkaszüneti naphoz kapcsolódó munkarendváltozás miatt változik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatainak nyitvatartása augusztus 2-án, 3-án és 19-én.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A BKK már most arra figyelmeztet, hogy a fesztivál idején a délutáni és az esti órákban a szokottnál jóval erősebb forgalomra kell készülni a Szentendrei úton.
A munkanap-áthelyezés miatt pénteken az aznapi munkanapra, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok, és módosul a Volánbusz-járatok menetrendje is - közölte a Mávinform.
Ma este nyolc órától lezárják a Budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a bevásárlóközpont parkolója között a Sziget fesztivál miatt – közölte a BKKinfo a honlapján. A forgalomkorlátozás a közösségi közlekedést is érinti, a 226-os autóbusz rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar és Aquincum között közlekedik. A fesztivál lefolyása alatt a délutáni
Ma este nyolc órától lezárják a Budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a bevásárlóközpont parkolója között a Sziget fesztivál miatt - közölte a BKKinfo a honlapján. A forgalomkorlátozás a közösségi közlekedést is érinti, a 226-os autóbusz rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar és Aquincum között közlekedik.
Ma nyugat felől elszórtan alakulhatnak ki zivatarok, eleinte inkább a Dunántúlon és délen, majd a keleti tájakon is. A zivatarokat viharos széllökés (~60-75 km/h), intenzív csapadékhullás (10-20 mm), de a Dunántúlon néhol felhőszakadás is lehet (25-40 mm), illetve jégeső (<1-2 cm) kísérheti - közölte a HungaroMet. Az ország nagy részén 25 fok kö
A Magyar Posta Zrt. semmit sem kommunikált arról, hogy melyik fiókokat zárják be, dolgozói Facebook-csoportokból lehet tudni pár település nevét, de pontos lista sincs.
Ismét elindította "Legyen öröm az iskolakezdés" elnevezésű adománygyűjtését a Katolikus Karitász; a segélyszervezet szeptember 15-ig várja a felajánlásokat.
Gyurcsány Ferenc beszólt Orbán Viktornak, hogy miközben a magyarok már egy hete küzdenek Párizsban az olimpián, a miniszterelnök az első aranyig semmit sem posztolt. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint amiatt, mert a kormányfőt a küzdelem nem érdekli, neki kizárólag a győzelem fontos. Gyurcsány azt sem érti, hogy vezethet ilyen mentalitással egy
Márki-Zay Péter polgármester szerint lehet, hogy a veszprémi székhelyű Balaton Busz pályázaton való indulása nem "teljesen véletlen és spontán", a jelenlegi szolgáltató pedig úgy véli, a győztes nem felelt meg a kiírásnak.
Világszerte minden évben augusztus 2-án emlékezünk meg a roma holokausztról, azaz azokról a roma emberekről, akik a második világháborúban a Harmadik Birodalom által végrehajtott etnikai tisztogatásban haltak meg. Magyarországon ezen felül a 2008-2009-es években elkövetett romagyilkosságokról is megemlékeznek, ami a magyarországi kriminalisztika tö
Maradandó sérüléseket szenvedett a Nemzeti Színházban történt balesetben Horváth Lajos Ottó - derült ki egy friss igazságügyi orvos szakvéleményből. A színész soha többé nem fogja tudni behajlítani a bal kezét, a szorítóereje is magas százalékban csökkent.
A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány újabb önzetlen felajánlást kapott Veres András ügyvezető Kaskó Andrea és Szabó Roland jóvoltából. Az alapítvány huszonöt önkéntes segítője kaphatja meg a jövőben a kolbászból és a fotóalbumból álló ajándékcsomagot. A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány újabb önzetlen felajánlást kapott Veres András ügyv