Mindenkit megrázna, ha arról értesülne, hogy olyan súlyos betegségben szenved, amely visszavonhatatlanul megváltoztatja az életét. Varga Krisztina élete kilenc évvel ezelőtt vett radikális fordulatot, ám ő nemhogy nem roppant össze, de hivatásra lelt a büntetés-végrehajtásban és sportolói karrierre a tollaslabda világában. Tavaly a szervátültetette
Az Edda frontembere hosszú éveket töltött azzal, hogy elsajátítsa a táltos tudományt, vagyis hogy parancsolni tudjon akár az időjárásnak, vagy a természet erejének. De vajon mikor és miben volt segítség Pataky Attila számára, hogy ismeri, érti és irányíthatja is a minket körül vevő látható és láthatatlan világot?
Augusztus 17-től már Kőbánya-alsó vasútállomásig közlekednek a 75-ös trolik. A pontos útvonalról a járatot használók szavazhatnak majd több hónapon át. A részleteknek az InfoRádió járt utána.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint több oka is van, amiért a horvátok nem megbízhatók. Ezek közül az egyik, hogy ötszörösére emelték az olaj tranzitdíját a háború kitörése óta.
A kánikulai hőségben is kellemes, 26 OC-os körülmények között készülnek az ételek a Gyulakonyha Nonprofit Kft-nél. A város közétkeztetését ellátó klimatizált konyhán nem gond a forróság, most is közel háromezer adag ételt készítenek Egymást érik a hőségriadók a nyári forróságban, amiből a Gyulakonyha munkatársai szinte semmit sem vesznek észre. A
Az alapszabály megsértésére hivatkozva kezdeményez etikai eljárást Leel-Őssy Gábor DK-alapító, akit korábban azért támadt Gyurcsány Ferenc, mert kritizálta őt.
Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanusítottként idézik be azért, mert testével védte Iványi Gábort.
A szakmai szervezetek széles összefogására van szükség a turizmus további fejlesztéséhez, szerencsés lenne például egy éves rendezvénykalendárium összeállítása – mondta Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója csütörtökön az MCC Feszt kerekasztal-beszélgetésén, melyet a hazai turizmus kilátásairól rendeztek. Hozzátette, az egész Európát sújt
A szarvasi önkormányzat részt venne a kastélyprivatizációs programban, a Csáky-kastély tulajdonjogát szeretné megszerezni, hogy továbbra is ott működhessen a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága - közölte Babák Mihály (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken.
Gyorshajtás miatt kiszabott közigazgatási bírságokkal kapcsolatos problémák ügyét karolta fel a jelenleg már nem politizáló Lelkiismeret ’88. A szervezet szerint ugyanis a rendőrség nem minden esetben szedi be jogosan a kirótt összegeket. Azonban nagyon úgy tűnik, nincs igazuk. Ugyanis egyetlen, a gyorshajtást bizonyító fotó is elég ahhoz, hogy ne
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt, nyári ellenőrzése, az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasz
Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanusítottként idézik be azért, mert testével védte Iványi Gábort. „Politikai bosszú és megfélemlítés: gyanúsítottként idézett be az ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak
Az Európai Bizottság felszólította a két országot, hogy minél előbb váljon le az orosz olajról, és keressen alternatív forrásokat. Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa pedig az oroszokra és a fehéroroszokra kiterjesztett kedvező vízumlehetőségek miatt vár magyarázatot a magyar kormánytól.
A hajléktalanellátó szervezetek készülnek a téli krízisidőszakra, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat – mondta a Belügyminisztérium (BM)
A hajléktalanellátó szervezetek készülnek a téli krízisidőszakra, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat – mondta a Belügyminisztérium (BM) szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hámori Lucáért szorítunk, akinek egy liberális genderjogi trükkel bejuttatott ellenféllel, egy genetikailag férfival kell megküzdenie - közölte a KDNP alelnöke, országgyűlési képviselője pénteken a ">Facebook-oldalán.
Tavasszal lengette be a kormány, hogy az autóvezetéshez szükséges elméleti tananyagot középiskolákban is lehet majd oktatni. Az új szabályozás szeptember 1-jén lép hatályba.