Intenzíven havazik Magyarországon, sok vármegyére és járásra narancs riasztást adtak ki az ónos eső miatt. Ha kinézünk az ablakon, igazi tél van, miközben kettő nap múlva 10 fokos majdnem tavaszt ígér a meteorológia. Megkérdeztük Molnár László meteorológust, hogy a mostani-e a tél utolsó rúgása 2026-ban. Ezt válaszolta.
Sorra alakultak meg az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség helyi szervezetei, különösen az egyetemi városokban. Ha fiatalok százai vállalják nyíltan a kereszténydemokrata identitásukat, az azt mutatja, hogy igenis van jövőnk; sőt, mi úgy gondoljuk, hogy csak a kereszténydemokráciának van jövője – jelentette ki Latorcai Csaba, a Kdnp ügyvezetője
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán arról írt: ha a Tisza Párt megnyeri a választást, akkor "a brüsszeli tervek mind zöld utat kapnak".
A Magyar Református Egyház és kilenc másik Kárpát-medencei egyházkerület közös levélben bírálta a Református Egyházak Világközösségét. A tagság felülvizsgálatát kezdeményezték ideológiai egyoldalúságra hivatkozva.
A Demokratikus Koalíció (DK) rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez, mert az ellenzéki párt szeretné megszüntetni a határon túli magyarok szavazati jogát – közölte az ellenzéki párt alelnöke keddi online sajtótájékoztatóján. Rónai Sándor hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint már közel félmillióan regisztráltak a határon túlr
Videóban üzenték meg a Tisza Párt elnökének: ha még egyszer Bajótra merészkedik, le lesz fejezve. Magyar Péter szerint a fenyegetés helyi civileket is érintett.
A szerb közlekedési miniszter 12 ezer forintos jegyárat közölt, míg Font Sándor fideszes képviselő korábban 10 ezerről posztolt. A személyszállítás március 15-én indulhat, de a végleges tarifa még bizonytalan.
A traumatizált gyerekek erőszakkal vezetik le a feszültséget. A szakemberek szerint gyógyító törődésre lenne szükségük a pokoli intézményekben. A kortárs bántalmazás melegágya a szakemberhiány és a rendszerszintű túlterheltség.
Számos kiváló produkciót értékelhetett a zsűri a Karácsonyi iskola által megrendezett „Szép magyar beszéd” versenyen. A megmérettetésre az általános iskolák felső tagozatos tanulói jelentkezhettek. Nekik egy szabadon választott és egy, a zsűri által kijelölt szöveget kellett felolvasniuk, ez utóbbit a verseny kezdete előtt ismernek meg a tanulók. E
Felkerült a kormány honlapjára az a jogszabálytervezet, amely szabályozná a Béketanács nevű, Donald Trump amerikai elnök által alapított, az ENSZ alternatívájának szánt nemzetközi szervezethez való magyar csatlakozást.
A pénzek legnagyobb része kommunikációs, rendezvényszervezési, médiás és építőipari feladatokra ment el. De 800 milliót kaptak meg nem nevezett magánszemélyek is.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt indul az áprilisi választáson, várhatóan 70-80 egyéni képviselőjelöltjük lesz. Neulinger Ágnes, a párt listájának második helyzettje, a szakpolitikai munkacsoport vezetője szerint indulásukkal nem a kormányváltást gátolják, hanem épp azt segítik.
Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.
Mitől hiteles egy vezető megszólalása? Miért nem elég ma már "jól beszélni"? És vajon tanulható-e a felelős vezetői kommunikáció, vagy csak ösztön kérdése? Ezekre a kérdésekre keres választ a Morus Vezetőképző Akadémia és a Slachta Margit Kollégium közös vezetőképző programja, amelynek 2026-os tavaszi félévében a vezetői kommunikáció kerül a középp
Pintér Bence szerint a nyilvánosságra hozott dokumentumok csak azt mutatják, mennyi pénznek kellene meglennie. A polgármester feljelentésére válaszul a Győr-Szol is jogi lépéseket tesz.
A kormány célja, hogy a következő kormányciklusban a növekedés folytatódjon: a minimálbér elérje az 1000 eurót, a bruttó átlagkereset pedig az 1 millió forintot.
Az idézett üzenet egy volt a sok közül, amivel Epstein a Király utcai lakás eladását sürgette. A lakás tulajdonosa és Epstein közötti üzenetváltás arra utal, hogy utóbbi tartozást akart behajtani.
Összesen 250 kontaktja van annak a pedagógusnak, akinél tbc-s megbetegedést diagnosztizáltak. A hódmezővásárhelyi tanár a Szent István Általános Iskola mindkét tagintézményében tanít. A kontaktoknak a következő napokban szűrővizsgálaton kell részt venniük. A 18 év alattiakat nem röntgenezik, náluk vérvizsgálattal állapítják meg, jelen van-e a szerv
Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén.
Hétfőn a Wizz Air Bukarestből a Kanári-szigetekre tartó járata váratlan kitérőt tett, miután a személyzet kisebb műszaki problémát észlelt a repülőgépen. A gép közel egy órán át körözött a Velencei-tó felett, mielőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren biztonságosan landolt. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy mi állhatott a háttérben.
A fővárosi képviselő a Budakeszin ragadt 22-es buszok miatt akadt ki a Facebookon. Szerinte a kormánypárti politikusok a probléma megoldása helyett inkább a kampánnyal vannak elfoglalva.
A Balaton térsége egyszerre otthon és nyaralóhely is, ezért olyan, mértéktartó fejlesztéseket tartalmazó turisztikai stratégiára van szükség, amely mindkét funkcióját figyelembe veszi – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Veszprém-Balaton régió turisztikai évadnyitó rendezvényén kedden Veszprémben. Navracsics Tibor fonto
A Demokratikus Koalíció (DK) rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez, mert az ellenzéki párt szeretné megszüntetni a határon túli magyarok szavazati jogát – közölte az ellenzéki párt alelnöke keddi online sajtótájékoztatóján.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint kedden Bangkokban jelentette ki: "Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést". A tárcavezető a thai kollégájával folytatott megbeszélését
Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a "megbízhatósági vizsgálat" sérti a magánélethez való jogot. A döntés nyomán a kormánynak módosítania kell a bírósági kontroll nélküli megfigyelési törvényt.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon.
Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé.
Fontos közleményt osztott meg Facebook-oldalán a Sopron Média: 2026. február 3-tól teljes körű látogatási tilalom lépett életbe a Soproni Gyógyközpont valamennyi fekvőbeteg-osztályán és egységében.
Pintér Bence sikkasztás gyanújával tett feljelentést, és a közgyűlés feloszlatását kezdeményezte miután a lakáskassza egyenlege 9 hónap alatt 2 milliárdról 304 millióra csökkent. A Győr-Szol Zrt. a vádakat tagadja, szerződésszegést nem ismer el, és szintén jogi lépéseket tesz.