A lefoglalt vacsorát mindenképpen ki kellett fizetni, így változtattak a programon. Hajléktalanok, idősek, fogyatékkal élők kóstolhatták meg az exkluzív menüsort.
Az énekesnő a Hotel Lentulaiban beszélt arról, hogy ő egész egyszerűen alkalmatlan a drogozásra, ezért a zeneiparból is kiesett. Nehezményezte, hogy csak akkor hívnák fesztiválokra, ha már kiderült: vesznek rá jegyet.
A jövő hét elején átmenetileg visszaesik a hőmérséklet, de szerdától visszatérnek a 10 Celsius-fok körüli maximum-hőmérsékletek, majd a hét végén ismét kissé csökken a nappali felmelegedés.
Feltételezett katonai robbanóeszközt találtak vasárnap a Pest vármegyei Nagymaroson, a Hunyadi sétányon, a rendőrség az azonosítás idejére lezárja a környéket – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének ügyelete az MTI-vel vasárnap.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara Adatkutató Alintézetének vezetője az InfoRádió Paragrafus című műsorában arról beszélt, hogy igazából ki az adatok tulajdonosa, lehet-e egyáltalán tulajdonnak nevezni az adatokat, és hogyan áll ezekhez a kérdésekhez a jogalkotás.
Dr. Kósa Ádám, a Belügyminisztérium Fogyatékosságügyi Államtitkára a TISZA Párt vezérének posztja alá kommentelt. Magyar Péter bejegyzésére ezidáig 59 ezer lájk érkezett.
A Magyar Honvédség tűzszerészei egy 10,5 centiméteres német repeszromboló gránátot szállítottak el a Duna medréből. A komptól 200 méterre talált robbanótest miatt 300 méteres biztonsági zónát jelöltek ki.
Harmincezer lett volna a jegy a civil szervezet báljára, de az utolsó napokban az influenza miatt lemondták a rendezvényt. Csakhogy már ki volt fizetve.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció politikusa az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez fordult azért, hogy a testületet kiemelten vizsgálja a határon túli levélszavazatok rendszerét. Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi gyakorlat nem garantálja a voksok befolyásmentes leadását.
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület génmegőrzési és kísérleti ültetvényeket hoz létre az ország több pontján, hogy a jövőben a rózsaszín akác minél nagyob mennyiségben kereskedelmi forgalomba kerülhessen, illetve méhészek, kertészek is használni tudják. Lászka István Attila erdőmérnök az InfoRádióban elmondta: a közönséges akáchoz képest a rózsa
A főpolgármester helyszíni videóban jelentette be a rendkívüli intézkedéseket. Türelmet kért a budapestiektől, miközben alvállalkozókat is bevontak a munkába.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az elmúlt időszakban a kutatási trendek a jobboldal erősödését jelzik, míg a Brüsszelnek való megfelelési vágy miatt a Tisza egyre inkább belebonyolódik az Ukrajnával, illetve az adóemelésekkel kapcsolatos hazugságaiba, és ezzel lejtmenetbe is került. Ezért a baloldal elkezdett építeni egy régi-új történetet, a "választási csalás" mítoszát - írta a
A Momentum két politikusa árverezte el a Lázár János arcát formázó tárgyat, amelyet egy Angliában élő magyar vett meg. A pénzt a Dr. Ámbédkar Iskola kapja rászoruló diákok nyári táboroztatására.
A jövő hét elején átmenetileg visszaesik a hőmérséklet, de szerdától visszatérnek a 10 Celsius-fok körüli maximum-hőmérsékletek, majd a hét végén ismét kissé csökken a nappali felmelegedés. Többször kell csapadékra számítani, ami a hét elején még lehet havazás is, majd egyre inkább az eső lesz a jellemző, a szél pedig szinte egész héten élénk, olyk
A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján Nagy Zoltán, a FIDESZ–KDNP jelöltje szerezte meg az egyéni önkormányzati mandátumot a balmazújvárosi időközi választáson.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a NAV-ot és a fogyasztóvédelmet is beveti a "Hungary Surcharge" nevű tétel miatt. A cégnek meg kell szüntetnie a díjat, és tisztáznia kell, hogy annak nincs köze a magyar államhoz.
A kőrisfákat támadó gombabetegség Magyarországon a 2010-es években jelent meg, 2020 után pedig már a budapesti erdészetekben is olyan mértékben elterjedt, hogy szükségessé vált a beavatkozás – mondta az InfoRádióban a Pilisi Parkerdő Zrt. budapesti erdészetének vezetője. Rittling István figyelmeztetett: ha az érintett fa gyökérzete korhadni kezd, n
Életének 81. évében elhunyt dr. Kotány László, Nyírtass díszpolgára és a térség évtizedeken át szolgáló háziorvosa. A nemes lelkű gyógyító halála mély megrendülést váltott ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közösségben, ahol generációk egészségéért felelt.
Nincs és nem is volt semmilyen megállapodás a magyar állam és az Alibaba között "Magyarország-pótdíj" felszámításáról, a fogyasztók félrevezetésére alkalmas gyakorlat pedig elfogadhatatlan – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Konzuli védelmet biztosítunk annak a nemrég Ukrajnában letartóztatott magyar férfinak, aki öt embernek próbált segíteni átmenekülni Magyarországra - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
Egy balesettel indult a vasárnapi Tisza-szigetes pultozás a gyáli piacon. Szinte alig állították fel a strandot, egy kifelé tartó idős asszony megszédült, elesett, epilepsziás rohamot kapott. Az idős asszonyhoz mentőt is kellett hívni.
Egy órán át keresték a mentőkkel együtt a rendőrök és a tűzoltók a beteget, de mire megtalálták, már nem volt eszméleténél. Hiába próbálták újraéleszteni, meghalt a budapesti irodaépületben. A férfi még hétfő hajnalban lett, ő maga hívott mentőt. Családja szerint azonban a segítség csak másfél órával a bejelentés után érkezett meg. Az Országos Ment
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök márciusban ismét Magyarországra látogat, hogy részt vegyen a március 21-én kezdődő CPAC Hungary konzervatív politikai konferencián.
Izgalmas, alkalmanként szívszorító történetekkel búcsúzott az ország első állatkórházi realityje: a Vészhelyzet az Állatkórházban záró epizódja vasárnap este 18 óra 55 perckor került adásba a TV2-n, amelyből többek között azt is megtudhatták a nézők, hogyan húzták ki egy egykori versenyló fogát.
Évek óta várnak a szervátültetett betegek arra, hogy ingyenesen kapják a számukra szükséges védőoltásokat. A tárgyalások azonban elakadtak a kormánnyal. Erről a szövetségük vezetője beszélt az RTL híradónak. Szerintük óriási segítséget jelentene az ingyenes védőoltás, mert a költséges kezelések miatt az érintettek amúgy is nagyon rossz anyagi helyz
Hétfőn reggel 9 órától tartják Iványi Gábor büntetőperének előkészítő ülését a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Fekete-Győr András a Politikai Üldözöttekért Alapítvány képviseletében megmozdulást szervez az ülés idejére. Mint közölte, minden olyan embert várnak a Markó utcába, aki az eljárást igazságtalannak érzi, és ki szeretne állni Iványi Gábo
Harmincszoros áron végezhettek földmunkát a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak még a korábbi fideszes városvezetés alatt. Egy helyi vállalkozó 2016-ban és '17-ben is nettó 150 millió forintot számlázott. Közben a földutak karbantartását az önkormányzat szerint nem ő végezte el, hanem kiadta egy alvállalkozónak, akinek mindezért nettó 5 milliót fizet
Nem szűkölködött meglepetésekben a Digitális Polgári Körök szombathelyi összejövetele sem. Elég csak annyit mondani, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mintegy mellékesen megjegyezte a beszédében, hogy két héten belül újra Washingtonba utazik Donald Trump amerikai elnök meghívására, a Blikknek pedig meg is magyarázta, miről is szól majd ez az út.
Új szuperkórházakkal, rövidülő várólistákkal és vétójoggal rendelkező miniszterrel alakítaná át az egészségügyet a Tisza párt a tegnap bemutatott programjuk szerint. Azt is tervezik, hogy minden évben 500 milliárd forinttal többet fordítanak az ágazatra, amíg a finanszírozás el nem éri a GDP 7 százalékát. Ebből például a nem orvosként dolgozók béré
Hajdu János TEK-vezető és a boszniai szerb belügyminiszter másfél hete vágta át a szalagot a Banja Lukához közeli iroda előtt. Több boszniai politikus és szakértő is felháborodott, szerintük megkerülték a központi intézményeket, de a szarajevói kormány egyelőre nem reagált érdemben.
Megosztja a politikusokat a TISZA Párt programja, míg a szakértők óvatosak vele kapcsoltban. Egyes elemzők szerint a vállalások jelentős része teljesíthető, míg mások úgy vélik, a dokumentum inkább kampányanyag, mintsem részletesen kidolgozott stratégia.
Czeglédy Csaba Szombathelyen a DK támogatásával, függetlenként indul. Költségvetési csalással vádolják, szerinte koncepciós eljárásban. Kampánya folytatásáról a pénteki ítélet után dönt, azt sem tartja kizártnak, hogy letartóztatják. Esélyesebbnek tartja magát a Tisza jelöltjénél, és nem szeretné, hogy mindkettejük neve rajta legyen a szavazólapon.
Folytatódik a Balaton vízszintjének emelkedése: a legfrissebb mérések szerint az átlagos vízállás elérte a 83 centimétert a siófoki vízmércéhez viszonyítva. Bár az elmúlt két hétben gyorsult a növekedés, a tó szintje továbbra is jelentősen elmarad a 110 centiméteres téli üzemi maximumtól.
Életének 82. évében elhunyt Lászka Béla, Heves város és Heves vármegye sportéletének egyik meghatározó alakja. A kiváló testnevelő, edző és sportvezető 2026. január 30-án távozott az élők sorából.
Konzuli védelmet biztosítunk annak a nemrég Ukrajnában letartóztatott magyar férfinak, aki öt embernek próbált segíteni átmenekülni Magyarországra – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.