Újabb fontos funkcióval bővült a Digitális Állampolgár weboldal. Már asztali számítógépen is elérhető a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) digitális aláírása – közölte a Digitális Magyarország Ügynökség.
A házban, amiben a reklám forgott, a lakások fele üresen áll, van, amiben már tíz éve nem lakik senki, van, amiből kisgyerekes családot költöztettek ki. A nemzeti vagyonkezelő azt írta: az üres lakások "hasznosítására vonatkozó koncepció kidolgozása jelenleg is folyamatban van".
Átvette és forgalomba állította a 28. új CAF-villamost a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután a jármű sikeresen teljesítette a futáspróbákat és a hatósági vizsgát – közölte a társaság.
Gomolygó fekete füst és égett szag miatt estek pánikba a Savaria Intercity utasai február 9-én, és lapunk értesülései szerint Győrben olyanok is leszálltak, akiknek a jegyük tovább szólt. A MÁV tájékoztatást ígért az ügyben.
Egy hétfő hajnali eset megrázta Budapestet és az egész országot: egy férfi, aki maga hívott mentőt rosszulléte miatt, életét vesztette, mire a segítség megérkezett.
A február Apor Vilmos hónapja – így is fogalmazhatnánk az egykori gyulai plébános, győri püspökkel kapcsolatban. A vértanú kései utóda, Kovács Péter úgy fogalmazott a szökőévben, vagyis 1892-ben február 29-én született Apor Vilmossal kapcsolatban, hogy jelentős nyomokat hagyott Gyulán nemcsak a hitéletben, hanem a közéletben is. A város egykori plé
A miniszterelnök a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportálnak adott interjúja során beszélt még az uniós és a hazai agrárpolitikáról, vidékfejlesztésről, valamint arról, hogy miért bízik a fiatalok józan értékítéletében.
Soha ilyen rossz nem volt a korrupciós helyzet Magyarországon, mint most – derül ki a Transparency International felméréséből. Ennek fő oka szerintük, hogy a kormány elsődleges célja a hatalmának fenntartása és a jogalkotást is ennek rendelik alá.
A friss jelentés szerint Magyarország 40 ponttal, Bulgáriával holtversenyben ismét az EU legkorruptabb országa lett. A Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a latin-amerikai rendszerekhez hasonlítható a "mutyizás" szintje.
Állítólag segélyt szeretett volna kapni az a férfi, aki az elutasítás miatt meglőtte a polgármestert Nagytevelen. A városháza épületében óvoda is működik, a gyerekeket az ablakon át mentették ki.
Orbán Balázs szerint Ukrajna EU-csatlakozásáról Magyarország megkérdezése nélkül született döntés, amely súlyos gazdasági és biztonsági következményekkel járna az ország számára. A miniszterelnök politikai igazgatója elutasítja a Zelenszkij-tervet, és azt állítja, Brüsszel és Kijev kormányváltást akar Magyarországon, hogy Ukrajna EU-csatlakozását n
A külügyminiszter orbitális hazugságnak nevezte Magyar Péter vádját, miszerint tudott a gödi Samsung-gyárnál történt környezetszennyezésről. Az erről szóló cikket megjelentető Telexet és az őt lemondásra felszólító TISZA-elnököt is feljelentette rágalmazás miatt.
Január végén, Gyulán írta alá Gulyás Balázs elnök és Dux László rektor azt az együttműködési megállapodást, mely a HUN-REN kutatási hálózat és a Gál Ferenc Egyetem között született. A magyar kutatóintézet támogatja az innovatív, jövőbe mutató megoldásokat, így a GFE számára is sok lehetőséget tartogat egy ilyen kapcsolat. Beke Szilvia gyulai dékánh
A külügyminiszter hazugságnak nevezte a gödi Samsung-gyár szennyezéséről szóló hírt, és tagadta a sajtó megkeresését. A Telex egy e-maillel bizonyította az ellenkezőjét, a miniszter pedig büntetőfeljelentést tesz.
A független média magyarországi elnyomásáról tett közzé átfogó jelentést a New York-i Egyetem jogállamisággal foglalkozó műhelye. Szerintük ha lesz változás, a következő kormányzatnak új alapokra kellene helyeznie a viszonyát a médiával.
"Most látszik csak igazán, mekkora kárt okozott, hogy a kormány szisztematikusan gyengítette az elmúlt években a környezetvédelmi intézményrendszert" – írja Budapest főpolgármestere.
Sportmérkőzésre és koncertekre készítettek, árultak hamis belépőket azok a Heves vármegyei férfiak, akiket a békéscsabai rendőrök fogtak el. Egyiküknek pozitív lett a drogtesztje, így ellene nem csak csalás gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Futballmeccsre szeretett volna menni egy békéscsabai férfi, a 2025. szeptember 9-i Magyarország–Portugália
Hamarosan megkezdődik az egykori budapesti Tőzsdepalota átépítése – számolt be róla az Építészfórum. A Szabadság tér nyugati oldalán álló, historizáló stílusú műemléképület bontási és előkészítő munkálatai a napokban indulhatnak el.
A januári hideg nem csak a Magyarországon pörgette fel a gázfogyasztást, hanem az unió más országaiban is. Emiatt a gáztárolókban lévő tartalékok szintje évek óta nem látott alacsony szintre süllyedt. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem az árakban, sem az ellátásban nem okoz problémát a tél hátralévő időszakában, ami a magyarok számára is jó hír.
Újabb információkat tudott meg a Blikk a rejtélyes körülmények között kámforrá vált Egressy Mátyás mobiltelefonját ellopó férfiról, akinek az aljas húzása könnyen elképzelhető, hogy hatással lehetett arra, hogy a fiatalember órákkal később belezuhant a Dunába.
Brutális bírságot kapott a gyorshajtó, aki 218 százalékos sebességtúllépéssel száguldozott a hétvégén Esztergomban. Hiába keresett kifogásokat, a Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség bejegyzése szerint így sem kerülhette el a büntetést.
A többek között olcsó árairól, és meglehetősen szűkös fedélzeti lábtereiről is ismert Wizz Air a jelek szerint célba veszi az üzleti szegmens utazóit. A közelmúltban egy olyan szolgáltatást teszteltek sikerrel, amely a meglévők mellé új utasokat csábíthat az eddig fapadosként ismert magyar légitársasághoz. Természetesen az extra kényelmet kínáló le
Szijjártó Péter perrel fenyegette meg a Telexet a Samsung-gyárról szóló hétfői cikkünk miatt. Bemutatjuk azokat a dokumentumokat, amelyeket a munkavédelmi hatóság állított össze a gyárról.
Kubatov Gábor szerint a baloldali média is arról cikkezett, hogy ez egy Tisza-Fidesz meccs lesz, most pedig, amikor jött a vereség, már mindenki tagad.
Sorban kérik a pártok felvételüket az április 12-i országgyűlési képviselőválasztás jelölőszervezetei közé, és a Nemzeti Választási Bizottság döntéseiről szóló lista tartalmaz néhány érdekességet. Az InfoRádió összeállítása.
Egy tényfeltáró cikk szerint a gödi akkumulátorgyárban a dolgozók súlyos veszélynek voltak kitéve. A kormányhivatal cáfolja a környezetveszélyeztetést, miközben Magyar Péter a miniszter lemondását követeli.
A főpolgármester nem fogta vissza magát, súlyos szavakkal illette a kormányt a gödi akkumulátorgyár miatt. Bár a főváros biztonságban van, azonnali vizsgálatokat követel.